Életforma.hu

GASZTRO

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.

A gyulai kolbász összetétele

Az eredeti receptúra szerint a gyulai kolbász sertéshúsból és szalonnából készül, a burkolóanyaga pedig az ArthurMarket műbél kategóriájában is kapható kollagén- és a cellulózalapú műbél. A szalonna egyébként azért kell bele, mert az adja a zsírosságát.

Ami pedig a fűszerezését illeti, kell bele só, fűszerpaprika őrlemény és bors, továbbá tartalmaz még antioxidánsokat és némi tartósítószert is.

A gyulai kolbász elkészítése

A kolbász alapját adó sertéshúst kicsontozással nyerik ki a sertésből. Leginkább a combot, a lapockát, a karajt, a tarját, a dagadót és az oldalast, illetve a mirigyektől mentesített kemény szalonnát használják, vagyis sovány és zsíros húsokat egyaránt felhasználnak. 

Aztán a húsdarabokat lefagyasztják, vagy a szalonnával együtt előhűtik, majd gépi úton 4-6 mm-es darabokra aprítják őket, és mindehhez hozzákeverik a nitrites sót és a különböző fűszereket. Így kapnak egy hideg húspasztát, amit egy töltőgéppel a műbélbe töltenek, majd klipszelik.

Ezt követően pedig elkezdődik a füstölés, ami minimum 2-3 napig tart, 20 Celsius-fok alatti hőmérsékleten, 70-90%-os páratartalmon. Majd miután ez az időtartam letelt, jöhet a lassú érlelés és szárítás, amelynek eredményeként a kolbász elnyeri a már jól ismert állagot. Kiegyenlítődik a nedvességtartalma, stabilizálódik a színe, illetve az egész kolbász is porhanyósabbá válik.

Bár igazán profi végeredmény a húsüzemben készül, de ez még nem jelenti azt, hogy a kísérletező kedvű szakácsok ne próbálkozhatnának meg vele. Ez ugyanis nemcsak izgalmas a tanulásra, hanem a barátokkal és a családdal való közös időtöltésre is nagyszerű programként szolgálhat.

Egy pontos recept a végére

A tökéletes gyulai kolbász elkészítéséhez csontozz ki 7 kilogramm sertéslapockát és sertéscombot vegyesen, majd daráld le szalonnával együtt egy közepes lyukú húsdarálón! Aztán mehet a keverékhez 50 gramm fokhagyma, 250 gramm só, 200 gramm őrölt édes pirospaprika, 50 gramm őrölt csípős paprika, 25 gramm őrölt feketebors és 25 gramm őrölt fűszerkömény!

Ezt követően pedig dolgozd össze a masszát olyannyira alaposan, amennyire csak tudod, és hagyd egy éjszakára alacsony hőfokon állni, hogy átvegye a fűszerek ízét! Aztán egy kolbásztöltő segítségével töltsd a masszát feszesen a műbélbe, és a kívánt hosszúságú szálakat klipszeld vagy kösd el!

A füstöléshez keress egy megbízható füstölőt, és bízd rá a munkát! A lényeg, hogy a folyamat során keményfát használjon, lehetőleg bükkfát. Ezt követően pedig lógasd fel a kolbászt egy nedvességtől védett, de szellős helyen, és indulhat az érlelés!

Hogy ez mennyi ideig kell, hogy tartson, az leginkább a vastagságától függ. Egy vékonyabb darabot elég 2 hétig érlelni, míg a vastagok érlelése akár 6 hétig is eltarthat. Jó étvágyat kívánunk az elkészült kolbászokhoz!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.
Exkluzív elegancia és metropolita életérzés: Ezeket a helyeket kár lenne kihagyni!

Exkluzív elegancia és metropolita életérzés: Ezeket a helyeket kár lenne kihagyni! 

Ha feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy miért érdemes élni, a válaszok között biztosan megtaláljuk a gasztronómiát. Az étkezés – amellett, hogy alapvető szükséglet – olyan katartikus élmény tud lenni, mint egy hangverseny meghallgatása vagy egy kiállítás megtekintése.