Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

5 tipp, hogy mit hordj otthon - házi ruha tedd-ne tedd!

Attól, hogy otthon vagyunk, még nem kell teljesen szétesni. Persze nem mondjuk, hogy magassarkúban kéne állni a tűzhely mellett, de van átmenet a kisestélyi és a kinyúlt mackónadrág között.

Nemcsak viselkedésünkkel, de megjelenésünkkel is könnyen válhatunk házi tündérből házisárkánnyá. Ezt pedig - a saját érdekünkben - jobb lenne elkerülni.

Egy pamut leggings otthon is jó szolgálatot tesz - Kép: Poochkis

Persze, ha az embernek egész nap csinos ruhákban, magassarkú cipőben és keményre vasaltan kell helyt állnia a munkahelyén, hajlamos lehet arra, hogy otthon csak a legkényelmesebb, legjobban kinyúlt darabok után nyúljon. Az se baj, ha már foltos egy kicsit - úgyis rácsöpög majd a fagyi a tévé előtt este.

Na, ezt ne! A szeretteid, a családod és a kedvesed legalább annyira megérdemlik, hogy a legjobb formádat mutasd nekik, mint a főnököd, vagy az eladó a közértben. Fokozottan igaz ez, ha éppen otthon dolgozol, vagy esetleg kisbabás anyukaként telnek a napjaid. Az, hogy nincs előírt dress code, még nem jelenti azt, hogy ápolatlanul kéne mutatkoznod. Itt van 5 alapelv, amit érdemes betartani.

1. Ami ócska, ki vele!

Nem kell persze magassarkú cipőben és vasalt blúzban parádézni otthon, de azért érdemes jól megválasztani, hogy mit viselünk. Az „otthonra még jó lesz” szókapcsolatot azonnal tessék elfelejteni! Ha valami tönkrement, legfeljebb nagytakarításhoz, vagy lakásfestéshez vedd fel! Ha pedig betöltötte a feladatát, szabadulj meg tőle - vagy dugd el a szekrény mélyére a következő festésig.

2. Átértelmezett darabok

Persze lehetnek olyan darabok, amelyeket nem azért nem viselsz már az utcán, mert ócskák, csak épp mondjuk te változtál egy cseppet... A kedvenc zenekarod laza pólója, amit harmincon túl az irodában valószínűleg már nem néznek jó szemmel, beválhat otthoni viseletnek - de csak akkor,  ha szigorúan kritikus szemmel is a „lezser” és nem a „tróger” kategóriába tartozik. Ja, és ha a pasid nem utálja különösen a bandát.

3. Férfiruhák új szerepben

A pasid cuccait hordani otthon nagyon kényelmes tud lenni. De a méretes darabok között is körültekintően válogass! Egy laza férfiing őrült szexi lehet (és nagyon kellemes viselet a hőségben), gondolj csak Kim Basingerrea 9 és fél hét című filmben. Biztos azt is imádni fogja a párod, ha a kedvenc focicsapata pólójában parádézol - két dolog amit szeret, egyszerre. Az óriás nadrágok viszont tiltólistásak  - az úgynevezett boyfriend jeansben is az a trükk, hogy valójában nőkre készül, csak extra a szabása.

Nyáron másképpen szőrteleníts!
Ma már a nők és a férfiak is csinálják, különösen nyáron. Igen, a szőrtelenítésről van szó, amely nyáron kicsit gyakrabban és másképpen történik, mint mondjuk télen. Az árulkodó szőrszálak eltüntetésére számos praktika létezik. Íme a szezonális választék!

4. Alapdarabokra itt is szükség van!

Egy pamut leggings - ami szerintünk az egyik legpraktikusabb ruhadarab a világon - otthon is jó szolgálatot tesz! Gumis derekával kényelmes, ugyanakkor nem leszel formátlan gombóc benne. Az alapszabály azonban itt is áll: mindig olyasmivel viseljük, ami eltakarja a feneket. Egy laza tunika, hűvösebb időben pedig egy hosszabb, puha kardigán tökéletes kiegészítő lesz hozzá. Ugyanilyen jól beválnak az egyszerű pamutruhák, vagy „tréningszoknyák”. Ma már számos boltban kaphatók rugalmas pamutból készült darabok, amik praktikusak, kényelmesek és sokkal, de sokkal csinosabbak, mint a régi tréningnadrágod.Kell még egy csinos papucs vagy egy kényelmes - csak otthonra fenntartott - vászoncipő.

5. Öltözz át!

Végül, de nem utolsósorban: a házi ruha azért házi, mert nem az utcán hordjuk. Tehát bármilyen csini is az otthonra kitalált szetted, maximum a postás csodálja meg az otthonod lakóin kívül! Nem is feltétlenül azért, mert bárki észrevenné, hanem mert a dress code pszichológiája itt is működik: egyszerűen máshogy viselkedsz, ha otthonkában vagy, mint ha külsőleg is felkészültél a külvilágra. Ugyanez fordítva is igaz! Ha hazaértél, nemcsak azért érdemes átöltözni, hogy kíméld a ruhád és tisztábban tartsd a lakást, de azért is, hogy a lelked is átérezze amit a testednek a kényelmes öltözet jelent: ki lehet engedni végre...

Ez is lehet szobanövény – gondoltad volna?
A legtöbb lakásban fellelhető egy-két szobanövény, még a legkevésbé gondosak is locsolgatnak néhány kókadt páfrányt, s van, aki igazi dzsungelt épít maga köré. De van egy egészen új trend is. Megmutatjuk, mire lehet szükséged az igazi természetközeli hangulathoz!


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?