Életforma.hu

KUL-TOUR

Elhunyt Zoltán Péter, a Petőfi Rádió legendás DJ-je

53 éves volt. Részvétünk a családnak és a gyászolóknak.

Hosszan tartó súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt Zoltán Péter, vagy ahogy a hallgatók ismerték, Peter Sharp.

A DJ már a 90-es évektől sorra kapta a rezidensi felkéréseket, népszerűségét az 1998-ban kezdődött rádiós pályafutása tovább növelte. Évek óta tagja volt a Petőfi Rádió csapatának, 2016 májusától az esti mixműsor vezető DJ-je volt. Elhunyt munkatársáról az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió is megemlékezik.

Zenei karrierje korán beindult

Zoltán Péter, azaz Peter Sharp (DJ Splash) zenészcsaládból származott, édesapja a Benkó Dixieland Bandben trombitált. Péter már 8 éves korától zeneiskolában tanult zongorázni. Eleinte csak klasszikus zenével foglalkozott, a konzervatóriumot is ezzel kezdte: zeneszerzés és zongora tanszakon tanult. Aztán jött „jazz és a lazulás” - ahogy ő fogalmazott egy interjúban. És persze jött a munka is, tanulás mellett 17 éves korától már javában szervezte saját estjeit is.

1990-től sorban kapta a rezidensi felkéréseket, előbb a legendás Excaliburtól, majd a siófoki Palace Dance Clubtól, a KÖZGAZ DC-től, a High Life-tól, de emellett rendszeresen játszott a Flörtben is. 1996-tól olyan híres márkák DJ-arca lett, mint az Energie, Smith’s, Uniform, Gas, Replay, Levi’s, vagy a Coca Cola.  Járta az ország legjobb klubjait, a kilencvenes évek második felére már rengeteg rajongója volt országszerte.

Zoltán Péter, vagy ahogy sokan ismerik Peter Sharp csak 53 éves volt (Foto: MTVA)

Technikai tudását jól mutatja, hogy már 1993-ban 4 Technics lemezjátszóval dolgozott egyszerre. 1994-ben pedig második helyezett lett a budapesti DMC-n, a lemezlovasok technikai versenyén.

Külföldi helyeken is fellépett

Rádiós pályafutása tovább növelte ismertségét. 1998-tól a budapesti Roxy, 2001-től a Radio DeeJay műsorvezetőjeként is dolgozott. Zenei nyitottságát szemlélteti az is, hogy 2003-ban a budapesti Fat Mo’s pénteki rezidense volt, ahol r’n’b slágerekkel kényeztette a közönséget.  Ugyanekkor lett a TV2 zenei főszerkesztője, valamint a bécsi P3 Club és a nizzai ’the Club’ házigazdája is.

2009-ben saját stúdiót és kiadót alapított a ’PUMP’ brand részeként, ennek újabb szegmense lett a Pump Session Live című műsor és a Pump Weekend. Előbbi a hazai OneMusic Radio-ban indult, utóbbit pedig a DI.FM, a KISSFM, a Proton, valamint a LastFM is átvett. Időközönként pörgetett a budapesti Rádió 1-en. Három éven keresztül heti talkshow-ja volt a Lounge Radióban (későbbi Code FM). 2011-ben a Playa del Ingles-i Ministry of Sound klub rezidense lett, miután ’thePUMP’ címmel partysorozatot bonyolított le Gran Canarian.

2012-ben megnyerte a TV2 Megasztár remixversenyét, 2013-ban Pioneer DJ, valamint a budapesti Liget Aréna pénteki és Liget Deep szombati rezidense, NiteRise DJ, a Rise FM szombat esti műsorának vezetője. Peter Sharp 2016 májusától lett a Petőfi Rádió esti mixműsorának rezidens DJ-je.

Az alábbi beszélgetésben, amely két évvel ezelőtt a DJ-k világnapja alkalmából készült vele az M2 Petőfi TV Én Vagyok Itt! című műsorában, felidézi pályafutásának legérdekesebb pillanatait:

https://youtu.be/wnWv6jcFEio

Zoltán Péter 53 éves volt.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.