Életforma.hu

GASZTRO

A legjobb menüajánlat - Szentestére

Ennek a menünek a nagy része már az előző napon elkészíthető, így nem kell az utolsó pillanatban kapkodni, idegeskedni. Különleges és egyszerű!

Előétel:

Túrós sajttekercs

Hozzávalók: (4 személyre) 20 dkg vékonyra szeletelt edami sajt, 15 dkg sonka, 5 db kolbászos ömlesztett sajt, 5 dkg margarin, 1 kiskanál Piros Arany, 1 kiskanál zúzott fokhagyma, 20-25 dkg tehéntúró, 10 dkg margarin, 1 csokor metélőhagyma, 1 evőkanál mustár, 5 dkg fűszeres kolbász, só, őrölt bors.

Elkészítés: A kolbászos sajtot, a margarint, a Piros Aranyat, és a fokhagymát összedolgozzuk. A túrót szitán áttörjük, és a 10 dkg-nyi margarinnal, finomra vágott metélőhagymával, és az apróra vágott kolbásszal jól elkeverjük. Sóval, borssal és mustárral ízesítjük.

Az asztalra kiterítünk egy nagy folpackot vagy alufóliát, és a szélére egy csíkban lerakjuk a sonkaszeleteket. A sonka mellé ugyancsak egy csíkban és ugyanakkora szélességben lefektetjük a sajtot. A sonkára egyenletesen rákenjük a sajtkrémet, a sajtra pedig a túrós keveréket. Felgöngyöljük, ahogyan a rétest szokás, így a sonkás rész a tekercs közepébe kerül. Becsomagolva a hűtőben dermesztjük, és tálaláskor forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Főétel:

Pezsgős pulyka - burgonyapürével

Hozzávalók: (4 személyre) 1 kb. 4 kg-os bébipulyka, 2 hagyma, 2 sárgarépa, egy zeller, 20 dkg bacon szalonna, 1-1 csokor petrezselyem, kapor, zsálya, 2 dl húslé(leveskockából), 4 dl pezsgő, só, 1 kg burgonya, 5 dkg vaj.

Elkészítés: (3-4 óra, mert a pulykasütéshez kg-ként kell 1-1 órát számolni) A konyhakész pulykát sózzuk be kívül-belül, tekerjük be a szalonnaszeletekkel, amiket hústűvel rögzítünk. A megmosott, felkockázott zöldségeket tegyük egy nagy tűzálló tálba, fektessük rá a pulykát, öntsük rá a húslét, és kezdjük el 180 fokon sütni. Időnként locsoljuk meg pezsgővel. Befejezés előtt egy órával adjuk hozzá a zöldfűszereket. Az utolsó 20 percben vegyük le a pulykáról a szalonnát, hogy a bőre ropogósra süljön. Ha kész, szűrjük át a zöldségszaftot, keverjük el 1 dl pezsgővel, forraljuk fel, és a liszttel sűrítsük be a szószt.

A pulykát felszeletelés után öntsük le a forró szósszal, és így tálaljuk. Közben a héjában megfőtt és megtisztított burgonyából elkészítjük a pürét, majd a pulykával tálaljuk.

Desszert:

Karamellás narancs (mikroban készíthető)

Hozzávalók: (4 személyre) 4 db narancs, 10 dkg kristálycukor, 1,5 dl víz, 2,5 dkg mazsola, 1 evőkanál rum, 1,5 dl narancslé

Elkészítés: A narancslevet a rummal, és a mazsolával együtt rakjuk egy megfelelő méretű tűzálló tálba, és lefedve 2 percig pároljuk 600 watton. Egy másik kisebb edénybe öntsük bele a cukrot és a vizet, és két percig főzzük. Kavargassuk meg, hogy a cukor egyenletesen szétolvadjon, majd további 10-12 percig főzzük, míg karamellizálódik. Hagyjuk néhány percig hűlni, majd óvatosan keverjük bele a narancslevet, tegyük a mikróba, és további egy percig főzzük. Hámozzuk meg a narancsot, fehér hártyáit szedjük le, karikázzuk fel, osszuk négy felé, egy-egy tálkába, és öntsük le mindegyik porciót a sziruppal.

Kellemes ünneplést, a szeretet ízeivel!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.