Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vetélkednek a halak! Szavazatokkal támogassátok őket!

Vajon melyik faj nyeri el 2015-ben az Év hala kitüntető címet? A kecsege, a galóca és a vágó durbincs versengenek, mi pedig szavazással dönthetjük el az elsőséget!

Az akció célja a Kárpát-medence őshonos halainak ismertebbé tétele, a természeti értékek tudatosítása. A korábbi győztes nyúldomolykó, kősüllő, széles kárász, menyhal és magyar bucó után most újabb fajok vetélkednek a szavazatokért  - mondta el Harka Ákos,Magyar Haltani Társaság elnöke az MTI-nek.  A „versenyzők” között van a porcos belső vázú kecsege, mely a világszerte veszélyeztetett tokfélék képviselője. A magyarországi folyókban egyre csökken az állománya, ezért 2014-től már nem fogható, kézre kerülő példányait vissza kell engedni.

Kecsege (Acipenser ruthenus)

A másik induló, a galóca, amely, mint kiderült, nemcsak gombafajta lehet, hanem a Duna vízrendszerének bennszülött hala is, és egyben a világ legnagyobb termetű pisztrángféléje. Magyarországon a Tisza legfelső szakaszán él egy kisebb önfenntartó állománya, másutt csak alkalmilag fordul elő. Ritkasága miatt 1974-től védett, 1996-tól fokozottan védett faj, amelyet 2012-ben az év halának választották Ausztriában.

Galóca (Hucho hucho)

A vágódurbincs kis termetű, fogyatkozóban lévő sügérféle, amelynek két közeli rokona, a széles és a selymes durbincs már eddig is oltalom alatt állt. A 2014-től érvényes új halászati szabályozás e védelmet a vágódurbincsra is kiterjesztette.

Vágódurbincs (Gymnocephalus cernua)

A Magyar Haltani Társaság honlapján szereplő adatok szerint az október elején meghirdetett versengés jelöltjeit eddig csaknem 2100 szavazattal támogatták az érdeklődők. A népszerűségi listát jelenleg 62 százalékkal a kecsege vezeti, a második helyen álló galóca a voksok 23, a sereghajtó vágódurbincs pedig 15 százalékát kapott eddig.

Évről-évre horgászok és szakemberek javaslata alapján választják ki a szavazásra érdemes három halat. A szempontok között elsődleges, hogy a hármasból mindig akadjon őshonos, a horgászok által kedvelt, illetve védett hal. Szavazni a társaság honlapján lehet, amely a választható fajok képe mellett információval is szolgál a halak környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. A szavazás az év utolsó napján zárul, eredményét 2015. január 1-jén hirdetnek. (Képek:Wikipedia, Wikimedia)

Melyiket a 15-ből? Szavazz te is az év fájára!
Tölgy, hárs, japán akác, vadgesztenye vagy platán? Vajon melyik lesz az év fája? A te szavazatod is dönthet a versenyben! A közönség 15 fa közül választhatja ki kedvencét szeptember 10. és október 31. között online szavazás keretében.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.