Vese cikkek

Esély egy új életre
Egy működő társadalomban helye van a civileknek. Sőt! Egy társadalom civilek, civil szervezetek nélkül nem is igazán működőképes. Ahogy a bölcsesség szól: egy ember igazi mércéje az, hogyan bánik azzal, aki nincs hasznára. Civil Negyed rovatunkban hetente bemutatunk egy szervezetet, amely abban segít, hogy otthonosabban érezzük magunkat mindennapjainkban. Mai írásunkból kiderül, hogy a Magyar Szervátültetettek Szövetségének számos szakmai tevékenységén túl, talán a legfontosabb feladata, hogy reményt adjon.

Na, ez az, amit azonnal el kell engedned!
Még a visszatartott vizelet is növelheti a vérnyomást - persze más tényezők mellet - derült ki egy új kutatásból. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta elmondja, mit érdemes számításba venni a mérésnél.

Tavaszi méregtelítés - okosan!
A hideg időszakban mindannyian nehezebben vesszük rá magunkat a méregtelenítésre, pedig érezzük, hogy a szervezet leterhelt, hiszen nemcsak a nadrág feszesebb, hanem a kedvünk is feszültebb. Tudomásul kell vennünk, hogy testünknek is szüksége van időnként egy nagytakarításra. A méregtelenítő eljárásokkal az a célunk, hogy semlegesítsük és eltávolítsuk a lerakódott toxinokat, éppen úgy, ahogy a port is letöröljük időnként lakásunk eldugott zugaiban.

Ezért fontos a kardiológiai kivizsgálás vesebetegeknek
Minden vesebetegnek tisztában kell lennie azzal, hogy a beszűkült vesefunkciók több mint tízszeresére növelik az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozás kockázatát. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a rendszeres vizsgálatok jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Csontritkulás, vesekőképződés? Keresd a mellékpajzsmirigyed!
A pajzsmirigy problémáiról sokat hallani, olvasni, ám a mellékpajzsmirigy zavarairól már lényegesen kevesebb szó esik, pedig viszonylag gyakori állapotról van szó. Akárcsak a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy is termelhet túl sok, illetve túl kevés hormont. Ez előbbi esetről dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.

Ezt most kivesézzük!
Egész szervezetünket, így a veséinket is leterheli az egészségtelen életmód. Az elhízás, a dohányzás, a mozgás hiánya közvetve vagy közvetlenül is hozzájárulhat a vesebetegség kialakulásához, amely minden tizedik embert érint Magyarországon. Az egészségtelen életmód és a mozgáshiány egyaránt hozzájárul, hogy a magyarok többségének súlytöbblete vagy rossz egészségi állapota van.

Fáj a hasad? Ez lehet az oka!
Olyan szerteágazóak lehetnek a hasfájás okai, hogy érdemes orvoshoz fordulni a pontos diagnózisért! Bizonyos egyértelmű eseteken túl ajánlatos egy hasi ultrahang vizsgálattal kezdeni, ahol sok mindenre fény derülhet – hangsúlyozza dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang specialistája.

A D-vitamin is segíthet a meddőség ellen
A legújabb kutatások rámutattak arra, hogy a PCOS kezelésében a D-vitaminnak is nagy szerepe lehet, hiszen a kalcium-anyagcsere révén egy sor folyamatot befolyásol a testben. A témában dr. Koppány Viktóriát, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistáját kérdeztük.

