Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Veszélyes fűszer: gyomorfekélyt okoz!

Kutatók a magas sótartalmú étkezés újabb kockázatát azonosították a már közismert magas vérnyomás mellett. A magas sókoncentráció a gyomorban úgy tűnik, növeli a fekélyt okozó Helicobacter pylori génaktivitását, így az még virulensebbé válik és a fertőzött személynek nő az esélye a súlyos gyomorbetegség kifejlődésére.

"A H. pylori folyamatosan nyomon követi az általa megfertőzöttek étrendjét. Közegészségügyi bizonyítékok támasztják alá, hogy összefüggés van a H. pylori és az étrend összetétele között. Ez kiemelten vonatkozik a magas sótartalmú étrendre."- mondta Hanan Gancz, a bethesdai Egészségtudományi Egyetem munkatársa 2007. május 22-én az Amerikai Mikrobiológiai Társaság 107. konferenciáján Torontóban.

A H. pylori egy spirál alakú baktérium, mely képes a gyomor és a duodénum (patkóbél) savas környezetében élni. A kórokozó a gyomor és a duodénum fekélyek leggyakoribb kórokozója, a duodénumban 90 százalékban, a gyomorban 80 százalékban felelős a fekély kialakulásáért. Ezen kívül gyomorgyulladást is okoz, és a fertőzött embereknek kettőtől hatszor nagyobb az esélyük a nyálkahártya lymphoid szöveti (MALT) lymphoma és a gyomorrák kialakulására a nem fertőzöttekhez képest.

A H. pylori gyakori fertőzés az Egyesült Államokban, leggyakrabban az alacsony jövedelmű és idősebb felnőttek körében fordul elő. A 40 év alattiak 20 százaléka és a 60 év felettiek 50 százaléka fertőzött. A legtöbb fertőzött tünetmentes és csak egy kis hányadukban alakul ki betegség.

Korábbi kutatások már vizsgálták, milyen hatással van az étrend a gyomorra, mely a H. pylori környezetéül szolgál, de a tudósok eddig nem vizsgálták a mikroorganizmus konkrét válaszát az étrendre.

"Kutatásaink során azt figyeltük meg, hogy a H. pylori szaporodásának mértéke hirtelen lecsökkent magas sókoncentrációk esetén. A megemelt sómennyiségnek kitett baktériumok azonban morfológiai változásokon mentek át: a sejtek megnyúltak és hosszú láncokat alkottak."- mondja Gancz. "Arra következtettünk mindebből, hogy laboratóriumi körlmények között a magas sókoncentráció a H. pylori sejtosztódási rendellenességét okozza."

A szakemberek azt is felfedezték, hogy a baktérium virulenciájáért felelős két gén aktivitása megnőtt magas sótartalmú körülmények között. "A virulenciáért felelős gének megváltozott aktivitása részben megmagyarázhatja a betegség és a magas sótartalmú étrend közti összefüggést H. pylori fertőzött betegekben." - nyilatkozta Ganz.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.