A Temze vízszintje az árapály következtében naponta akár hét méternyit is változhat, emelkedhet, süllyedhet.
Amikor a vízállás alacsony, igencsak furcsa jelenség tanúi lehetnek mindazok, akik letekintenek a mocsaras folyómeder aljára: kincsvadászok tucatjai túrják az iszapot, ők az úgynevezett Mudlarks-ok. Manapság ők azok, akik valóban kincsekre, a régi korok értékes tárgyaira vadásznak, de ez a történetnek inkább már a szebbik vége; Mudlark-nak lenni nem volt mindig ilyen romantikus foglalatosság - olvashatjuk a BBC riportjában.
A kifejezés a Viktoriánus korban terjedt el, azokra a szegény, nehéz sorsú emberekre használták, akik már hajnalban kint voltak a folyóparton, és csak arra vártak, hogy a nagy áruszállító hajókról a matrózok valamit a vízbe vessenek, élelmiszert, szenet, bármit, amit kis szegényes életükben aztán használni tudnak.
Mivel a Temze iszapja anaerob – vagyis nagyon alacsony az oxigéntartalma -, így kiválóan alkalmas az egyébként rothadó szerves anyagok megőrzésére is. A mudlarking manapság sajátos újjászületésen megy keresztül.
Azok, akik fel akarják manapság fedezni a Temze történelmi kincseit, elég ha követik a Twitter, az Instagram vagy éppen a Facebook vonatkozó hashtagjait, és máris csatlakozhatnak szervezett programokhoz; a folyómederben zajló túrákat értő történészek vezetik, akik olyan lenyűgöző történelmi helyekre vezetik az érdeklődőket, mint például a szász halászcsapdák, vagy azok a mólók, amelyek valaha Tudorok palotáihoz vezettek.
Bár sokan vesznek részt ezeken a szervezett túrákon, az igazi kaland azért mégis csak az egyéni, gumicsizmás kincsvadászat. Mindössze a londoni vízügyi hatóságok szabályait kell a botcsinálta felfedezőknek betartaniuk.
A tavalyi év egyik legmeglepőbb könyvsikere is a témához kapcsolódik, ’Talált tárgyak a Temzében’ címmel jelentették meg Lara Maiklem munkáját, melyben arról számol be, mi mindent lelhetünk a folyó sarában, ha véletlenül a meder alján találjuk magunkat. Csak felsorolás-szerűen: egy törött agyagpipa, melyből dohányt legutóbb valaki a 18. században szívhatott, római kori agyagedény, az ipari forradalom számos relikviája, és így tovább.
A mudlarkingban az legjobb, vallja a szerző, hogy soha nem lehet tudni, milyen kincsre lelünk éppen rá.
A Temze a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb régészeti lelőhelye, Nagy-Britannia teljes története gyakorlatilag a folyóparton található tárgyakból összeállítható. A Londoni Múzeum számos tárgya „Discovery in the Temmes” azaz „A Temzében találtatott” címkével van ellátva.
„A Temze különösen gazdag apró tárgyi leletekben; azonban nemcsak a mennyiségük, hanem a minőségük is fontos lelőhellyé teszik a folyót. Különösen alkalmas az ólom, a bőr és a csont tárgyak megőrzésére, akár római kori, csontból készült fibuláról, akár egy 17. századi gyermek ónjátékról van szó. Az amatőr kincsvadászoknak köszönhetően került mintegy 150 ezernyi, történelmileg is releváns tárgy az angol múzeumokba.
Ezek a tárgyak szárazföldi környezetben biztosan megsemmisültek volna, ám a Temze anaerob tulajdonságai sokáig, akár évezredekig is megőrzik őket.
