Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

5 dal Cher-től, hogy szép legyen a mai nap

Cher nemcsak zseniálisan tehetséges énekesnő, de színésznőként is megállja a helyét. Cherilyn Sarkisian LaPiere Bono Allman 1946 május 20.-án született, ma ünnepeli a 75. születésnapját. 5 dallal tisztelgünk előtte.

Minden idők egyik legsikeresebb énekesnője, aki hatalmas zenei érdemei mellett a színészetben is bizonyított. Oscar-díjat nyert a legjobb női főszereplő kategóriában (Holdkórosok) és három Golden Globe-díj birtokosa is.

Zenei albumai több mint 100 millió példányban keltek el, és ő az egyetlen, aki Madonna mellett kétszer is Európa vezető énekesnője lett. Cher a 2000-es években is még aktívan turnétott, karrierje több mint 50 év tart szárnyal. Időről-időre megújul, mint egy főnixmadár. 2013-ban adott ki utoljára lemezt, annyira sok slágere van, hogy nehéz öt emlékezetes dalt választani közüllük.

Cher és Bono - I got you babe

Cher 1962-ben egy kávézóban ismerkedett meg Sonny Bonóval  A férfi később hosszú időre házastársa, majd válásuk után barátja lett. A zenész és Cher egy fél órás showműsort kapott az egyik tévécsatornán, ennek köszönhetően gyorsan megismerte őket az ország. A '70-es évek álompárjává váltak. Sonny írt egy dalt Chernek (I Got You Babe), amely azonnal a slágerlisták élére került. Rajtuk kívül a mai napig is csak két előadónak sikerült, hogy egyszerre öt daluk volt a Top 10 zenei válogatásokon világszerte.

https://youtu.be/BERd61bDY7k

Cher - If i could turn back time

Cher 1987-ben leforgatta a Maszk című filmét, ezután úgy gondolta,  újra  visszatér a kezdetekhez és folytatja az éneklést. Erre utal ez a dal is, ami a Heart of stone című albumon szerepel. Cher ezzel felülmúlta korábbi sikereit is, 11 millió példány kelt el a lemezből, és három dal belőle igazi sláger lett.  (If I could turn back time, Heart of stone, Just like Jassie James). A sikernek köszönhetően Cherre újra felfigyeltek a rendezők, ezután kapta meg a Sellők című film főszerepét.

 

https://www.youtube.com/watch?v=GgD9FyE60hs

 

Cher - The Shoop Shoop Song (It's In His Kiss)

A Sellők című film legendás betétdala sokak számára lehet ismerős. A filmben Winona Ryderrel és Christina Riccivel szerepelt, az ő egyedülálló anyukájukat alakította. A legendás The Shoop Shoop Songot magyarul Szulák Andrea is előadta "Tudnod kéne, hogy milyen a csók" címmel.

https://www.youtube.com/watch?v=yCpKQjqb8Y4

Cher - Strong Enough

1999-ben ezt a dalt játszották a legtöbbet a magyar rádiók is. A dal Cher 22. lemezén, a Believe stúdióalbumon jelent meg, és világszerte nagyon pozitív kritikákat kapott. A '70-es évek diszkóhangzásához egy csillogó, a 2000-es évek hangulatát bemutató videót készítettek, amiben Cher számítógépes vírusként tanácsot ad egy fiúnak a szerelemről.

https://www.youtube.com/watch?v=zLt8lUBEPnM

Cher és Meryl Streep - Super Trouper

2018-ban Cher szerepet vállalt a Mamma Mia című musical film folytatásában. Az első rész sikerei után egy újabb, egész estés filmben az ABBA együttes híres slágereivel mesélik el Donna (akit Meryl Streep alakít) és Sophie (Amanda Seyfried) életét. A 2. rész Donna kamaszkoráról szól, és ebben a részben Cher Donna édesanyját alakítja, aki igencsak felbolygatja a kis görög sziget életét. Egy kis érdekesség: Cher és Merly Streep már játszottak anno együtt a Silkwood című filmben, ami miatt az énekesnőt Oscar-díj jelölték.

 

https://www.youtube.com/watch?v=SXwEDKVpNxs

Nyitókép: Raph_PH - CherO2201019-32, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=83795981

Még több érdekes sztárhír:


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?