Életforma.hu

KUL-TOUR

Antoni Gaudí, aki átírta a logikát

Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN külföldön élő honfitársaink számolnak be arról, mit adott számukra a nagy váltás, az új élethelyzet. Szluha Krisztina három éve él szerelme kedvéért Barcelonában. A katalán fővárosban, amely nemcsak az egyszeri turistát bűvöli el, de azt is, aki nap, mint nap az utcáit járja. És ebben kiemelkedő szerepe van Gaudínak. Krisztina mai üzenete segít megértenünk, hogy miért.

Gaudí és Barcelona - e két név örökre összeforrt. Hogy a katalán főváros sokkal több, mint egy népszerű tengerparti üdülőhely, ahol folyik a mojito meg a sangria, jelentős részben Gaudínak köszönhető.  Az építész hatása intenzív és átható a városban, épületei, parkja, szobrai, kertjei , na és persze a Sagrada Familia ( a Szent Család) Barcelona szimbólumaivá váltak, sőt karakterének legfőbb formálói. Gaudí a színeket, a textúrákat, a mozgást úgy ötvözte, ahogy addig senki. Azzal pedig, ahogy a város teret és lehetőséget adott egy zseni kibontakozásához, az építész remekművei Barcelonát is ünneplik.

A Casa Battlo, a csontok háza Európa egyik legkülönösebb és legellentmondásosabb épülete  (fotó: Magérusz Anna)

 

Gaudí mesevárosa mintha fittyet hányna a fizika törvényeire, mintha megkérdőjelezné a logikát, és általában azt, hogy mi a 'lehetséges'. Esztétikájának talán ebben rejlik az ereje. Azzal, hogy művészetében újrafogalmazta az addig egyértelmű hitet, reményt ad, hogy nincs az a helyzet, az a rendszer, ami kőbe lenne vésve. Végtére is minden emberben ott rejlik a lehetőség és a szabadság, hogy megváltoztassa azt, ahogy addig mások tekintettek a világra.

Pedig Gaudi éppen a fizikai törvényeknek volt a legnagyobb ismerője, és művészetét vizsgálva, kiderül, azért tudta újjáteremteni az addig megszokottat, mert pontosan ismerte, hogyan épül fel az általa legtökéletesebb alkotásnak tartott természeti világ. A 19. század közepén, egy katalán kisvárosban, Reusban született művész gyerekkorától kezdve sokat volt a természetben. A fiatalon már reumás, és gyenge testalkatú Antoni alaposan megfigyelte a hegyek, a barlangok, az erdők geometriai formáit, színeit, anyagait. Művészetének legnagyobb inspirálói a  Montserrat-hegy, a mallorcai, vagy a collbatói salétrom-barlangok voltak. 

Casa Milà, más néven Kőbánya (fotó: Magérusz Anna)

 

Végig azt kereste, hogyan tudná az ember által teremtett építészetben a természet megoldásait kivitelezni, a szerkezeti formákhoz minél jobban igazítani. Híres mondásainak legtöbbje a természet és alkotás összefüggéseiről szólnak. Azt állította, hogy az egyenes vonal az emberekhez, az ívelt az Istenhez tartozik, hogy semmi sincs a művészetben, ami nem a természetből jönne, hogy nincs jobb szerkezet, mint a fa törzse vagy az emberi csontváz, hogy azok, akik a természet törvényeit keresik munkájuk során, Istennel szövetkeznek. Gaudí megtalálta a módját, hogy ne kényszerüljön kompromisszumra, bebizonyította, ha az alkotó a természetből merít ihletet, akkor egyszerre funkcionálisat és esztétikusat képes létrehozni.

Mint egy kaleidoszkóp - a Sagrada Familia kupolájának részlete belülről (fotó: Magérusz Anna)

 

Újfajta strukturális megoldásai a Sagrada Familia tervezésénél tetőztek. A templom belsejét egy erdőről mintázta, amelyben fák az oszlopok, és az ágak támasztják a boltozatokat. Többek között az oszlopok meghajlításával, a kettős kanyarú alakzattal olyan szerkezetet hozott létre, amelyben nem volt szükség többé támpillérekre. Ledöntötte ezzel a neogótikus stílusban állított követelményeket, és egy addig nem látott racionális és strukturált stílust hozott létre. 

Casa battlo, a nevezetes koponyás erkélyekkel (fotó: Magérusz Anna)

Gaudí 1926-ban hunyt el, számos művét az UNESCO Világörökséggé nyilvánította, például a Güell parkot és a Güell palotát, a Casa Milàt és Casa Battlót. Építészete így is sokakat megosztott halála előtt és után is. A 40-es és 50-es évek néphangulata nem kedvezett a szecessziós formáknak. Műveit groteszknek, félelmetesnek, furcsának tartották. De ízléstől függetlenül, az élete végéig egyedül élő zseni, akit öltözködése miatt néha csak egy vándornak hittek, bebizonyította, hogy nincsen az az ember által megfogalmazott szabály vagy logika, amely ne volna újraírható, ha eleget tanulmányozzuk az emberfelettit, az emberen túlit. 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.