Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Divattal a gyűlölet ellen!

Még csak készülünk a karácsonyra, de a kifutókon már izgalmas dolgok történnek! Tóth Tamara bemutatta 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját. Kukkantsatok bele a jövőbe! Íme a néhány fotó az image-darabokról, és pár werkkép a fotózásról. Jelszó: ellenállás!

Próba, Kép: sajtóanyag

A Lorainne-kereszt Charles de Gaulle által  a francia ellenállás jelképéül választott kereszt. A LORAINNE kollekció szintén az ellenállásról szól, a gyűlölet, a kirekesztés és a negatív megkülönböztetés elutasításáról. A LORAINNE kollekció nem hisz az erőszakban, az elfogadást, a békét hirdeti. Ezt az elfogadást jelképezi a kollekció összetétele is, amelyben harmonikusan megférnek egymás mellett a sportos, maszkulin és a légies, feminin darabok is, mely kettősség egészen a kezdetek óta jellemző a márkára. A színskála a feketétől, a sötétség és zavar jelképétől indul, a lágyabb szürkéken át világosodik ki egészen a békét, tisztaságot jelentő hófehérig, a farmer darabok pedig a kényelem és szabadság érzetével adnak keretet a kollekciónak.

Ebben a szezonban sem maradhattak ki a márkára jellemző feliratos pólók, most azonban minden eddiginél erősebb üzenetet hordoznak, a printekkel Tamara személyes aggodalmát fejezi ki a globális szinten növekvő feszültséggel kapcsolatban.

A kifejezetten a kollekcióhoz készült ékszerekben szintén két ellentétes szimbólum feszül egymásnak, a fekete bársonyszalag a gyászt, a medál galamb motívuma pedig a békét és a reményt jelképezi. Mi hiszünk abban, hogy végül az utóbbi kerekedik felül, így az ékszerek eladásából származó bevételt  a UNICEF konfliktusövezetekben végzett munkájának segítésére ajánljuk fel.

Tóth Tamara farmeros összeállítása, Kép: sajtóanyag

Tóth Tamara a kollekcióról:

- A márka életében először kerültek farmer darabok is a kollekcióba. Régi vágyam volt, hogy farmerrel is dolgozzunk, de ez annyira külön területe a textiliparnak, és annyi kihívás van benne, hogy eddig mindig kiesett az utolsó rostán. Most úgy döntöttem, kerül, amibe kerül, de végigvisszük a gyártást. Rengeteg buktatón és „újratervezésen” vagyunk túl, de most úgy érzem, megérte, mert maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel, nem beszélve arról a hatalmas mennyiségű tapasztalatról amit a gyártás során szereztünk, és azokról a remek emberekről és cégekről, akik erőn felül segítettek abban, hogy a papírra vetett tervek életre keljenek. A bemutató utáni első munkanapunk éppen ezért teljes egészében erről szólt, hogy ezeket a partnereket újra végigjárjuk, és személyesen is megköszönjük azt a rengeteg erőfeszítést aminek köszönhetően végre elindulhatott a denim vonalunk.

Tavasszal elhagytam az országot és Írországba költöztem, így a gyártás koordinációja teljes egészében a csapatra maradt. Mélyvíz volt ez mindannyiunknak, nehezítésként ráadásul külön varroda készítette a farmer darabokat, egy másik pedig az összes többi modellt, rengeteg partnert kellett összefogni a csapatnak, velem pedig mindössze online tudták tartani a kapcsolatot. Rettentően szerencsésnek érzem magam, amiért olyan teamet tudhatok magam mellett, akik ezt a nehézséget is meg tudták ugrani, illetve hogy olyan rugalmas partnereket találtunk a gyártásra, akik (a kezdeti meglepettség után) szintén elfogadták ezt a helyzetet. Rengeteg munka van mögöttünk, rengeteg problémát oldottunk meg még az utolsó pillanatban is, rettentően büszke vagyok mindenkire. -

Szabadság, Kép: sajtóanyag
Frissesség, Kép: sajtóanyag

...a bemutatóról...

- Nem titok, hogy amióta a márka létezik, azóta vártam a felkérést, így amikor tavasszal meghívást kaptunk a rendezvényre, hatalmas volt az öröm és az izgatottság. Ilyen nagyszabású show-n eddig nem vettünk részt, így nekem személyesen ez temérdek új kérdést, aggodalmat, kihívást jelentett, de szerencsére egyrészt a csapat többi tagja mind rendelkezett kellő tapasztalattal ahhoz, hogy minden előkészület rendben menjen, illetve a szervezés részéről is folyamatosan érkezett a timing azzal kapcsolatban, hogyan ütemezzük be az egyes folyamatokat. Lámpaláz, izgalom persze így is volt, de talán Bori, a márka koordinátora fogalmazta meg a legjobban: „Így pörög le több hónapnyi munka három perc alatt.” Katartikus érzés volt egyben látni az elkészült ruhákat a kifutón, pláne, hogy én csak a főpróbán tudtam először kézbe fogni a darabokat, addig csak fotókat láttam róluk. Nagyon hálás vagyok mindenkinek a munkájáért, aki hozzájárult ahhoz, hogy őszinte boldogsággal  az arcomon léphessek ki a modellek után a kifutóra. -

...a fotózásról...

Készül az alkalmi smink, frizura, Kép: sajtóanyag

- A bemutató után, bár mindenki kőkeményen dolgozott az elmúlt hónapokban, és mindenkire ráfért volna egy kis pihenés, még nem dőlhettünk hátra. Azonnal a kampányon dolgoztunk, hogy az az üzenet, amit a kollekcióval szerettem volna átadni, a fotókon is érvényesüljön. Helyszínt is aszerint választottunk, hogy minél szabadabb, erőteljesebb legyen a végeredmény, mint ahogy azt is szerettük volna megmutatni, milyen gyönyörű város Budapest. A kollekció címe LORAINNE, amellett hogy a Lorainne-kereszt után kapta a nevét, számomra kissé női utónév csengésű is volt, így a kampányt is ebben a formában láttam magam előtt, Lorainne, mint erős nőalak, aki egyszerre harcos amazon és gyengéd, ízig vérig nő, aki a szabadságért küzd és a békét hirdeti. A kampány arca, Martina abszolút helyt állt ebben a szerepben, bár a teljes stáb vacogott a novemberi hidegben, ő állta a sarat és profiként követte a koncepciót, Lorainne mindkét oldalát megmutatva. -

Ugye, van egy ócska rongyod? Most jól jön!
Hátrányos helyzetű tehetséges magyar gyerekeket támogat akciójával az egyik legpatinásabb angol ruházati kereskedelmi cég. Több hónapos ruha újrahasznosító programot indított a társaság, aminek teljes bevételével a Van Helyed Alapítványt támogatja. Az akciót olyan sztárok támogatták elsőként, mint Dobó Kata, Görög Zita és Tatár Csilla. Az első ruhacsomagot is ők tették be a gyűjtődobozba.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?