Életforma.hu

GASZTRO

Baszk csirke-rokon ízvilág

Baszkföld - a francia-spanyol határon fekvő vidék - konyhája meglepő hasonlóságot mutat a magyar konyhával, főleg, ami a paprika (édes zöld, és szárított csípős) használatát illeti.

Az alábbi recept így nem véletlenül tűnik "magyarosnak", de rafináltabb, jól illik akár egy ünnepi ebéd menüjébe. Előkészítéssel együtt 40-50 perc alatt készen van.

Hozzávalók (4 személyre)

1 csirke, kb. 1,4 kg

50 g vaj

2 evőkanál olaj

5 zöld paprika, felkarikázva

250 ml száraz fehér bor

125 ml konyak

1 nagy fej hagyma, karikára vágva

150 g szárított sonka (pármai, bayonne-i, vagy ardennes-i - nem füstölt!), csíkokra vágva

3 paradicsom karikára vágva

só, bors

Elkészítés:

Daraboljuk fel a csirkét (hátát, mellét négybe vágva, alsó, felső combot külön), sózzuk és borsozzuk meg. Egy mélyebb serpenyőben vagy lábasban forrósítsuk meg a vajat és az olajat. Forgassuk meg benne a csirke darabokat, úgy hogy egy kicsit megpiruljanak. Vegyük ki, tegyük félre. Ugyanabban a zsiradékban pirítsuk meg a sonkát, majd azt is vegyük ki, és tegyük félre. Ezután a hagymát és a paprikát dinszteljük meg a zsiradékban, 5 percig majd hűtsük le a fehér borral és a konyakkal. Tegyük vissza csirkét és a sonkát az edénybe, adjuk hozzá a paradicsomot és ismét sózzuk és borsozzuk meg egy kicsit. Fedjük meg és gyenge tűzön pároljuk kb. 20 percig.  Forrón tálaljuk. Az eredeti recept szerint párolt, vagy sült almát készítenek mellé köretként! De készíthetünk mellé például mazsolás rizst is, mivel az étel valamilyen "gyümölcsös" körettel adja ki igazi ízét, a bor és a konyak miatt.

Tipp: Még dúsabb és ízletesebb, ha a sonka mellett karikára vágott fűszeres kolbászkákat is pirítunk és teszünk bele. Ha kedvelik a csípőset, tegyenek bele egy kevés, szárított hegyes paprikát is, ahogy azt Baszkföldön is gyakran teszik.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.