A visszerek (gyűjtőér, véna) azok a vérerek, melyek az egész testből a szívbe szállítják a vért. A verőerek (ütőér, artéria) lefutását követik, de ellenkező irányban. A visszerek általában párosan jelennek meg.Így minden tüdőverőérhez két darab tüdővéna tartozik, aminek következtében négy nagy visszér nyílik a bal pitvarba.
Két páratlan visszerünk van, melyek magányosan futnak a gerincoszlop jobb, illetve bal oldalán.
A főverőér (aorta) és leágazásai által a test távolabbi részeibe szállított vért két nagy véna, a felső és az alsó üreges visszér szállítja a jobb pitvarba.
A májkapui véna
A májkapui véna tág értörzs, mely a belek és a bélfodor, valamint a lép visszereinek összefolyásából alakul ki. A májkapui nagy véna a máj két fő lebenyében jobb és bal oldali főágra oszlik, melyek számos kisebb ágat és sűrű hajszálérhálózatot képeznek. Végül a vér a két májvénán keresztül jut az alsó üreges visszérbe, ill. ezeken át a szívbe.
A májkapui véna a májba vezeti a bélrendszerből a vért, vagyis a belekben felszívódott tápanyagok nagy részét. Az átfutó vér átlagos mennyisége 1200 ml percenként. Miután a tápanyagok átalakultak, a vér májvénákon át az alsó üreges visszérbe kerül vissza.
Artériák
Az artériák (verőerek) feladata elvezetni a szívből a vért a test különböző szerveihez. Ezek után természetesnek tűnik, hogy minden verőér friss, élénk vörös, oxigéndús, nagy nyomású vért szállít. A legtöbb esetben ez így is van, azonban a tüdőartéria és ennek tüdőbeli elágazódásai kis oxigéntartalmú, sötétvörös vért szállítanak.
Az artériákban a legmagasabb a vérnyomás, rugalmas faluk biztosítja az állandó vérnyomást a két szívdobbanás között.
A vér útja
Hogyan lehetséges, hogy a vér visszajut a szívbe? Különösen elgondolkodtató, hogy a vérnek jórészt alulról felfelé kell folynia, s ily módon a nehézségi erőt is le kell küzdenie.
Ezt a mozgást három tényező segíti:
Elsősorban a visszerek felépítése, melyek szakaszonként billentyűkkel vannak ellátva, hogy megakadályozzák a vér visszazuhanását, ezek révén válik lehetővé a felfelé, vagyis a szív irányába történő áramlás. Az elsődleges szerepet a mélyvénák billentyűi játsszák, a felületes vénákban ugyan hasonló billentyűk találhatók, de ezeken a billentyűkön keresztül a vér nem préselődik felfelé, mivel nincsenek izmokkal körülvéve. A vér a felületes vénákban sokkal lassabban folyik, mint a mélyvénákban.
Azok az összehúzódások, melyeket az izmok fejtenek ki az őket átjáró erekre, szintén a szív irányába továbbítják a vért. Ebben a folyamatban elsődleges a mélyvénák szerepe, a lábszár erős izmai ugyanis minden lépésnél összenyomják azokat .Így ezek a vénák a vér 90 százalékát vagy még nagyobb hányadát továbbítják az alsó végtagból a szív felé.
Végül, a visszerekben keringő vér visszajutását a szívbe a légzés is elősegíti. Amikor a mellkasunk belégzéskor kitágul, a mellkason belüli nyomás csökken, így a vénákban lévő vért a szív magába szívja.
A véráramlás
Az áramlási sebesség igen nagy a verőerekben, ám jelentősen lecsökken a hajszálerekben és a visszerekben. A vér az artériákban másodpercenként 50 cm-t tesz meg, míg a hajszálerekben csupán néhány millimétert.
Az artériás nyomás az az erő, melyet a vér fejt ki a verőér falára, ez az artériák falának feszülését eredményezi. Az artériás nyomás függ a szív teljesítményétől, valamint a kis artériák és a hajszálerek a véráramlással szemben kifejtett ellenállásától.
Ha a test távolabbi résein található kisebb artériák ürege beszűkül, a vér lassabban áramlik a szövetekben, miközben a verőerek falára gyakorolt nyomás növekszik. Ilyenkor beszélünk érszűkületről. Amikor az ellenkezője következik be és a távoli vérerek kitágulnak, a vér könnyebben áramlik a szövetekben, s nyomása csökken. Ez az értágulás.
A véráramlás sebességéhez hasonlóan a vérnyomás is változik aszerint, hogy a szív összehúzódási vagy elernyedési szakaszban van-, minthogy a vérnyomás a vér "kipumpálásakor" magasabb.
A vérnyomást vérnyomásmérővel mérik és higanymilliméterben (Hgmm) fejezik ki. Az elsőként leolvasott szisztolés érték a szív összehúzódásakor mérhető vérnyomásértéket mutatja, amely egészséges embernél nem haladhatja meg a 130 Hgmm-t. A másodikként leolvasott diasztolés vérnyomásérték az egyes szívösszehúzódások közötti nyomást mutatja, és tartósan nem lehet magasabb 85 Hgmm-nél. (A vérnyomás egészséges emberben is ingadozik: megerőltető fizikai munka, sport vagy feszült érzelmi állapot idején emelkedik a szisztolés érték, ami a megterhelést követően hamar visszaáll az eredeti értékre.)
A vér a visszerekre (és a hajszálerekre) is nyomást gyakorol, de ez sokkal gyengébb, s a szívhez közeledve egyre csökken, miközben az áramlás sebessége nő.
A véráramlás sebessége a szívtől való távolságtól függően változik: a fő artériákban másodpercenként 50 cm, ami a hajszálerekben 1 mm-re csökken másodpercenként. A visszerekben felfelé haladva a vér 10 cm-t tesz meg másodpercenként.
Az ér üregének szűkülése
Az érfal középső rétegének izomrostjai egy kémiai közvetítő, a noradrenalin (a mellékvesevelő-állomány hormonja) hatására összehúzódnak. A noradrenalin a szimpatikus idegrost ingerületének hatására szabadul fel egy adott szervre hatva, vagy a mellékvesevelő, vagy végül a szimpatikus idegközpontok izgatása következtében, melyek a gerincvelő két oszlopában és a nyúltagyban helyezkednek el. Stressz, izgalom és lelki zavarok esetén ezért változik meg a vérnyomás.
Az ér üregének kitágulása
Az erek üregének kitágulását egyes vegetatív (akarattól független) idegrostok izgalma idézi elő. Ezek közül egyesek a paraszimpatikus rendszerhez (a környéki idegrendszer része) tartoznak, ilyenek például a merevedést kiváltó idegek, melyek a hímvessző barlangos testének kitágulását idézik elő. Mások pedig a szimpatikus rendszerhez (szintén a környéki idegrendszer része) tartoznak, mint például a koszorúverőerek vagy a harántcsíkolt izmok idegrostjai. A kémiai közvetítő anyag a paraszimpatikus rendszerben az acetil-colin, a szimpatikus rendszerben pedig az adrenalin. Az érmozgató (szűkülés-tágulás) központ - úgy vélik - a koponyaagy alsó felében (nyúltagyban) található.
forrás: www.újszó.com
