Az ember azt is gondolhatná, oké, fél szemmel majd odasandítok a tévére, mert mit hozhat még az Életünk története? Lesznek könnyek, fogadkozások, vágyak. És tényleg, ennyiben abszolúte egyezik minden adás, de Friderikusz Sándor - vagy a producere, Máté Krisztina – olyan elemekkel tudja megemelni a műsort, ami mindenkit a képernyő elé szegez.
A bevezetőben nem hangzottak el eget rengető újdonságok. Peller Anna (40) és Peller Mariann (37) sokszor elmesélte már, hogy nem voltak túlságosan népszerűek kisebb korukban, mert túlsúlyosak voltak, vastag szemüveggel, fogszabályzóval. És bár rengeteg bántást kaptak az iskolatársaiktól, szüleik olyan gyerekkort adtak nekik, amiért azóta is végtelenül hálásak. Édesapjukat csak csodaként emlegették.
Persze régebben ők is ölték egymást, mégis mára olyan szimbiózis alakult ki kettejük között, ami példátlan. Anna ezt így fogalmazta meg:
„Szerelemnek hívjuk.
Tudom, hogy hülyén, vagy akár perverzen hangzik, de ahhoz az érzéshez hasonlítható.
Annyira szeretem, mintha a szerelmem lenne.”
Mariann azt mondta, hisz abban, hogy ez egy mélyebb lelki kapcsolat, sokszor Annát a második anyukájának érzi.
Amikor Fridi azt kérdezte, ha férjeik ultimátumot adnának nekik: a testvéred vagy én, együtt válaszolták: „én téged választanálak”.
Mindent, de mindent megbeszélnek egymással, ahogy Mariann fogalmazott, sokkot kapna a környezetük, ha tudnák, mennyire mindent. Ez érvényesült akkor is, amikor nem Mariannt hívták az RTL-be műsort vezetni – akinek ebből van diplomája -, hanem Annát. Akkor épp nővére segítette át ezen a krízisen – ahogy erről korábban írtunk már.
Ezzel együtt nagyon is különbözőek, rengeteg dologban eltér a véleményük, a reakciójuk. Például a gyereknevelésben. Mariann szigorúbb, Anna liberálisabb. Mariann ezt így éli meg:
„A nővérem sokkal türelmesebb nálam,
szerintem az Anna jobb anyuka, mint én.”
Az idősebb Peller lány nagyon szeretne még egy gyereket, és igen megviselné, ha mégsem lesz.
Az öregedéshez való viszonyuk is más. Mariann gyerekkora óta az öreg éveire készül, mert tudja, hogy akkor lesz igazán jól. Addigra leteszi a frusztrációit, a megfelelési kényszert, a szorongásait.
„Olyan a ruhatáram, hogy egy 60-70-80 éves nő is fel tudna belőle öltözni. Úgy vásárolok, hogy minden korban használhatóak legyenek. Persze mindent megteszek, hogy a szellemem és a testem se épüljön le. De nem a rosszra fókuszálok hanem arra, milyen jó lesz bölcs, mosolygós öregasszonyként figyelni a világot.”
Anna viszont bevallotta, hogy retteg az öregedéstől, így különösen izgalmas volt, mit fognak szólni 20 évvel idősebb önmagukhoz.
És ahogy lenni szokott, ők is sírtak. Egymást persze nagyon szépnek látták és sorra fedezték fel családtagjaikat a másik vonásában. Mariann maradt szőke, Annát barnának képzelték el a maszkmesterek, ami tetszett is neki, de azt mondta, nem vált hajszínt, mert akkor hátrányosabb helyzetbe kerül a közlekedésben.
Biztosak abban is, hogy nagyon fognak figyelni magukra, mert soha többé nem akarnak kövérek lenni, ezért még keményebben fognak diétázni.
60 évesen Anna még mindig az Operettszínházban látja magát, de akár énektanár is lehetne belőle, mert remekül tanította Fridit jódlizni. Azt mondta, biztos abban, hogy ő még ekkor is vágyni fogja a népszerűséget, a sikert, noha ezt olykor szégyellni magának is beismerni.
„Szeretem, hogy felismernek az utcán, szeretem, hogy rám köszönnek, hogy odajönnek egy fotóra, és úgy örülnék, ha ez húsz év múlva is így lenne. Nagyon szeretem az embereket. Tényleg.”
Dolgozik magán, hogy az egója és a megfelelési kényszere kicsit csillapodjon, ezért most pszichológushoz jár, és reméli, hogy hatvan éves korára ennek meg is lesz az eredménye.
Az újabb öregítés után sokáig meg se tudtak szólalni…
„Nagyon szeretlek - törte meg a csendet Mariann -, mennyi mindenen megyünk együtt keresztül, ugye Nyuszi?”
„Nagyon szeretném ezt megélni veled igaziból is” – válaszolta Anna.
Egymás látványa viszont előhozta belőlük a rettegést, hogy a másik meg is halhat. Bár Mariann úgy érzi, ha ő meghal, a lelke továbbra is ott lesz nővérével, de Anna úgy gondolja, az ő szervezete feladná, ha elveszítené a húgát.
Az pedig, hogy mi lenne, ha elveszítenék szüleiket, az egyetlen tabu téma számukra.
Épp ezért volt különösen megindító, hogy a produkció azzal lepte meg a Peller lányokat, hogy meghívták a szüleiket is. Képzeljük csak el, micsoda érzés lehet megpillantani a 77 és 80 éves gyerekeinket, amire élő embernek igen ritkán van lehetősége…
Természetes volt hát, hogy mindnyájan sírtak és édesapjuk azt mondta: nem tudja elmondani a benne kavargó érzéseket; édesanyjuk pedig boldog volt, hogy ilyen ajándékot kaphattak a sorstól.
Mariann azzal búcsúzott, hogy nagyon hálás ezért az ’utazásért’, mert benne egy csomó minden átértékelődött. Anna is azt mondta, kevesebb lett benne a félelem és jobban megbecsüli az igazi korát.
Hogy aztán a felvételekhez mit szóltak a férjek és a gyerekek? Talán egyszer az is kiderül majd.
Olvasd el ezt is:
