Életforma.hu

KUL-TOUR

Online képzőművészeti árverés a világjárvány elleni küzdelem megsegítéséért

Internetes árverést indított május 20-án a Sotheby’s. Danny Katz londoni galériás gyűjteményének közel százötven műtárgyáért lehet licitálni.

A gyűjtő saját maga válogatta ki a műtárgyakat, amelyek között számos különleges darab is található. A licitek május 27-én zárnak, a bevételből tíz előre kiválasztott munka árát Katz a világjárvány elleni küzdelem céljaira fogja fordítani.

Jan Baptist Xavery: Bacchus és Pán Kép: Sotheby's

Danny Katz több mint ötven évet töltött a művészeti világban: nemcsak galeristaként foglalkozott az ókortól a 20. századig született műalkotások adásvételével, de 1968 óta az egyik legnagyobb szaktekintély lett a szobrászat terén a „Régi mesterek” műkereskedelmi kategóriában (vagyis az ókortól az 1820-ig született alkotások körében). Könyveket adott ki, múzeumokat támogatott adományokkal, kiállítások rendezésében vett részt, és közben maga is összegyűjtött egy nem akármilyen művészeti kollekciót.

 

Közeledik a 72. születésnapom, szeretnék egy kicsit lassítani – nyilatkozta mostani lépése okairól, és azt is hozzátette: ebből az alkalomból egyrészt szűkíteni kezdi az általa eddig gyűjtött műalkotások körét, másfelől pedig, mint fogalmazott – lehetőséget szeretnék adni másoknak is, hogy felfedezzenek, és jó áron megvásárolhassanak valamilyen műtárgyat, amit majd ők is annyira élveznek az otthonukban, mint ahogyan eddig én.

A kalapács alá kerülő több mint száznegyven alkotás között találunk az ókori szobroktól a régi mesterek munkáin át egészen a 20. századi festményekig és grafikákig műtárgyakat.

A gyűjtő bejelentette, hogy kiválasztott tíz darab olyan alkotást, amelyek bevételét teljes egészében, egyenlő arányban két, a pandémia által leginkább sújtottak támogatásán dolgozó nemzetközi jótékonysági szervezet, a Refuge és a Trussell Trust javára fogja átutalni.


Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.