Fókuszban a vese!
Rengeteget hallunk róluk, tudjuk, hogy akár életet is menthetnek, ha lehet, mégis megpróbálunk kibújni alóluk. Mert nincs időnk, mert bonyolultnak gondoljuk, mert egy kicsit félünk tőle, hogy kellemetlen, vagy csak egyszerűen, mert nem is tudjuk, hogy szükségünk lenne rá. Pedig a szűrővizsgálatok rendkívül fontosak, és meghatározó szerepet töltenek be az egyes betegségek felismerésében, amelyek a korai szakaszban még könnyen kezelhetők, lefolyásuk pedig nagymértékben lassítható. Így van ez a vesebetegség esetén is, amelyre minden év március második csütörtökén, a Vese Világnapján hívják fel világszerte a figyelmet. A kezdeményezéshez évek óta csatlakozik a B. Braun Avitum Hungary Zrt. dialízishálózata is.
Támogasd a veséd, védd a szíved!
A vese működésének támogatásával a szívünknek is segíthetünk, ugyanis a beszűkült vesefunkciók több, mint tízszeresére növelik az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozás kockázatát. Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa vesevédő tanácsokkal szolgált.
A vesénk védhet a hajhullástól
A késő ősszel bekövetkező hajhullást a legtöbb esetben a nyomelemek és vitaminok hiánya, az egészségtelen táplálkozás okozza, ezért is tanítja a Hagyományos Kínai Orvoslás (Traditional Chinese Medicine - TCM), hogy a vese működése hatással van a haj egészséges állapotára.
Vese Világnap
A vese egészséges volta kulcsfontosságú a szervezet működése szempontjából, erre azonban sokszor csak akkor fordítunk figyelmet, amikor már megtörtént a baj. Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben - csak a vesebetegség végstádiumában - ismerik fel a veseelégtelenséget. Az ilyenkor fennálló életveszélyes állapot a dialíziskezelés azonnali elkezdését teszi szükségessé. Pedig az időben felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, progressziója jelentősen lassítható. Ma Magyarországon már közel 600.000 ember szenved a vesebetegség valamely stádiumában, s ez a szám évente 3-4%-kal növekszik. Március 14-én a vesék betegségeire hívják fel a figyelmet a nyolcadik alkalommal meghirdetett Vese Világnap keretében, amelynek kiemelt témája idén az akut veseelégtelenség. A világnaphoz kapcsolódóan a B. Braun Avitum országszerte a dialízisközpontjaiban nyílt napot tart, ahol a szakemberek részletes tájékoztatást adnak a témában.
Vesebetegek a háziorvosnál
A vesebetegség sokáig tünetmentes, ráadásul a köztudatban még mindig az szerepel, hogy csak a vizelet- panaszok és az ödéma jelzi a vesekórt, így sok esetben meg sem említik azokat a kisebb és szerteágazónak tűnő érzéseket, tüneteket, melyek a tapasztalt orvosban felkeltenék a gyanút.
Vesebetegségek
A vesék a hasüregben a hátsó hasfalhoz rögzített, bab-alakú páros szervek. Mindkettő kb. ökölnyi nagyságú. A sérülésektől védve az alsó bordák alatt, az ágyéki gerinc két oldalán találhatóak. A vesék létfontosságú szerepet játszanak az anyagcsere során keletkező salakanyagok kiválasztásában, és a testből való kiürítésében, továbbá a testnedvek összetételének szabályozásában, és számos hormon termelésében.
Hazánkban jelenleg 846 beteg vár
Vesekő, vesegörcs, vesegyulladás... mind vesebetegség, amiket ha nem kezelünk időben, visszafordíthatatlan folyamatot indítanak el szervezetünkben. A ma már népbetegségnek számító vesebetegséggel foglalkozni kell, mert gondatlanságunk akár életen át tartó dialíziskezelést is eredményezhet, pedig a vesefunkció romlása már egy egyszerű szűrővizsgálattal kimutatható. Minden évben március második csütörtökén tartják a Vese Világnapját, aminek célja az emberek tájékoztatása erről az alattomos betegségről.
Mit tehet a veséjéért? 8 aranyszabályt tartson be!
Mit tehet a veséjéért? A vesebetegségek az életminőséget nagyban befolyásoló „csöndes gyilkosok". Mégis számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük!
"Adj vesét, hogy életet adhass!"
A Vese Világnapra 2012-ben immár hetedik alkalommal kerül sor, ezúttal március 8-án. A 6 kontinens több mint 100 országában megtartott világnap ez évi központi üzenete: „Adj vesét, hogy életet adhass".
Mikor ne éljünk szexuális életet?
A kínai orvoslás a vesét tartja a szexuális energia forrásának, az impotencia legfőbb okát pedig a veseműködés zavarában látja. A vese kétféle energiából tevődik össze, harminc éves korig a szülői energiákból, utána pedig abból, amit étellel, itallal, egyéb energiafokozó (aktív és passzív pihenővel, mérsékelt testedzéssel, stb.) tevékenységgel magunkhoz veszünk.
A vese betegségei gyermekkorban
Magyarországon jelenleg több ezerre tehető a vesebeteg gyermekek száma, és mintegy 35-40 gyermek részesül dialízis kezelésben. Gyermekeken is történhet veseátültetés, vannak már kisdedkorban sikeresen veseátültetésen átesett betegek is. A veseátültetett 18 év alatti gyermekek száma 70 körül van.
Tudta, hogy ezek a sztárok is súlyos vesebetegek?
Magyarországon minden tizedik ember érintett a vesebetegségek kapcsán, és 6000 ember szorul vesepótló kezelésre, dialízisre vagy transzplantációra. Veseelégtelenség miatt a világ országaiban kezelt betegek száma becslések szerint 2009. végére elérte a 2.456.000 főt.
Vesepótlás, akár otthon...
Ha a vesék már nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat, az kihatással van az egész szervezetre. Ennek következtében nem tudja kiválasztani az elfogyasztott folyadékot és az anyagcsere folyamatok során keletkezett mérgező anyagokat. (Ugyanakkor az értékes fehérjéket nem tudja visszaszívni, a vizeletben fehérje jelenik meg.) Kialakul a szervezet „vizesedése" (ödéma), a magas vérnyomás és a szervezet mérgezettségi állapota. A visszatartott mérgező anyagok a többi szervet is károsítják. A legjobb és legtökéletesebb vesepótló kezelés egy új vese beültetése, azonban, sajnos erre nem minden veseelégtelenséggel élő beteg alkalmas, és az új szervre várakozóknak legtöbbször - átmenetileg - művese kezelésre van szükségük.
Felfázástól kapott vesegyulladás nagyon veszélyes! Orvoshoz!
Húgyúti fertőzések: mindenki átesett már rajta, és nem is nagyon foglalkozott vele, főleg akkor, ha a felfázás miatt létrejött hólyaggyulladás átterjed a vesékbe.
Veseproblémája van és kapcsolataiban is gondok vannak?
Veseproblémái vannak? Netán éppen "vesekövet" termel? Akkor tanácsos átvizsgálnia kapcsolatait, mert a vesebajok erre utalnak.Az ógörög nyelvben a szeretet/szerelem kifejezése és a kapcsolatok háromféle formája érdekes egybeesést mutat: a tüdők(philia)-a barátságot, a herék/petefészek(erosz) - a testi szerelmet, a vesék(agapé)- a szellemi, lelki egyesülést, egybeolvadást jelentik.
Neked két veséd van? És mekkora?
A vesék fejlődése során szigorú mechanizmus szabályozza, hogy csak két működő veseállomány alakuljon ki. Ám néha ismeretlen okok miatt zavar keletkezhet a „rendszerben", így egy vagy több számfeletti, de teljes értékű (saját tokkal, vérellátással rendelkező) vese fejlődik ki a szervezetben. Bár a harmadik vagy negyedik vese már születéskor jelen van a szervezetben, mégis a legtöbb esetben csak kora felnőtt korban fedezik fel.
Ha a családban van vesebeteg, te is veszélyben vagy!
Amikor a szűk körű családban felbukkan egy súlyos, krónikus betegség, első gondolat, hogy gyógyítható-e a betegség, együtt lehet-e vele élni, és a legfontosabb: mikor gyógyulhat fel szeretett családtagunk. A betegség lefolyása során azonban felmerül egy másik kérdés, mi okozta a betegséget, vajon örökletes-e, és esetleg mi magunk is veszélyben vagyunk.
A cukorbetegség gyakori következménye a vesebetegség!
Az emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással van a többi szervre is. Ilyen ok-okozati kapcsolat van a cukorbetegség és a vesebetegség között is: a cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket, amikor már nagy a baj.
Veseelégtelenség a hasmenés járvány súlyos következménye
A veseelégtelenségről egyre többet hallani a németországi hasmenés járvány kapcsán, azonban keveset tudunk és beszélünk arról, hogy ez a kór nemcsak fertőzés következménye lehet, hanem pl. egészségtelen életmód vagy éppen a gyakran feleslegesen beszedett sok gyógyszer hatásaként is megjelenhet. Azok közé az ún. néma betegségek közé tartozik, amelyek tünetmentesek, aztán egyik pillanatról a másikra az életminőség nagyfokú romlását eredményezik.
Mosd át a veséd spárgával!
Legtöbbször alattomosan, tünetmentesen alakul ki a krónikus vesebetegség, így sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Őket tízszer gyakrabban fenyegeti az infarktus és az agyi érkatasztrófa veszélye, mint az egészségeseket.
Mit tanulunk a kórház sorozatokból?
Vészhelyzet, Grace Klinika, Dr. House - bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, aki bizonyos estékre, a kedvenc kórház sorozata időpontjára nem tervez programot, vagy éppen rögzíti azt, nehogy lemaradjon akár egyetlen epizódról is. De nem újkeletű a dolog, hiszen a még a negyvenes korosztály is jól emlékszik a Kórház a város szélén csehszlovák filmsorozatra vagy éppen dr. Brinkmannra a Feketeerdő Klinikáról.
Programajánló a hétvégére
Figyelj a vesédre! - hirdeti a hétvégén a Vesesziget a Városligetben. Az Egészségligethez kapcsolódó rendezvényen a vesebetegség megelőzésére és korai felismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet június 4-5-én.
7 arany szabály-a vesédért!
Mit tehet a veséjéért? A vesebetegségek az életminőséget nagyban befolyásoló „csöndes gyilkosok". Mégis számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük!
Óvd a veséd, ezzel véded a szíved!
A vesebetegség és a szív-érrendszeri betegségek összefüggéseire hívják fel világszerte a figyelmet március 10-én, a Vese Világnapján. A napjainkban népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek nemcsak segítik a vesebetegség kialakulását, hanem egyben jelentősen rontják a vesebetegek túlélési esélyeit, pedig ma már a vesebetegség akár egy egyszerű vizeletvizsgálattal is kiszűrhető, korai fázisban jól kezelhető. Ellenkező esetben viszont akár egy életen át tartó dialíziskezelést is eredményezhet.
Először Magyarországon! Beteg vese eltávolítása apró heggel
Hazánkban első alkalommal végezték, de a világ urológiai sebészetében is úttörőnek számít az a műtét, amit a Péterfy Sándor utcai Kórház urológiai-sebészeti osztályán végzett Dr. Bagheri Fariborz és Dr. Buzogány István PhD, címzetes egyetemi docens, osztályvezető főorvos. Egy ún. LESS (Lapar-Ensdoscopic Single-Site Surgery ) operáció keretében a köldökhajlaton belül ejtett, két centiméteres nyíláson keresztül távolították el egy 32 éves nő veséjét. A beavatkozást pár nappal később egy 15 éves lány esetében is sikerrel alkalmazták.
Tíz jel, amely komoly vesebajokra utal
A vesekőbetegség és a vesemedence-gyulladás fájdalmas tüneteket okoznak a betegeknél, és akár komoly szövődményeik is lehetnek, ha nem kezelik időben. Így bármi gyanúsat érez a veséje környékén, azonnal forduljon orvoshoz, hogy minél hamarabb megkezdhessék a kezelést!
A vesemedencerák tünetei
A vesemedence daganata a vesekelyheket, vesemedencét bélelő hámból indul ki. Okaként elsősorban a dohányzás, kávéfogyasztás, krónikus bakteriális infekciók, krónikus vesemedence- kövesség szerepe valószínűsíthető.