Életforma.hu

KUL-TOUR

Boldog születésnapot Halász Judit!

A Halhatatlanok Társulatának örök tagja, gyerekek és felnőttek milliói ismerik a dalait. Halász Judit 1942. október 7-én született Budapesten. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő ma ünnepli a 79. születésnapját. Csodás dalokkal köszöntjük őt ezen a napon.

Nincs Magyarországon olyan gyerek, aki ne ismerné a Micimackó, a Boldog születésnapot!, vagy a Csiribiri című dalokat tőle. De Halász Judit nem csak a dalairól ismert, színésznőként is felejthetetlen pillanatokban részesítette a nézőket.

Halász Judit a Színház-és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1964-től kezdett el színházban dolgozni. Először a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, majd hamarosan elhívták a Vígszínházba, ahol azóta is örök tagja a társulatnak. Játszott A. Miller, Tennesse Williams, Csehov, Moliére, Krúdy Gyula és Örkény István darabjaiban is. És közel negyven filmből lehet ismerős az arca, vagy a hangja. A legismertebb alakításai a Szerelmesfilm és az Álmodások kora, de ő mesélte el Mirr-Murr kalandjait is a gyerekeknek és A kis herceg történetét egy hangjátékban.

Halász Judit színésznő, énekesnő (Foto: Készítette: Thaler Tamas - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=39133936)

A kiváló színésznő a zenében is megtalálta a számítását. Ő honosította meg Magyarországon a megzenésített versek lemezeket. Készített lemezt Radnóti Miklós verseiből (Ikrek hava címmel), de Móra Ferenc, Babits Mihály, József Attila, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Varró Dániel verseit is előadta a gyerekeknek.

Több ezer koncertet adott Magyarországon, több generáció nőtt fel a hagyományosan karácsony előtt megtartott estjein a Vígszínházban. Rengeteg fellépése volt, de Halász Judit mégsem pihen. 2001-ben a klasszikus zenét tette gyerekbaráttá, amikor az országban elsőként Mozart Varázsfuvoláját, és Kodály Háry Jánosát jelentette meg lemezen.

60 éves karrierje alatt több díjat is átvehetett már, dalait mindenki dúdolja, akárhol is lép fel. Mi most 5 dalt hoztunk tőle, amit érdemes újra meghallgatni és nosztalgiázni egy kicsit. Mert mindenkiben él még az a gyermeki én, akit az énekesnő képes előhívni egy-egy koncertjén. Boldog születésnapot kívánunk neki!

Boldog születésnapot

https://www.youtube.com/watch?v=wKSYlkQlfPo

Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod

Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold...

Bródy János verséből örökké maradandó alkotást készített Halász Judit. Ez a vidám kis dal biztosan felcsendül minden szülinapi bulin, jóllehet 35 éve jelent meg, még ma is mindenki ismeri.

Csiribiri

https://www.youtube.com/watch?v=5GgJ_VYT_pU

Weöres Sándor verséből, Bródy János zenésítette meg és Halász Judit vitte sikerre a Csiribirit, ami megtalálható az ugyanezzel a névvel kiadott filmkoncert albumán is, amely  2009. októberében jelent meg.

Hívd a nagymamát!

https://www.youtube.com/watch?v=6NJOfESlvTM

Kedves családi pillanatokról mesél a „Hívd a Nagymamát” című dal, ami a címadó lemezt elképesztő sikeressé tette. A megjelenés után néhány hónap múlva az album elérte a platina státuszt.

Micimackó

https://www.youtube.com/watch?v=K-ZZL67b6As

 

A legkedvesebb mézimádó, kicsit ügyefogyott mackót minden gyerek ismeri. A. A. Milne híres meséjét biztos, hogy te is dúdolni fogod, ha elindítod a felvételt!

Minden felnőtt volt egyszer gyermek

https://youtu.be/mDSRDsh2n3k

Ez a dal tökéletes összefoglalja Halász Judit karrierjét, hiszen a gyermeki lélek vívódásairól mesél olyan érzékenyen, amire kevés magyar énekesnő képes. Felnőttként, gyerekként is élvezet hallgatni ezt a dalt.

Neked melyik a kedvenc dalod  Halász Judittól?

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.