Nem igaz, hogy nem környezettudatosabb a világ, mint a Római Klub 30 évvel ezelőtti felhívása előtt. Nemcsak az optimizmus mondatja velünk, a Piac és Profit szerkesztőivel, hogy elmozdultunk az érdektelenségből, hogy vannak biztató jelek. Az emberek, cégek gondolkodásmódjában, tetteiben megjelent a felelősségérzet környezetünk iránt. Az elmúlt évtizedben, de inkább az elmúlt években felgyorsult tempóban és egyre szaporodó tömegben érzékeljük környezetünkkel való egységünket, s ehhez kapcsolódóan a veszélyeket, melyek már a most élő ember életében belátható távlatba hozzák környezetünkkel szembeni garázda hozzáállásunk életfeltételeinket súlyosan megváltoztató következményeit.

Nem kell messzire mennünk, a magyarországi tiszai ciánszennyezés, valamint a menetrendszerűen visszatérő árvizek honfitársaink millióiban tudatosították igencsak mellbevágó módon életünk értékeinek összefüggését környezetünk állapotával. Rossz megközelítésből mondhatnánk akár azt is, hogy környezettudatosodási fejlettségünk ugrásszerű növekedését okozta, s ebből a szempontból pozitív szerepet töltött be a romániai vállalat okozta tiszai katasztrófa. A globalizálódó világ gyors információáramlásában milliárd ember nézte aggódva a brazil 40 emeletes fúrótorony süllyedését, drukkolt az elemekkel küzdő szakembereknek, hátha sikerül a lehetetlen, s nem pusztul el újabb hatalmas területnyi vízi élővilág. A sikertelenséget egyre többünknek okoz hihetetlen rossz kedvet.

Örvendetes tény, hogy a világ hatalmas és kevésbé befolyásos cégeinek ezrei évek óta beépítik vállalati filozófiájukba, de tetteikbe, beruházásaikba is a környezetük iránt érzett felelősséget. S egyre többen vannak. Van amelyik csak divatból, mert kezd sikké válni a corporate citizenship modelljének átvétele, a minőségi vállalat elkerülhetetlen jellemvonásává szilárdul a környezettel harmóniában élés. De egyre több vállalat, azok vezetői belső meggyőződésből, kulturájuk szerves részeként élik meg ezt az érzést, s akkor érzik jól magukat, ha a szűkebb és tágabb környezetük - beleértve üzleti partnereik, városuk, településük jóllétéhez való hozzájárulásukat - is jól van, egységben van, egyforma fejlettségen és tudatosságon működik. Az ilyenfajta gondolkodásmód azonban nemcsak jó érzéseket, nyugodt álmot kelt, közgazdászok kiszámították, üzleti tervek alátámasztják, mennyivel rentábilisabb a környezettünkkel való harmóniában élés szem előtt tartása, döntéseinkbe beépítése, mint kizárólag saját profitérdekeink követése. Tanulmányok, szakkönyvek és irodalmi bestsellerek ezrei jelennek meg ennek a ténynek a bizonyítására.

"Élj úgy, hogy másnak is jó legyen, s akkor neked is sokkal jobb lesz, mert a környezet pozitívabbá válása visszahat a te teljesítményedre is" - szemlélet kezd egyre nagyobb teret hódítani az emberek gondolkodásmódjában. Gyerekeink a környezet iránti felelősségérzettel átitatott pedagógusok hatására természetesnek tekintik az emberi világon kívüli élővilág tiszteletben tartását, egyenrangúnak kezelését. Mozgalmak milliói alakulnak a környezettudattlan embermilliók szemének kinyitására, a felelőtlen kormányok, a profitérdekeiket mindenekelőtt szem előtt tartó vállalkozások tettei elleni tiltatokásra, a katasztrófák következményeinek enyhítésére.

Ez is a valóság része. Meg a másik oldal is. Hogy a felelőtlen gazdálkodás bolygónk javaival, állapotával változatlanul meghatározó magatartás. Hogy az emberek jelentős része birkanyájként manipulált a pazarló és környezetszennyező fogyasztás bűvületében. Hogy saját magunkkal és embertársainkkal éppen annyira nem törődünk, mint környezetünkkel. Hogy az egyre nagyobb környezeti katasztrófák sem viszik közelebb a világ kormányait a megegyezéshez, s hiába várjuk, hogy saját házuk táján drasztikus intézkedéseket hozzanak, akár a rövid távú politikai vagy profitérdekeik ellen is.

Hogy bolygónk harmóniája felbomlóban van, s úgy tűnik megállíthatatlan azzal a tempóval, amivel környezettudatosodik a világ egyre nagyobb része. Talán a változás tempójának fokozásával a harmónia visszaállítható? Erre a kérdésre egyértelmű válasz nem adható, de más megoldási lehetőség nem igen kínálkozik. Ezt kell megpróbálni!

Ebből a vetületből viszont az egyes ember felelőssége óhatatlanul felvetődik. Egyre több publikáció állítja, hogy a környezet (Szerk.! Érzékelhetik kedves olvasóink, hogy a környezet megfogalmazása sokkal tágabb, mint csak a környezetvédelem fogalmában gondolkodás. A környezettudatosság: szemlélet, etika, kultúra, felelősségérzet, filozófia is egyben. S nemcsak a természetre figyelés tartozik alá, hanem embertársainkról, magunkról való gondolkodás is.), életfeltételeink felbomlásának megállítása, a harmónia visszaállítása szempontjából minden egyes ember hozzáállása, mindennapi tettei hatással lehetnek a történésekre.

A cikket azzal kezdtük, hogy a környezeti károsodás mértéke megijeszti a ma élő embert. Egyre kevésbé tudja megnyugtatni lelkiismeretét azzal, hogy messze van még az az idő, amikor nincs tovább tartaléka a bolygónak. Nincs több ezer év. Már egy  emberöltővel belátható, milyen súlyos következményei lehetnek felelőtlen ségünknek. Nem odázható el saját felelősségünk, miközben a másikra - kormányokra, világszervezetekre, politikusokra, vállalatóriásokra - mutogatunk.

Természetesen a felsoroltak felelősségétegy percig sem vitatjuk.

A Piac és Profit szeretné ezzel az összeállítással elérni, hogy mindannyian nézzünk szét a magunk háza táján, s tegyük fel a kérdést, mit tehetünk mindennapi életvitelünkbe beépítve, s mi többet még saját eszköztárunkkal az egyensúly helyreállítása érdekében. Persze nem kell mindannyiunknak bálnákat visszacipelni a tengerbe, albatroszokat megtisztítani az olajszennyeződéstől, tüntetésekre járni a zöldekkel. Csak jobban és egyre jobban odafigyelni.

Demcsák Mária

Piac és Profit magazin archív