Néhány évvel ezelőtt megrökönyödve néztem, amint az akkori ÁNTSZ-nél dolgozó rokonom hipós vízbe pottyantotta a tojásokat. Fertőtlenítek- mondta. Én meg alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. Közben kismamaként toxoplasma fertőzést mutattak ki nálam, s néhány dolgot átértékeltem.
Dr. Szénási Zsuzsanna szerint az állatok által terjesztett betegségeknek manapság leginkább a gyerekek vannak kitéve, különösen a falun élő gyerekek, hiszen ők nagyobb valószínűséggel kerülnek kapcsolatba velük. A szabadon tartott állat pl. azon az udvaron üríti székletét, ahol a kisgyerekek játszanak, és egyúttal meg is fertőződhetnek.
A városokban különösen figyelni kellene az utcák tisztaságára az állattartóknak, hiszen az állati ürülékbe lépve, a fertőzést okozó lárvákat egyenesen a lakásba vihetjük cipőnkkel, ahol egy kisgyerek szintén nagyon hamar fertőződhet.
A szakember szerint a fertőzések többsége nem jelent azonnali megbetegedést. Ha mégis szokatlan tüneteket észlelünk magunkon (hasmenés, hányás, bőrtünetek), érdemes orvoshoz fordulni, mert laboratóriumi vizsgálatok tisztázhatják az esetleges fertőzést. Ez az esetek többségében székletvizsgálat, de ma már a szem csarnokvízből is ki lehet mutatni a lárvák ellen termelődött ellenanyagot.(www.radio.hu)
Komolyabb gondot a gyerekeknél okozhat egy fertőzés (pl. egy ártatlan homokozás után olyan féreg kerülhet a gyermek szervezetébe, ami nagyon ritkán akár vaksághoz is vezethet), míg a felnőttek többsége gyakran észre sem vesz egy-egy ilyen fertőzést.
Az egyik leggyakoribb betegség Magyarországon az ún. toxoplasmosis, amin minden második ember átesett már. Okozója egy élősködő, amely fertőzött macska székletével (zöldségre, gyümölcsre jutva) illetve fertőzött nyers hússal kerülhet az ember szervezetébe.
A fertőzés gyakran észrevétlenül zajlik le, esetleg a következő tünetek lehetnek jelzésértékűek:
- hőemelkedés
- általános gyengeség
- nyirokcsomó megnagyobbodás
A kezelés toxoplasma-ellenes gyógyszerekkel történik.
Nagyobb veszélyt rejt, ha a várandós anyuka terhessége során fertőződik meg. Ezért nem véletlen, hogy Magyarországon a legtöbb helyen rutinszerűen végzik a toxoplasma szűrést, mely során azt is meg tudják állapítani, hogy friss vagy korábban lezajlott fertőzésről van-e szó.
Amennyiben a magzat toxoplasmával fertőződött, a következő tünetek alakulhatnak ki:
- a szem egyes részeinek gyulladása
- vakság,
- agyi elmeszesedés
- magzati elhalás
- vízfejűség
Különösen fontos, hogy a várandós anya kezelése minél hamarabb elkezdődjék, és a gyógyszert folyamatosan szedje egészen szülésig. A frissen fertőzött anyáknak az újszülöttjeit is kezelni kell hat hetes korig, még akkor is, ha születéskor tünetmentesnek látszanak. Az idejében kiszűrt, folyamatosan kezelt anyák újszülöttjei igen nagy valószínűséggel teljesen tünetmentesek, egészségesek maradnak.
Mit tehetünk, hogy elkerüljük a fertőzést?
- A macskatartók figyeljenek a macskák fertőzésének elkerülésére (pl. az egerek gyakran fertőzöttek toxoplasmával, így a rájuk vadászó macska is fertőződhet), használjanak az állatorvos által javasolt féregtelenítő gyógyszereket.
- Ha a lakásban tartjuk a macskát, szoktassuk macskaházhoz, és ezt rendszeresen takarítsuk.
- Figyeljünk a higiénés magatartásra (alapos kézmosás) állatokkal való érintkezés után.
- Kertészkedéskor használjunk védőkesztyűt.
- A zöldségeket, gyümölcsöket alaposan tisztítsuk meg.
- Kerüljük a nyers vagy gyengén főzött, sütött húsételeket.
- Ne engedjük a gyereket a játszótéri homokozóban játszani, mert a többségük fertőzött (kivéve a zárt homokozók). Ha ez megoldhatatlan, akkor figyeljünk, hogy szájába, szemébe ne menjen homok, ruházata zárt legyen, és homokozás után alaposan mosson kezet.
Ne feledjük, nem kell lemondanunk házi kedvenceinkről, csak az okos, felelősségteljes állattartást kell megtanulnunk nekünk és gyermekeinknek!