Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vese Világnap

A vese egészséges volta kulcsfontosságú a szervezet működése szempontjából, erre azonban sokszor csak akkor fordítunk figyelmet, amikor már megtörtént a baj. Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben - csak a vesebetegség végstádiumában - ismerik fel a veseelégtelenséget. Az ilyenkor fennálló életveszélyes állapot a dialíziskezelés azonnali elkezdését teszi szükségessé. Pedig az időben felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, progressziója jelentősen lassítható. Ma Magyarországon már közel 600.000 ember szenved a vesebetegség valamely stádiumában, s ez a szám évente 3-4%-kal növekszik. Március 14-én a vesék betegségeire hívják fel a figyelmet a nyolcadik alkalommal meghirdetett Vese Világnap keretében, amelynek kiemelt témája idén az akut veseelégtelenség. A világnaphoz kapcsolódóan a B. Braun Avitum országszerte a dialízisközpontjaiban nyílt napot tart, ahol a szakemberek részletes tájékoztatást adnak a témában.

A vese legfontosabb feladata, hogy a vérbe bekerülő anyagcsere termékeket, méreganyagokat kiszűrje, és eltávolítsa a szervezetből. A veseelégtelenség akkor lép fel, amikor a vesék valami miatt már nem tudják ezt a funkciót maradéktalanul ellátni. Az akut vesebetegség akkor áll fenn, ha a vesék működése rohamosan romlik, majd teljesen leáll. Ennek több oka is lehet, mint például: a vérnyomás hirtelen esése, valamilyen fertőzés vagy mérgezés, immunbetegség, továbbá a vesefunkcióra bizonyos gyógyszerek mellékhatása is káros lehet. A romlási folyamat néhány hét, vagy akár pár nap alatt is lejátszódhat, sokszor, amikor végül felismerik a valós problémát, már nem elég a gyógyszeres kezelés, hanem a beteget dializálni szükséges. Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben - csak a vesebetegség végstádiumában - ismerik fel a veseelégtelenséget, amikor az elveszett veseműködés már csak dialízissel pótolható. Ezért fontos, hogy amikor vesebetegség gyanúja merül fel, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert egy egyszerű vérvizsgálattal ellenőrizni lehet az eGFR-értéket, amely a vesék működésére utal.

Az akut veseelégtelenséget induláskor nem mindig egyszerű megítélni, mivel kezdetben, az azt kiváltó betegség tünetei elfedhetik. Általánosságban azonban megállapítható, hogy akut vesebetegség esetében a vizelet mennyisége hirtelen lecsökken, de az is előfordulhat, hogy teljesen megszűnik. Ennek következménye a végtagokon és az arcon jelentkező vizenyő, továbbá a vesebetegség jele lehet deréktáji fájdalom, étvágytalanság, hányinger, hányás vagy hasmenés is. Amennyiben a veseleállás végstádiumú krónikus vesebetegség eredménye, úgy az sajnos visszafordíthatatlan következményekkel jár, s a betegnek a salak- és méreganyagok kiszűréséhez rendszeres vesepótló kezelésre, azaz dialízisre van szüksége az életben maradáshoz.

A Vese Világnapi aktivitásokon túl a dialízisszolgáltató cégek, a szakmai és betegszervezetek összefogásában 2011 tavaszán elindították a Nemzeti Vese Programot. A Program célja, hogy felhívja a figyelmet az alapbetegségekre, a megelőzés és szűrés fontosságára, valamint bemutassa a minőségi dialíziskezelés szerepét és a transzplantáció lehetőségét. A lakosság és a betegek információval történő ellátásán túl a program nagy hangsúlyt fektet az érintett szervezetek és szakemberek közötti szakmai párbeszéd folytatására és egy cselekvési terv kidolgozására. A Nemzeti Vese Program egész éves munkájában igyekszik a Vese Világnapjának kulcsüzeneteit eljuttatni az érintett célcsoportok és a lakosság felé.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.