Azután tehát, hogy Guccio bevándorlóként a kora XX. századi Angliába érkezett, egészen lenyűgözték a szállodákban látott bőrtáskák. Mielőtt hazatért volna Firenzébe, meglátogatta a H.J. Cave & Sons bőrműves üzemet (ez a mai napig a modern bőrtáskák egyik megalkotójának számít) és tanulmányozta a munkafolyamatot. Szülővárosába, Firenzébe hazatérve megalapította az első, már Gucci néven bőrdíszműveket árusító boltot, ahol különlegesen nagy figyelmet fektetett arra, hogy csak a legprecízebb, legjobb mestereket alkalmazza. A részletekre fordított óriási figyelem már itt megalapozta a Gucci későbbi státuszát.
Három fiával közösen Guccio a terjeszkedés mellett döntött, így 1938-ban megnyílt az első római Gucci üzlet, amit nem sokkal később újabb boltok követtek Milánóban és Firenzében, és a kiemelkedően jó minőségű bőrtáskák, cipők és papucsok mellett a kínálatban már feltűntek a selymek és a kötöttáru is.
A II. világháború az időközben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, családi vállalkozássá váló cégnek is betett, és az eddigi bőr helyett a táskák az anyaghiány miatt pamutvászonból készültek, amelyet az ikonikus Gucci minta és a piros és zöld fülek tettek egyedülállóvá.
Aldo és Rodolfo Gucci 1953-ban nyitották meg a vállalat első irodáit New Yorkban, és a filmsztárok, üzletemberek kedvencévé váló márka néhány év alatt státuszszimbólummá nőtte ki magát, rendszeresen feltűnve magazinok címlapjain és a vörös szőnyegeken.
A feltámadó főnix
Más divatházakkal szemben a Gucci erőssége mindig is az volt, hogy a család megtalálta a megfelelő embereket a megfelelő pozíciókra, és nem adta alább a legkiemelkedőbb minőségnél. Ez egészen az 1980-as évekig kiválóan működött, ám 1983-ban beütött a krach Maurizio Gucci személyében. Rodolfo fia apja halála után került a vezetői székbe, ahol gyorsan megszabadult nagybátyjától (Aldo később börtönbe is került). Maurizio olyannyira sikertelennek bizonyult elnökként, hogy végül eladta a családi cég többségi tulajdonát a bahreini gyökerekkel rendelkező Investcorp befektetési vállalatnak 1988-ban, és néhány évvel később megmaradt részvényeitől is megszabadult. Maurizio Gucci élete végül igen csúnya véget ért, hiszen 1995-ben Milánóban volt felesége megölette egy bérgyilkossal.
Az új befektetők gyorsan ráébredtek arra, hogy a luxusmárka háza táján óriási a baj, így amellett, hogy a korábban is a Gucci-család mellett dolgozó, Domenico De Sole-t kinevezték a Gucci America elnökévé, az 1989-ben még Maurizio által divatigazgatóként felfogadott Dawn Mello (a Bergdorf Goodman későbbi elnöke) hozzálátott a fényét vesztett Gucci megmentéséhez.
Az üzletasszony gyorsan felismerte, hogy a márkanév továbbra is óriási értéket képvisel, ezért 1990-ben felfogadta a kor egyik legtehetségesebb tervezőjét, Tom Fordot, először csak egy kollekció megtervezésére, ám 1994-re már ő lett a Gucci kreatív igazgatója és főtervezője. Mello végül 1995-ben tért vissza a Bergdorf Goodman-hez, ám mielőtt ezt megtette, gondoskodott róla, hogy a Gucci központ visszaköltözzön a márka szülőhazájának számító Firenzébe, és Forddal közösen 20 ezerről 5 ezerre csökkentették az elérhető Gucci termékek számát, ezzel is növelve a márka exkluzivitását.
Az ma már egyértelmű, hogy Tom Ford és a Gucci megállíthatatlan párosnak bizonyult, hiszen a letisztult stílusú, anyagokkal ügyesen játszó, ugyanakkor végtelenül kreatív tervező keze alatt a márka szédületes szárnyalásba kezdett – elég csak arra gondolni, hogy 1995 és 1996 között 90 százalékkal nőttek a cég eladásai. 1999-re pedig a Ford érkezésekor gyakorlatilag csődben lévő divatház értékét már több mint 4 milliárd dollárra becsülték. Így ragyogtak Tom Ford kreációi a Gucci kifutóin:
Tom Ford a márka kreatív irányítása mellett az üzleti döntésekben is komoly szerepet játszott, így egyebek mellett közreműködött annak az óriási alkunak a nyélbe ütésében is, amelynek keretében a Gucci Group megvett több céget (Yves Saint Laurent, Rive Gauche, Bottega Veneta, Boucheron, Sergio Rossi) és résztulajdonos lett a Stella McCartney-ban, az Alexander McQueen-ben és a Balenciagában. A 2000-es évek elejére Ford már minden nagyobb üzleti döntésben közreműködött, és egyszerre irányította a tervezést mind a Gucci, mind az Yves Saint Laurent berkeiben.
Érkezik a következő generáció
Azután, hogy a Pinault-Printemps-Redoute francia konglomerátum 2003-ban megvásárolta a Gucci Group többségi, 60 százalékos tulajdonjogát, 2004. áprilisában lejáró szerződését se Domenico De Sole, se Tom Ford nem újította meg – Ford egy utolsó, a kritikusok és a közönség által imádott kollekcióval búcsúzott el az olasz márkától.
A Gucci már ekkor jelezte, hogy Tom Fordot a márkánál dolgozó fiatal tervezők egy csapata pótolja majd, és ez így is lett. A szintén évek óta a cégnél dolgozó Frida Giannini 2005-ben előbb a női ready-to-wear és a kiegészítő részleg feje, majd 2006-ban a teljes Gucci márka kreatív igazgatója lett. A tervezőnő megpróbált elszakadni az elődje által elindított irányzattól, és a Gucci családi örökséghez visszanyúlva összeállította a romantikus, virágos mintákkal dolgozó „Flora” táskakollekciót, amelyet bár a kritikusok utáltak, a vásárlók körében komoly siker lett. Stílusára a későbbiekben is jellemző volt a hagyományokhoz való ragaszkodás, így például a Gucci 2010-es téli kollekcióját a lovaglóruhák inspirálták.
Merre tovább?
Szinte egyszerre érkezett a Gucci új főtervezője és az új CEO, hiszen míg Alessandro Michele 2015 januárjában, addig Marco Bizzarri 2014 decemberében foglalta el új pozícióját. A személycsere ismételten változást jelentett abban, hogy pontosan merre tart a Gucci. Michele amellett, hogy újból elővette a klasszikus Gucci logót, lendületesebb, merészebb stílusra váltott kollekcióiban a Giannini által képviselt vonalhoz. Marco Bizzarri irányítása alatt pedig igazán előtérbe került a környezettudatosság és a fenntarthatóság a márkán belül – ennek jó példája, hogy a legutóbbi Gucci bemutatóra már WhatsApp-on keresztül érkeztek a meghívók.
Alessandro Michele a modern divat egyik legérdekesebb és egyben legtehetségesebb alakja, és ez meglátszott a Gucci 2020 őszére szánt kollekcióján is, hiszen egészen különleges színfoltnak számított a bemutató a divathéten. Letisztult, elegáns vonalvezetésű darabokkal, bőrszíjakkal, romantikus virágokkal, és a telepesek ruháira emlékeztető tervezésekkel is találkozhattunk a kifutón, és ismételten ráébredtünk arra, hogy ha a Gucci van a dologban, unalomról szó sem lehet.
