Egy holland kutatócsoport az izgalmas sportesemények és a halállal végződő szívrohamok közötti kapcsolatot vizsgálta pár éve. A kutatás kimutatta, hogy a szívroham miatti halálesetek 50%-a valamilyen fontos focimeccs napjára esett a férfiaknál, a nők esetében nem volt összefüggés a fentiek között.

Pontosan a szívroham kockázata miatt azt javasolják a kutatók, hogy nagyobb, izgalmasabb meccsek előtt vegyünk be egy aszpirint, a katasztrófát megelőzendő.

A meccsek azonban nemcsak a szurkolókra nézve lehetnek károsak. Még tisztázatlan, miért hal mg évente annyi focista szívrohamban.

Ha csak a magyarokat nézzük is, elkeserítő. 1993-ban Zsiborás Gábor focista egy edzésén lett rosszul, és eszméletét vesztette, majd meghalt. A meccs közben összeeső Fehér Miklós képe máig élénken él mindenkiben. 2006 januárjában tragikus hirtelenséggel Zavadszky Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi középpályása vesztette életét. Szintén ebben az éveben 24 éves korában elhunyt Bánka Kristóf egykori NBI-es labdarúgó is, feltételezhetően szívroham következtében.

Szinte nap mint nap halljuk a fentiekhez hasonló híreket és megrökönyödünk. A halál oka legtöbbször szívroham, tüdőembólia, dopping, agyvérzés, szívelégtelenség.

Az élsport kiszívja az ember minden erejét, s hiába minden alkalmassági és sportvizsgálat, nem lehet minden rejtett betegséget kiszűrni.

Indíthat az UEFA vizsgálatot, hogy túlterheltek-e a focisták, mint Fehér Miki halála után. És változott azóta valami? A focistákat hajtják legjobban. Rövid nyári és téli szünetük van, s az edzőtáborok és alapozások is állandóak. S ha betegeskednek is mihamarabb vissza kell állni játszani. Életre halálra.

Kinek éri ez meg? A szurkolónak? A játékosnak? Nem valószínű. Mindegyik fizethet életével is az izgalmakért.