Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Videóorvos: az operáció önmagában kevés

A csípőprotézisműtét az egyik leggyakrabban elvégzett mozgásszervi operáció, amellyel javítani lehet a páciensek életminőségén. Az alkalmazott módszerek azonban ma már olyannyira eltérőek, hogy az egyén életkorától is függővé teszik, hogyan és milyen protézis beültetésével hajtják végre az orvosi beavatkozást. A szakorvos elmondta, ma már 95 százalékos az aránya azoknak, akik egy ilyen műtét után teljes panaszmentesen élhetik az életüket.

Ha azokra a műtétekre gondolunk, amelyektől a legjobban tartanak, illetve amelyekre a legtöbbet kell várni, a csípőprotézis mind a két összevetésben helyet kapna. A hatvanas évek közepe óta végeznek ilyen típusú beültetéseket; évente a kb. 15-20 ezer nagyízületi (térd- és csípő) protézis beavatkozás nagyjából kétharmadát teszi ki a csípőprotézisek száma. Az elmúlt kb. 10 évben azonban sokat változott az alkalmazott technológia és a műtéti eljárás is.

Kép: aviano

- Sok esetben nem lehet megállapítani, miért kopott el a csípőízület, hiszen semmilyen külső hatás nem érte, egyszerűen a kor előre haladtával kopott el az ízületi felszín. Éppen ezért elsősorban az idősebb korosztálynál szükséges csípőprotézis beültetést végezni. Vannak azonban olyan másodlagos esetek, amikor egy korábbi sérülés, vagy veleszületett deformitás miatt kopik el gyorsabban az ízület, ezért már fiatal korban is szükség lehet protézis beültetésére – mondta el Dr. Gáspár Szabolcs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd, traumatológus főorvosa.

Mivel a csípőízületi felszín elkopik, a csontok szinte egymáson súrlódnak, emiatt a mozgás fájdalmasabbá, nehézkesebbé válik, a beteg életminősége egyre rosszabb. Bár egy ideig eredményes a pihentetés, a gyógyszeres kezelés, vagy a gyógytorna, de hosszabb távon elkerülhetetlen a protézis beültetése.

Nem a vízen kell járni, elég a vízben!
Az aquafitness feltalálása az Amerikai Tengerészgyalogság könnyűatléta-edzőjének nevéhez, Glenn McWaters-hez fűződik – joggal mondhatnánk, hogy nomen est omen! -, aki a vietnami háborúban szerzett lábsérülésének rehabilitációjára találta ki ezt a mozgást. Egy saját készítésű, különleges mellényben, az ízületei megterhelése nélkül tudott a medencében futóedzéseket tartani. A látványos eredményei hatására kezdett terjedni az új sport, és született meg az aquafitness.

Dr. Gáspár Szabolcs elmondta, abban ma már van különbség, kinél használnak úgynevezett cementes, ragasztásos protézist, és kinél cement nélkülit, utóbbiak terén ráadásul megjelentek a rövidszárú protézisek. Előbbit döntő többségében az idősebb korosztálynál, míg utóbbit a hatvan év alattiaknál alkalmazzák.

- A műtéti eljárásnál is létezik többféle módszer, ma már a feltárás nagysága is fontos. Minél kisebb anatómiai résen keresztül helyezzük be ugyanis a protézist, annál kevesebb a szöveti, például az izomkárosodás. Ennek köszönhetően a műtéttel együtt járó fájdalom kisebb, az utána következő rehabilitációs időszak pedig rövidebb lehet. Szélsőséges esetekben a beteg akár még aznap, de másnap mindenképp felkelthető. Eleinte segédeszközzel, mankóval, járókerettel terhelheti a testét, hat hét múlva azonban már anélkül is teljes biztonsággal közlekedhet – tette hozzá a szakember.

2006 óta, elsősorban a középkorúaknál rövidszárú protézist helyeznek be, mivel a világ arrafelé megy, hogy az ilyen műtéteknél minél több ép csontot hagyjanak meg a beteg hosszú távú céljai érdekében. Az orvos ugyanis hiába végzi el tökéletesen a munkáját, a páciens pedig hiába tartja be az előírásokat, a protézisek kb. 15-20 év múltával kilazulnak és cserére szorulnak. Ebben az esetben pedig nem elhanyagolható szempont, mennyi az ép csont a combnyak környékén, ahová a protézist helyezik.

 

 

A főorvos fontosnak tartja, hogy egy protézisműtét önmagában még kevés, sokan ugyanis, amikor már úgy érzik, tökéletesen visszanyerték mozgásukat, idő előtt abbahagyják az előírt szükséges rehabilitációt.

- A csípőízületi protézisek esetében kb. 95 százalék annak az aránya, akik teljes panaszmentességgel élik a gyógyulási időszak leteltével az életüket. Sokaknak az életörömük is visszatér, hiszen megszabadulnak a mindennapos fájdalmaktól. Az azonban, hogy mennyire sikerül egy ilyen műtét, 50 százalékban függ az orvostól, de ugyanekkora szerepe van a páciensnek is. Ő ugyanis sokat tehet azért, hogy visszaszerezze korábbi izomerejét, betartsa az előírásokat és odafigyeljen a rendszeres mozgásra. Elsősorban az úszást, a kerékpárt, időseknek még a sétát szoktam javasolni – mondta Dr. Gáspár Szabolcs.

(Forrás: Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő)

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.