Életforma.hu

KUL-TOUR

Tilda Swinton: ne külön, hanem egyben díjazzák a férfi és női színészeket

Elkerülhetetlen, hogy a gendersemleges díjazási kategóriák váljanak általánossá a filmiparban, így az Oscar-díjaknál is - mondta Tilda Swinton színésznő a velencei filmfesztiválon.

Tilda Swinton szerint ideje felhagyni azzal a gyakorlattal, hogy a nagy nemzetközi filmfesztiválokon még mindig külön osztanak díjakat a legjobb férfi és a legjobb női színész kategóriában.

Színész. Csak és kizárólag. Fotó: Facebook.com

 

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon még augusztusban jelentették be, hogy ezentúl nem díjaznak külön női és férfi színészeket.

A velencei filmfesztiválon felszólaló Swinton szerint „elkerülhetetlen”, hogy nemi szempontból semleges díjakat ítéljenek oda az arra érdemes művészeknek az olyan díjátadókon, mint az Oscar, vagy éppen a Bafta - írja a Guardian.

A színésző Velencében életműdíjat vett át, és itt azt mondta, megkönnyebbülés volt számára a berlini döntés. „Az élet túl rövid ehhez. Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam a hírt, és szerintem elkerülhetetlen, hogy mások is kövessék ezt az utat. Szerintem ez nyilvánvaló.

 

Hasonlóan nyilatkozott Cate Blanchett is, aki azt mondta, mindig is színészként hivatkozott magára.

"Mindig színészként emlegettem magam" - mondta Blanchett szerdán. - Azon generációhoz tartozom, ahol a színésznő szót szinte mindig pejoratív értelemben használták. "

Tilda Swinton azt is elmondta, hogy az emberek felosztása alapvető jellemzők szerint egyre inkább idejétmúlt. „Felosztani az embereket és meghatározni egy utat számukra, legyen szó nemről, fajról vagy osztályról - szerintem ez az élet elpazarlása” - mondta.

 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.