A veseelégtelenség kóros veseműködés, amikor a vesék képtelenek a mérgező anyagokat megfelelően eltávolítani a szervezetből. Veséink nagyon sokáig képesek elvégezni a feladatukat akkor is, ha már drasztikusan, visszafordíthatatlanul károsodtak. Amikor azonban bekövetkezik a teljes veseelégtelenség, akkor a mérgező salakanyagok koncentrációja megemelkedik a vérben, ezt a jelenséget urémiának hívják.

A krónikus veseelégtelenség olyan progresszív állapot, amikor a vesék hosszú idő (gyakran több év) alatt, visszafordíthatatlanul károsodtak. Ez az állapot az esetek kétharmadában cukorbetegség, illetve magas vérnyomás miatt alakul ki. A fennmaradó eseteket érkárosodás, fertőzés, az immunrendszer betegsége miatt bekövetkező veseállomány-gyulladás, örökletes megbetegedés, ólommérgezés vagy vesekárosító gyógyszerek hosszú ideje történő szedése váltja ki.

Miért nem fedezik fel időben?

Azért, mert általában nincs tünete a károsodásnak, és sokan évekig nem keresik fel háziorvosukat, hogy célzott laborvizsgálatot kérjenek. Pedig a vesebetegség - elméletileg - korán észlelhető.
A háziorvosi rendelőkben a szív – és érrendszeri betegekből (hipertóniásokból és érelmeszesedettekből, helyben gondozott szívbetegekből), a cukorbetegek népes táborából és a mozgásszervi panaszokkal jelentkezőkből áll zömmel a pacientúra – mondja dr. Komáromi Zoltán budapesti családorvos, Országos Alapellátási Szakfelügyelő Főorvos. Az előbbi két csoportba tartozóknál teljesen nyilvánvaló, hogy a betegség természete okán, a hatékony és jól beállított kezelés mellett is folyamatosan számolni kell a legalattomosabb szövődmény, a veseelégtelenség megjelenésével.

Az alapellátás feladata éppen az, hogy helyben kínáljon megoldást, és csak a bonyolultabb, a családorvosi rendelőben elérhetetlen műszerezettséget és szakmai kompetenciát igénylő pácienseket küldje tovább a járóbeteg-szakrendelőkbe és kórházakba, ám az esetek zömében minél hamarabb fedezze fel a bajt, minél hamarabb irányítson célzott kivizsgálásra, s ugyancsak minél hamarabb nyújtson korszerű és adekvát terápiát, illetve a szakorvossal összehangolva végezze a beteg gondozását. A cél az, hogy a betegség lehető legkorábbi stádiumában fény derüljön a bajra, és a kezelés-gondozás irányításával sikerüljön szinten tartani a beteg állapotát, de legalább lassítani a betegség progresszióját, előrehaladását.

Éppen ezért nem elegendő a beteg panaszaiból kiindulni, hiszen a vesebetegség sokáig tünetmentes – emeli ki a főorvos -, ráadásul a köztudatban még mindig az szerepel, hogy csak a vizelet- panaszok és az ödéma jelzi a vesekórt, így sok esetben meg sem említik azokat a kisebb és szerteágazónak tűnő érzéseket, tüneteket, melyek a tapasztalt orvosban felkeltenék a gyanút.

 Ez tehát azt jelenti, hogy a cukorbetegséggel, az érelmeszesedés bármely formájával, a hipertóniával kezelt-gondozott betegeknél – a panaszoktól függetlenül - alapvetően kötelező az évenkénti vesefunkciós laborvizsgálat, s ha van rá lehetőség, akár helyben a veseartéria doppleres vizsgálat is, amivel kiszűrhető az a néhány beteg is, akiknél már a tudtuk nélkül gond van. Ugyancsak ide tartozik-tartozna az évenkénti áttekintő hasi ultrahang vizsgálat, melynél tanácsos a beutalón eleve felhívni a radiológus kolléga figyelmét a meglévő alapbetegségre (diabétesz, hipertónia, koszorúér betegség), mert így az ő figyelme, a vizsgálat indikációja kiterjeszthető.

Az új háziorvosi finanszírozási (indikátor) rendszerben a vesefunkciós vizelet-vizsgálat már szerepel, az tehát automatikusan (ellenőrizhetően) része a kötelező feladatoknak, ám a vesebetegség kialakulásának kockázatával élők esetében érdemes évente egyszer gyűjtött vizeletből elvégeztetni speciális vizsgálatot is.