Halász Judit cikkek

Boldog születésnapot Halász Judit!
A Halhatatlanok Társulatának örök tagja, gyerekek és felnőttek milliói ismerik a dalait. Halász Judit 1942. október 7-én született Budapesten. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő ma ünnepli a 79. születésnapját. Csodás dalokkal köszöntjük őt ezen a napon.

Így mesélnek a magyar sztárok
Az UNICEF Magyarország új programjában Berg Judit írónő ismert mesefigurái kelnek útra, két kis dínó mutatja be 12 távoli országban élő gyerekek hétköznapjait. Míg a két mesehős újabb kalandokért járja a világot, addig idehaza számos híresség fogott össze, hogy felhívják a figyelmet a mesék fontosságára. Szinetár Dóra szerint a szülő hangja mindennél többet jelent egy gyerek számára, Béres Alexandra pedig azt emelte ki, hogy a közös mesélésnél jobb kapcsolódási pontot el sem tud képzelni a családok életében.

Köd előttem, köd mögöttem
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban. A wikipedia szerint neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. Idén is lesz mit ünnepelnünk! Rögtön 3-án a Magyar Tudomány Napját, 17-én a dohányzás elleni világnapot, 25-én a magyar labdarúgás napját, a hónap utolsó péntekén pedig ezúttal is megtartjuk a Nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot.