Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Visszértágulat és érszűkület

A lábfájdalom olyan gyakori tünet, hogy sokszor hónapok, néha évek telnek el, amíg a betegek orvoshoz fordulnak. Ez leginkább a tartósan fennálló, de nem túl zavaró panaszok esetén jellemző. Azonban érdemes megvizsgáltatni ezeket a problémákat, hiszen súlyos betegséget is jelezhetnek. A visszértágulatról, az érszűkületről, valamint a kezelési lehetőségeikről dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa beszélt.

Mozgásszervi panaszok és az érszűkület

Vádli- vagy combfájdalom esetén, főleg, ha az járásra és mozgásra fokozódik, a legtöbben az izmok túlerőltetésére, az ízületek kopására, fájdalmára gondolnak. Ha azonban a javulás hosszú időn át várat magára, ráadásul a végtagokat hidegnek érezzük, valamint a bőr száraz, hámló, vagy mindehhez a lábujjak, sarkak elszíneződése is társul, akkor gondolni kell az érszűkületre, különösen idősek, cukorbetegek, dohányosok, koszorúérbetegek esetében, illetve akik családjában előfordult már szív-és érrendszeri probléma.

Kép: pxhere

Az idősebbeknél még inkább számolni kell ezzel a lehetőséggel, hiszen a korral együtt nő mind a mozgásszervi betegségek, mind az érszűkület előfordulása. A reumás bántalmak gyakoribb előfordulás alapján hajlamosak vagyunk az időskori fájdalmakat „korral járónak” hinni, és mivel az ízületi panaszok ebben a korban már ritkán válnak teljesen panaszmentessé, a tartós fájdalmak hátterében az okok keresése gyakran elmarad. Fontos azt tudni azonban, hogy az érszűkület túl késői felismerése súlyos szövődményekhez vezethet - mondja dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa.

Visszér vagy érszűkület?

A visszeres panaszok sokszor könnyen felismerhetőek, hiszen a probléma sokszor jellegzetes panaszokkal jár, ugyanis az apróbb hajszálerek mellett akár kitüremkedő, kacskaringós erek is gyakran fellelhetőek. Ez persze nem jelenti azt, hogy látható jelek mindig vannak, ugyanis például a nehézláb érzést vagy a lábgörcsöket kezdetben a megnőtt vénás nyomás is okozhatja, mely ilyenkor még nem jár sem a visszérbillentyűk elégtelenségével, sem a felületes visszerek kórosan nagy tágulatával.

Hogy miért is jár fájdalommal a visszér? A vénabillentyűk dugattyúszerűen a visszaáramlást akadályozzák meg az általuk közrezárt szakaszon. Ha a fokozatosan emelkedő nyomás miatt a billentyűk nem zárnak rendesen, akkor a visszaáramló vér az adott szakaszon tovább növeli a nyomást, nagyobb terhet róva az alatta szakaszra, majd a megnövekedett vérmennyiség a szövetek közé távozik, pangást majd vizenyőt hozva létre. Ezt az állapotot jellemzően a sok állás, ülés elősegíti, a lábak elnehezülnek, és feszítő érzéssel társul.

Az érszűkület esetében a panaszok az artériák falában lerakódó zsír és egyéb sejtek okozta szűkület miatti csökkent szöveti oxigén és tápanyagellátás következményeként alakulnak ki. Ilyenkor nyugalomban még megfelelő a vérellátás, de járáskor az izmok megfeszülése következtében tovább szűkül az erek átmérője, csökkentve az áramló vér mennyiségét, és fellép a végtag görcsös fájdalma, ami miatt a beteg kénytelen egy kis időre megállni (innen ered a kirakatnéző betegség elnevezés).

Trombózisom volt a repülőút után. Mit tegyek?
A repülőutak – akárcsak hosszabb busz/autó/vonatút – jelentősen megnövelik a trombózis kialakulásának kockázatát az arra hajlamosaknál, ezért olykor előfordulhat, hogy a nyaralás tragédiába, kórházi tartózkodásba torkollik. Amennyiben az életveszély elhárult, úgy a betegnek a jövőben több tényezőre is kiemelt figyelmet kell fordítania. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája ezekről ad tájékoztatást.

A fájdalom ezután az izmok ellazulása és a javuló áramlás miatt megszűnik. Továbbjáráskor a folyamat ismétlődik. Súlyosabb esetben az oxigénellátás teljes mértékben megszűnik, ilyenkor a fájdalom nyugalomban is fennáll és következményes szövetelhalás jön létre, ami fekélyek formájában jelentkezik.

A visszeres és az érszűkületes panaszok a jellegzetességük miatt egymástól viszonylag jól elkülöníthetőek. A problémát inkább a két betegség együttes előfordulása okozza, főleg ha mindkét betegség súlyosabb esete áll fenn egyidejűleg, mert ilyenkor a visszérpanaszok kezelése háttérbe szorul, így a fennmaradó visszeres tünetek továbbra is kellemetlenek maradnak a beteg számára.

Felismerés és kezelés

Amennyiben a lábfájdalom oka nem ismert, illetve az alkalmazott kezelésre nem szűnik, akkor a panaszokkal érdemes megfelelő szakemberhez fordulni. Az érszűkület felismerése a boka kar index meghatározással történik, amit fizikális vizsgálat egészít ki. A diagnózis felállításához, súlyos esetben pedig már a terápia megtervezéséhez érfestésre kerülhet sor. Az érszűkület kezelése sokrétű, részben gyógyszeres részben műtéti terápiából tevődik össze. A beteg részéről fegyelmet, türelmet, rendszerességet követel, hiszen az állapot szinten tartható, a tünetek javíthatóak, de a maga a betegség nem gyógyítható.

(Forrás: Trombózisközpont)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.