Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zsigmond Vilmossal kezdődik minden

Gálával kezdődik az 5. Magyar Filmhét, ahol Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera vehetnek át életműdíjat ma este. Az ünnepélyes esemény után a Zsigmond Vilmosról készült utolsó portréfilmet vetítik majd. Idén rekord számú nevezés érkezett a Magyar Filmakadémia Egyesület által az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával rendezett filmes seregszemlére, így a kísérő programokkal együtt április 27-éig összesen 203 filmet nézhet meg majd a közönség.

A 2018-as év filmtermése mellett olyan klasszikusokat is láthatnak majd a nézők, mint a Szerencsés Dániel, a Magyarok, az Isten hozta, őrnagy úr, a Bizalom és a Gyula vitéz télen-nyáron és lesznek szakmai előadások is. A televíziós forgalmazású filmek ingyenesen tekinthetők meg.

 

Április 22-én a budapesti Corvin moziban életműdíjátadó gálával kezdődik az 5. Magyar Filmhét, ahol Andorai Péter és Bánsági Ildikó számára Szabó István mond majd laudációt, Bodrogi Gyulát Sándor Pál, Koncz Gábort Dörner György köszönti, Venczel Verát pedig Kovács István színművész méltatja. Az ünnepélyes esemény után a Zsigmond Vilmosról készült utolsó portréfilmet, a Fényképezte Zsigmond Vilmos című alkotást vetítik majd, melyet hazánkban most először mutatnak be.A hétfői megnyitó után kedden többek között a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában készült alkotásokat, valamint pályakezdő alkotók rövidfilmjeit is vetítik. A Filmhét során az öt életműdíjas pályájának egy-egy kiemelkedő alkotását is megnézhetjük, így Andorai Péter és Bánsági Ildikó Szabó István Oscar-jelölt Bizalom című filmjében, Koncz Gábor Fábri Zoltán szintén Oscar-jelölt Magyarok, valamint Bácskai Lauró István Gyula vitéz télen-nyáron című filmjében, Venczel Vera Fábri egy másik alkotásában, az Isten hozta, őrnagy úrban, Bodrogi Gyula pedig Sándor Pál Szerencsés Dániel című klasszikusában lesz látható.

Enyedi ildikó, Kép: Csata Hanna

Megkezdődött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása. A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett A feleségem története című regénye alapján készülő alkotás női főszereplője a világhírű Léa Seydoux francia színésznő, férfi főszereplője pedig Gijs Naber holland színész. A holland hajóskapitány féltékenységi drámája a bájos és frivol francia nővel egy gyönyörű és gyötrelmes kapcsolat magasságait és mélységeit mutatja be. A három országban forgó, nemzetközi színészgárdát felvonultató romantikus film a tervek szerint 2020 őszén kerül a mozikba.

Most először a televíziós sorozatok is bekerültek a kínálatba, így április  22-27. között hét kategóriában - játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film és animációs film, televíziós sorozat – rekord számú, majd 200 film pereg majd az 5. Magyar Filmhéten a Corvin moziban, köztük olyan nagysikerű alkotások, mint a BUÉK, a Ruben Brandt, a gyűjtő, az Egy nap, a Valami Amerika 3. vagy az X-a rendszerből törölve. A seregszemlére az alkotók a 2018-ben Magyarországon mozi forgalmazásba került, televízióban sugárzott, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették.

További információ a corvinmozi.hu oldalon.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.