Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Az olasz státuszszimbólum - hogyan jutott a világ tetejére a Gucci?

Talán maga Guccio Gucci sem gondolta, mikor a londoni Savoy Hotel liftes fiújaként az elegáns poggyászokat csodálta, hogy közel 100 évvel később nevéhez kötődik majd a világ egyik legsikeresebb, a divatvilágot alapjaiban meghatározó márkája.

Azután tehát, hogy Guccio bevándorlóként a kora XX. századi Angliába érkezett, egészen lenyűgözték a szállodákban látott bőrtáskák. Mielőtt hazatért volna Firenzébe, meglátogatta a H.J. Cave & Sons bőrműves üzemet (ez a mai napig a modern bőrtáskák egyik megalkotójának számít) és tanulmányozta a munkafolyamatot. Szülővárosába, Firenzébe hazatérve megalapította az első, már Gucci néven bőrdíszműveket árusító boltot, ahol különlegesen nagy figyelmet fektetett arra, hogy csak a legprecízebb, legjobb mestereket alkalmazza. A részletekre fordított óriási figyelem már itt megalapozta a Gucci későbbi státuszát.

Három fiával közösen Guccio a terjeszkedés mellett döntött, így 1938-ban megnyílt az első római Gucci üzlet, amit nem sokkal később újabb boltok követtek Milánóban és Firenzében, és a kiemelkedően jó minőségű bőrtáskák, cipők és papucsok mellett a kínálatban már feltűntek a selymek és a kötöttáru is.

A Gucci közel száz éve meghatározza a divatot (Fotó: Pixabay)

 

A II. világháború az időközben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, családi vállalkozássá váló cégnek is betett, és az eddigi bőr helyett a táskák az anyaghiány miatt pamutvászonból készültek, amelyet az ikonikus Gucci minta és a piros és zöld fülek tettek egyedülállóvá.

Aldo és Rodolfo Gucci 1953-ban nyitották meg a vállalat első irodáit New Yorkban, és a filmsztárok, üzletemberek kedvencévé váló márka néhány év alatt státuszszimbólummá nőtte ki magát, rendszeresen feltűnve magazinok címlapjain és a vörös szőnyegeken.

A feltámadó főnix

Más divatházakkal szemben a Gucci erőssége mindig is az volt, hogy a család megtalálta a megfelelő embereket a megfelelő pozíciókra, és nem adta alább a legkiemelkedőbb minőségnél. Ez egészen az 1980-as évekig kiválóan működött, ám 1983-ban beütött a krach Maurizio Gucci személyében. Rodolfo fia apja halála után került a vezetői székbe, ahol gyorsan megszabadult nagybátyjától (Aldo később börtönbe is került). Maurizio olyannyira sikertelennek bizonyult elnökként, hogy végül eladta a családi cég többségi tulajdonát a bahreini gyökerekkel rendelkező Investcorp befektetési vállalatnak 1988-ban, és néhány évvel később megmaradt részvényeitől is megszabadult. Maurizio Gucci élete végül igen csúnya véget ért, hiszen 1995-ben Milánóban volt felesége megölette egy bérgyilkossal.

Az ikonikus Gucci logó. (Forrás: gucci.com)

Az új befektetők gyorsan ráébredtek arra, hogy a luxusmárka háza táján óriási a baj, így amellett, hogy a korábban is a Gucci-család mellett dolgozó, Domenico De Sole-t kinevezték a Gucci America elnökévé, az 1989-ben még Maurizio által divatigazgatóként felfogadott Dawn Mello (a Bergdorf Goodman későbbi elnöke) hozzálátott a fényét vesztett Gucci megmentéséhez.

Az üzletasszony gyorsan felismerte, hogy a márkanév továbbra is óriási értéket képvisel, ezért 1990-ben felfogadta a kor egyik legtehetségesebb tervezőjét, Tom Fordot, először csak egy kollekció megtervezésére, ám 1994-re már ő lett a Gucci kreatív igazgatója és főtervezője. Mello végül 1995-ben tért vissza a Bergdorf Goodman-hez, ám mielőtt ezt megtette, gondoskodott róla, hogy a Gucci központ visszaköltözzön a márka szülőhazájának számító Firenzébe, és Forddal közösen 20 ezerről 5 ezerre csökkentették az elérhető Gucci termékek számát, ezzel is növelve a márka exkluzivitását.

Az ma már egyértelmű, hogy Tom Ford és a Gucci megállíthatatlan párosnak bizonyult, hiszen a letisztult stílusú, anyagokkal ügyesen játszó, ugyanakkor végtelenül kreatív tervező keze alatt a márka szédületes szárnyalásba kezdett – elég csak arra gondolni, hogy 1995 és 1996 között 90 százalékkal nőttek a cég eladásai. 1999-re pedig a Ford érkezésekor gyakorlatilag csődben lévő divatház értékét már több mint 4 milliárd dollárra becsülték. Így ragyogtak Tom Ford kreációi a Gucci kifutóin:

Tom Ford a márka kreatív irányítása mellett az üzleti döntésekben is komoly szerepet játszott, így egyebek mellett közreműködött annak az óriási alkunak a nyélbe ütésében is, amelynek keretében a Gucci Group megvett több céget (Yves Saint Laurent, Rive Gauche, Bottega Veneta, Boucheron, Sergio Rossi) és résztulajdonos lett a Stella McCartney-ban, az Alexander McQueen-ben és a Balenciagában. A 2000-es évek elejére Ford már minden nagyobb üzleti döntésben közreműködött, és egyszerre irányította a tervezést mind a Gucci, mind az Yves Saint Laurent berkeiben.

Érkezik a következő generáció

Azután, hogy a Pinault-Printemps-Redoute francia konglomerátum 2003-ban megvásárolta a Gucci Group többségi, 60 százalékos tulajdonjogát, 2004. áprilisában lejáró szerződését se Domenico De Sole, se Tom Ford nem újította meg – Ford egy utolsó, a kritikusok és a közönség által imádott kollekcióval búcsúzott el az olasz márkától.

A Gucci már ekkor jelezte, hogy Tom Fordot a márkánál dolgozó fiatal tervezők egy csapata pótolja majd, és ez így is lett. A szintén évek óta a cégnél dolgozó Frida Giannini 2005-ben előbb a női ready-to-wear és a kiegészítő részleg feje, majd 2006-ban a teljes Gucci márka kreatív igazgatója lett. A tervezőnő megpróbált elszakadni az elődje által elindított irányzattól, és a Gucci családi örökséghez visszanyúlva összeállította a romantikus, virágos mintákkal dolgozó „Flora” táskakollekciót, amelyet bár a kritikusok utáltak, a vásárlók körében komoly siker lett. Stílusára a későbbiekben is jellemző volt a hagyományokhoz való ragaszkodás, így például a Gucci 2010-es téli kollekcióját a lovaglóruhák inspirálták.

Merre tovább?

Szinte egyszerre érkezett a Gucci új főtervezője és az új CEO, hiszen míg Alessandro Michele 2015 januárjában, addig Marco Bizzarri 2014 decemberében foglalta el új pozícióját. A személycsere ismételten változást jelentett abban, hogy pontosan merre tart a Gucci. Michele amellett, hogy újból elővette a klasszikus Gucci logót, lendületesebb, merészebb stílusra váltott kollekcióiban a Giannini által képviselt vonalhoz. Marco Bizzarri irányítása alatt pedig igazán előtérbe került a környezettudatosság és a fenntarthatóság a márkán belül – ennek jó példája, hogy a legutóbbi Gucci bemutatóra már WhatsApp-on keresztül érkeztek a meghívók.

Alessandro Michele a modern divat egyik legérdekesebb és egyben legtehetségesebb alakja, és ez meglátszott a Gucci 2020 őszére szánt kollekcióján is, hiszen egészen különleges színfoltnak számított a bemutató a divathéten. Letisztult, elegáns vonalvezetésű darabokkal, bőrszíjakkal, romantikus virágokkal, és a telepesek ruháira emlékeztető tervezésekkel is találkozhattunk a kifutón, és ismételten ráébredtünk arra, hogy ha a Gucci van a dologban, unalomról szó sem lehet.

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?