Életforma.hu

KUL-TOUR

Irány a Skanzen! Busójárástól a magyar cirkuszművészetig

Rengeteg program vár a Pünkösdi Örökség Ünnepen a szentendrei Skanzenben.

Két napon át szellemi kulturális örökség bemutatók, színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, zenei és táncos programok várják a látogatókat a szentendrei Skanzen egész területén.

Negyven szellemi kulturális örökségét őrző közösség mutatkozik be a Skanzen immár hagyománnyá vált Pünkösdi Örökség Ünnepén. Bepillantást nyerhetnek a látogatók az ország Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén szereplő hagyományaiba, az elődöktől megörökölt és megőrzött szokásokba. A színes kavalkádban találkozhatunk mezőtúri fazekasokkal, selmeci diákokkal, cirkuszi artistákkal, hajdúdorogi Krisztus-katonákkal.

Megismerhetjük a farsangi szokások változatait: a mohácsi busójárást, a novaji remélést, a rábavidéki szlovének rönkhúzását és a mohai tikverőzést. A táncos hagyományok széles palettája a sárközi karikázótól a csárdásig, verbunkig terjed. A matyó viselet mellett kalocsai, buzsáki, békési, nagykunsági népi motívumokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, de kóstolhatnak karcagi birkapörköltet, bajai halászlevet, borsodnádasdi molnárkalácsot.

Merülj el te is színes forgatagban idén Pünkösdkor!

A programokról itt találsz részletes leírást.

Ezt is olvasd el:


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.