Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Boldog születésnapot Kovács Kokó István!

Kerek születésnapot ünnepel ma Kovács „Kokó” István, aki 50 évesen is naponta sportol, sőt új célokat tűz ki magának. A hatszoros Ironman most épp a Duna-átúszásra készül: augusztus 29-én, a Budapest Urban Games (BUG) keretein belül több száz lelkes amatőr és profi sportolóval vág neki a folyónak. Habár a 460 méteres táv nem túl tetemes, a nyílt vízi úszás a Dunában komoly felkészülést igényel.

Kovács „Kokó” István gyakorlott BUG-ozó, az elmúlt években többször is bizonyított az utcalimpián, és idén sem lesz ez másképp: olimpiai, világ-és Európa-bajnok ökölvívónk ismét a Duna-átúszásra vállalkozik.

Fotó: BUG

 

„Gyerek voltam, amikor Ráckevénél először tapasztaltam meg a Duna elképesztő sebességét, erejét. Emlékszem, már akkor lenyűgözött ez a fajta úszás, már akkor éreztem azt a tiszteletet, amit a folyó megkövetelt magának. Hogy

milyen benne úszni? Elsősorban önfeledt élmény, és ezt mindenkinek át kellene élnie, aki képes a megfelelő technikára és egy nagy adag figyelemre. Ne akarjuk legyőzni a Dunát, inkább használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket az úszásunkhoz” – javasolja Kokó.

A Budapest Urban Games és a főváros közös célja, hogy bemutassa: a városi környezet is tökéletesen alkalmas a mozgásra. Idén is több helyszínen zajlanak majd az események: a Duna-átúszás mellett a futásnak és a jógának a Citadella ad helyet, és jön újra a street workout a Műegyetem előtt.

„Számomra a Duna-átúszás nem elsősorban a sportértéke, hanem a páratlan élmény miatt fontos: szerelmese vagyok Budapestnek, minden alkalmat megragadok arra, hogy városi környezetben sportolhassak. Gyakran bringázok és futok a Margitszigeten és a Római-parton, úszni a nyári időszakban a Lupán szoktam, a  felkészülésemnek is ezt a helyszínt választottam. Minden nap sportolok, a hosszú távú triatlonozás miatt van, hogy kétféle edzést is végig csinálok” – mondta el Kokó.

Fotó: BUG

 

Azt is hozzátette: a sport számára ugyanazt adja most, 50 évesen, mint korábban: egy állandó örömforrást, amire éppen annyira van szüksége, mint a levegővételre. „Legyen szó ökölvívásról, triatlonozásról, esetleg golfozásról, focizásról, a sporthoz való hozzáállásom az elmúlt 42 évben, amióta igazolt sportoló vagyok, változatlan.”

A BUG keretében ötödször lesz lehetőségük a sportolni vágyóknak arra, hogy a város közepén tegyék meg a 460 méteres távot a Műegyetem rakpartnál, az úszók testi épségére a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat mentőhajói vigyáznak.

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?