Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vekerdy szerint: így beszéljünk a gyerekkel a válásról

Hogyan mondjuk el a gyereknek, hogy válni készülünk? Meg lehet-e számára könnyíteni ezt az időszakot? Vekerdy Tamás szerint Magyarországon jellemző, hogy halogatjuk a rossz hír közlését, sőt sokszor „kegyes hazugságokkal” próbáljuk áltatni a gyerekeket és saját magunkat – azonban szerinte ez a lehető legrosszabb forgatókönyv.

Vekerdy szerint mi magyarok rendszeresen hazudozunk a gyerekeinknek, miközben azzal áltatjuk magunkat, hogy ez az ő érdekükben történik, azonban így súlyos nyomásnak tesszük ki őket.

Vekerdy Tamás Fotó: Éva Psziché

„A válásról nehéz beszélni, így a férfiaknak gyakran támad az az ötlete, hogy „még ne mondjuk el a gyereknek”. Ebbe a játékba a nő is sokszor belemegy, és egy ideig eljátsszák, hogy minden rendben van. Egy kapcsolatban, egy családban viszont a titok tabu, mert rombol. Még ha nem is tudatos szinten, de a gyerekek érzékelik, hogy valami nincs rendben, érzik a feszültséget, és nem tudnak vele mit kezdeni. Oda kell tudni állni a gyerek elé, és őszintén elmondani, hogy mi történik. Ekkor persze felmerül a kérdés, mégis hogyan?” – Vekerdy Tamás legutóbb az ÉVA Psziché Esten járta körül a témát, hogyan lehetséges a válást úgy végigcsinálni, hogy a gyerekeket a lehető legkevésbé viselje meg ez a helyzet.

Vekerdy Tamás felhívta rá a szülők figyelmét, hogy sose hazudjanak a gyerekeknek, sőt a legjobb, ha még az érzelmeiket sem titkolják el előlük. Nem könnyű, de őszintén kell közölni a velük a rossz hírt.

„Leültök - akár az egész család együtt - és el lehet mondani, például, hogy „anyu és apu nagyon szerettek volna veletek egy családként együtt élni, de sajnos nem úgy mentek a dolgok, ahogy elterveztük”. Nem kell bezárkózni a fürdőszobába sírni, miután a gyerek elaludt. Ki kell adni az érzelmeket, a fájdalmat is meg kell élni, az adott pillanatban, mert felszabadító is lehet egy közös sírás” – mondta el a szakértő.

Mi zajlik a gyerekben váláskor?
A válás egyfajta traumaként érheti a gyermeket. A szülők kapcsolatának megromlása révén az alapvető bizalom és biztonságérzet válik instabillá a család legifjabbjai számára. Ezt a többnyire keserű folyamatot életkoronként másképp élik meg.

A feszültség megélése és kiadása a szakértő szerint mentálhigiénés szempontból is nagyon fontos. Az olaszok temperamentumos természetét hozta fel példának.

Míg mi, magyarok inkább napokig elnyomjuk a rossz érzéseket, magunkban fortyogunk, majd egy, a harag tárgyától teljesen eltérő dolgon fakadunk ki, addig az olaszok azonnal belemennek a vitába és hangot adnak nem tetszésüknek. Ez a gyerekek szempontjából is fontos, persze az sem jó, ha állandóan ordibálunk előttük, de még mindig kevésbé roncsoló ez a helyzet, mint mikor napokig szinte tapintani lehet a feszültséget a levegőben.”

 A pszichológus felhívta a figyelmet a kongruens magatartás fontosságára is, tehát, hogy szinkronban kell lennie a viselkedésnek és a kommunikációnak. Vekerdy szerint a legjobb, ha kimondjuk, amit érzünk, az olyan szenzitív helyzetekben, mint a válás, ezt még inkább szem előtt kell tartani.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.