A bőr, mint legnagyobb szervünk, az emberi test vízkészletének harmadát tárolja. Normál esetben a felszíni rétegek akár 25 százalék vizet tartalmaznak - bőrszárazság esetén és idős korban viszont csupán 10 százalék körül -, de még kellő mennyiségű folyadékbevitel mellett is előfordulhat, hogy a bőr vízhiányossá és ettől ráncossá válik, ha természetes vízmegkötő anyagai - a legfelső szaruréteg saját zsírjai - nem megfelelően dolgoznak.
A mimikai ráncok
már 20-25 éves korban feltűnnek, de hogy milyen hamar válnak mély barázdává, az már rajtunk múlik. Az elsődleges káros hatás a napsugárzás és a dohányzás, de ide sorolható a légszennyezettség, az egyoldalú táplálkozás és a mozgásszegény életmód is. A vízhiány szintén bizonyítottan hozzájárul a ráncok kialakulásához. A napi kellő folyadékfogyasztás mellett - és nem helyett! - különböző kozmetikumok is segítik a vízpótlást. De hiába használunk bármilyen drága ránctalanítókrémet, a hidratálók alapvető fontosságú kellékek: a megfelelő víztartalmú bőr ugyanis ötször-tízszer olyan gyorsan fogadja be bármilyen krém hatóanyagait, mint a száraz. Az elsődlegesen vízből és olajokból álló hidratálószerek külsőleg növelik a bőr víztartalmát. Érdemes ezeket vizes kézzel felkenni az arcra, mert így gyorsabban beszívódnak, és hamarabb simítják el az egyenetlenségeket. Kozmetikusok általában azt ajánlják, hogy a bőrön finom védőréteget képező hidratálót reggel, míg a regenerálásra szolgáló szérumot inkább este használjuk.
Az igazán hatásos vízpótláshoz
„bőrre szabott" készítményt érdemes vásárolni: más összetételű krémre van szüksége annak, akinek a bőre petyhüdt, száraz, vagy valójában zsíros, de az érzete és a felszíne nagyon száraz. A méz köti és tartja a vizet, ezért számos hidratáló termék alapanyaga, sőt érzékeny bőrre is kiváló lehet. Nem feltétlenül kell nagyon drága mézes krémet vásárolni, megoldás lehet az is, ha egy kis csészényit a fürdővízbe öntönk belőle. A házilag készített tejes-mézes arcmaszkot is érdemes kipróbálni. Az így kapott sűrű szirupot tíz-tizenöt perc után langyos vízzel kell lemosni. Ha ezt a műveletet rendszeresen megismételjük, néhány héten belül láthatóan simábbá és feszesebbé válik az arcbőr. Bármelyik vízpótló módszer előtt hasznos lehet egy radírozás. Az elhalt hámsejtek, a megvastagodott szaruréteg akadályozza a bőrt a lélegzésben és abban is, hogy felszívja a készítményeket.
A krémeknél intenzívebb
hatása lehet a kozmetikákban alkalmazott hidratálási eljárásoknak. Az alacsony áramerősségű elektromos árammal például egyetlen kezeléssel akár 6-8 milliliter vizet, illetve különböző vízben oldott hatóanyagokat tudnak bejuttatni a bőrbe. Az iontoforézis típusú kezeléseket általában havonta megismétlik mindaddig, amíg a bőr megfelelő állapotát elérik. Az ultrahangos kezelések hasonló célt szolgálnak, de ily módon olajban oldódó vitaminok is bevihetők a bőr alá, bárhová. Míg az iontoforézis az érzékenyebb területeken nem ajánlott, ez akár a szem környékén is alkalmazható.
Aquaporin
Az amerikai molekuláris biológus, Peter Agre 1988-ban sikeresen izolált egy olyan fehérjét, amely nélkül a víz nem jutott a sejtek belsejébe. Az ilyen tulajdonságú fehérjéket később aquaporinoknak nevezték el. A bőrben lévő mikroszkopikus méretű csatornák (aquaporin-3) a vízmolekulák szállítását szabályozzák sejtről sejtre. Peter Agre 2003-ban kémiai Nobel-díjat kapott a sejtmembránban lévő víz-, illetve ioncsatornák működési mechanizmusának feltárásáért. Ma már a bőr hidratáltságát helyreállító kozmetikai kezelések és krémek épülnek a felfedezésre, amely szerint az aquaporin-3 csatornák serkentésével nő az irha és felhám közötti vízáramlás. Miután így a szaruréteg hidratáltabb, a bőr feszesebb és ellenállóbb lesz, csökken a ráncok mennyisége és mélysége.
Bőrvitaminok
C-vitamin: nélkülözhetetlen a petyhüdtséget gátló kollagén előállításához. Kiváló antioxidáns, és fokozza a hegek begyógyulását.
E-vitamin: természetes ránctalanító, megköti a káros szabadgyököket.
B-vitaminok: B2 (riboflavin) nélkül bőrünk kiszárad, a szájzug kirepedezik, B6 hiányában pikkelyes, száraz, ekcémás lehet az arcunk, a B9 (folsav) hiányának következménye pedig sápadt és fakó bőr. A ráncok kialakulásának megelőzésében nélkülözhetetlen még a B3 (niacin)-, a B5 (pantoténsav)-, a H (biotin)-, valamint a B6 (piridoxin)-vitamin.
Ásványi anyagok: a cink a pattanások, a vas a fakó bőrszín ellen jó, a szelén pedig erősíti az A- és C-vitamin, valamint a cink hatását.
Forrás: Vitaminsziget.com
Illusztráció: wikimedia
A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2010/2. számában jelent meg.