Életforma.hu

GASZTRO

Borajánló a "Hal a tortán"-hoz!

Már annak idején meghökkentem a bizarr társításon, mikor "Hal a tortán" címmel elindult egy új főzőműsor.

Kolléganőmet azonban addig piszkálta a dolog, míg nekiállt megalkotni a "halas tortát", s megkért ajánljak hozzá borokat.

Nos, ha konvencionális akarnék lenni, azt mondanám egyszerű a dolog.

De miután nem vagyok megrögzött szabályokhoz ragaszkodó, és (bevallom) a halas tortát sem kóstoltam meg (mivel tőlem közel 200 km-re készült el), így megpróbáltam a recept alapján elképzelni az ízeket, és a végső ízharmóniát.

Képzeletben elindultam hát abból, hogy hal a töltelék, némi fokhagymával megbolondítva. Ahhoz leginkább, még a legmodernebb felfogásban is elsősorban fehérbor illenék.

Ha tengeri hal, akkor inkább egy olaszrizlinget választanék, mondjuk a 2006-os évjáratból (szép markáns savakkal) Figula Mihály balatonfüredi, vagy Jásdi István csopaki pincéjéből.

Ha fogas, akkor pedig nincs apelláta számomra: Badacsonyi Kéknyelű Szeremley Hubától.

Igen ám de a palacsinta, mint tészta, valami testesebbet kíván. Még akkor is, ha nincs különösebb íze, de erősen tompítani képes a bor savait, ha azok nem elég markánsak. Ráadásul füstölt sajt is van a krémben. Nosza egy kis ugrás délebbre, Villányba! Legyen egy szép barrique chardonnay Polgár Zoltántól.

Majd elérkeztem oda, hogy összeáll a torta, tetején a gombás tejszínes mártással. Ehhez még mindig fehérbort adnának a konvencionálisan gondolkodók.

Én azonban - éppen a gomba miatt - bevállalnék valami szép, nem túl tanninos, bársonyos vöröset.

Mondjuk Egerből, Vincze Bélától egy szép Pinot Noir-t. (Sajnos a kedvenc évjáratom a 2003-as már túl sok lenne ehhez a fogáshoz, így maradnék 2006-nál, ami még frissebb, zamatosabb.)

Csak azt sajnálom, hogy a torta nem lett igazi "desszert", azaz nincs benne cseppnyi édesség se, mert akkor szívesen megkoronáztam volna ezt a pompás alkotást a Tokaj Nobilis Amicus cuvée-jével, a barátaim egészségére is koccintva!

De sebaj, így is érdemes kipróbálni a halas torta receptjét, végig ízlelgetni hozzá kedvenc boraikat, s kiválasztani, hogy Önöknek, melyik illik hozzá a legjobban!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.