Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Drámai cserék a Konyhafőnök VIP-ban

Két nap kemény küzdelem után megvan Sárközi Ákos és Rácz Jenő csapata is a Konyhafőnök VIP-ban.

Hujber végül Jenőhöz került Fotó: RTL

Az első kötény meglehetősen teátrális körülmények között került átadásra, de ez nem is meglepő, hiszen egy színészé, Hujber Ferié lett. Kicsit még most is zavarban vagyunk, vajon előre megrendezte-e látványos kiborulását és egyben kivonulását, vagy valóban spontán volt… Mindenesetre Fördős Zé visszacsalogatta Hujbert és bár Ákos épp a nagyjelenet miatt nem adott esélyt, Jenő bevállalta a színészt, aki egyébként mindhárom zsüror szerint finomat főzött.

Másodikként Bódi Sylvi járult a bírák elé, és annak ellenére, hogy az ő tányérjával nem voltak elégedettek a séfek, mindkettő kötény ajánlott neki az addigi munkája apropóján. Végül Jenő átengedte Ákosnak a modellt, aki azzal nyugtázta: „Nem először fordult már elő az életemben, hogy férfiak értem harcoltak, de különösen megtisztelő volt számomra, hogy ez itt is megtörtént és nagyon örülök, hogy Ákos nyerte meg a csatát.”

Ugyanígy versenyeztek az Éjjel-nappal Budapest Joe-jáért is, de Ákos visszaadta a gesztust, így Varga Miki a piros csapat tagja lett, ahogyan Horváth Cintia is.

Nagy Alexa kisegítette ellenfelét Fotó: RTL

Zdroba Patrik első körben egyik séftől se kapott kötényt, de Ákos bevallottan annyira bírja az X-faktor tavalyi bronzérmesét, hogy visszahívta és beállította a kékek közé, akárcsak Hódi Pamelát aki polentájával győzte meg. Nagy Alexa ezúttal megúszta sérülés nélkül és nagyon sportszerű volt, ahogyan segített Béres Anettnek, akivel együtt szintén Ákos csapatába került.

Oroszlán Szonjából viszont nem kért Sárközi, mert úgy érezte, a színésznő rettegése átragad rá, Jenő azonban nem félt tőle, vitte magával.

Inti és Megyeri Csilla étele nem volt meggyőző, de előbbit habitusa, utóbbit küzdőszelleme miatt választotta ki Ákos - és így ő hét versenyzőt választott ki az első napon; míg a pirosak Rezes Judittal lettek öten.

Balázs Andinak és Madárnak azonban távoznia kellett, de Rácz Jenő felajánlotta egykori példaképének, hogy jövőre jöjjön vissza.

Az első nap válogatottja Fotó: RTL

A 12 kiválasztott nem örülhetett maradéktalanul a kötényének, mert tudták, ha a séfeknek másnap elfogy a kötényük, valamelyiküket lehozhatják a galériáról és ezzel ki is esnek…

A második napon Járai Zsuzsáé lett az első kék kötény, aki bátor pizzájával nyerte meg Ákost, Király Linda pedig a szép csíkos tésztájával.

Ganxsta sajnos kiesett Fotó: RTL

Sáfrány Emesét mindkét séf vitte volna, végül Jenő csapatába került; Ganxsta Zolee tejszínes sörmártása viszont egyik séfnél se ment át, ahogy Budai Zsuzsi is csak kegyelemből kapott kapott egy kötényt a vajszívű Ákostól.

Tőle Völgyesi Gabi kapta meg az utolsó kötényt, míg Jenőtől Sipos Peti.

De ekkor még volt hat jelölt...

Vastag Tominak nem sikerült elkészítenie, amit megálmodott, és végül a mentő fogás se sült át, de Jenő úgy gondolta, egy ilyen harcos kell neki; Pokorny Liának pedig azért adott kötényt, mert úgy érezte, a színésznő jóval többet tud, mint amit a válogatón mutatott.

Feke Pali kedves magabiztossággal tette a zsűri elé a tányérját: "Szerintem nagyon jó lett. Én nagyon büszke vagyok az ízekre."  Sárközi Ákos nem volt ilyen lelkes, így nála fel sem merült, hogy beválogassa csapatába palit, Jenő pedig így értékelte: "Marketingből jeles, főzésből elégséges, de változtassunk az arányokon, kapsz tőlem egy kötényt." 

Sisa férje, Jaskó Bálint is Ákos csapatában volt Fotó: RTL

Az este legdrámaibb pillanatát Horváth Sisa Anna hozta, aki annyira jól teljesített, hogy komoly harc indult érte. Végül Jenő átengedte Ákosnak, akinek azonban már nem volt kiadó helye, így Budai Zsuzsinak kellett átadnia a magáét. Sisa örült ugyan, de látszott rajta, hogy nagyon meg is viseli a csere.

Jenő csapatának utolsó embere Palya Bea lett, aki inkább habitusával, semmint pompás ételével győzte meg őt.

Intinek le kellett vennie a kötényét... Fotó: RTL

Serbán Attila úgy állt a zsűri előtt, hogy már egyik séfnek se volt szabad helye. Bár Rácz Jenő elismerően nyilatkozott Attila tányérjáról, senkivel se akarta levetetni a kötényt, így Ákoson múlt, bekerül-e az esélyesek közé. És bekerült, azon az áron, hogy Intinek viszont távoznia kellett, aki így nyilatkozott: "Én kegyelemkettessel kerültem fel a galériára, úgyhogy számítottam rá valamilyen szinten. De nekem ez az egész így is egy hatalmas élmény volt"

Így tehát 22-en indulnak harcba a 10 milliós nyereményért. A mai napon a pirosak kezdenek.

 

Olvasd el ezt is: 

Hujber Feri összeomlott

Véres jelenetek a Konyhafőnökben

Bemutatkozott az összes celeb


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?