Ismered-e a párod?
A műsor már eleve vallomásokkal indult, legalábbis a játék során megtudtuk, hogy Krisztián hamisan fütyül, de marcangoló bengáli tigris az ágyban; hogy Bogi rossz mentornak tartja Petit és hogy szerinte jobban illett hozzá az ex-pornósztár, mint egykori bábművész barátnője.
Dóri szeretné, ha Jenő romantikusabb lenne, ugyanakkor mámorító sült banánnak látja, vanília fagyival …
Zsani jó apának tartja Zolit, de úgy gondolja, többet kellene kommunikálniuk, viszont Zoli úgy érzi, ebben épp Zsani az akadály; veszekedéseik fő tárgya pedig: a gyerekek – bár Zoli legalább ennyire esélyesnek látta az ’anyós’ és a ’féltékenység’ választ is.
Kínos kérdés volt, Ivett elhiszi-e Mikiről, hogy hűséges tud maradni, és bár Miki nem adott egyértelmű választ, Ivett bízik benne és mindig meg bocsájt neki, mert szereti, és hát az is kiderült, hogy kedvelik, ha extrém helyszíneken kapja el őket a vágy …
Meglepődtünk, hogy Máté még mindig plüssállatokkal alszik, ezzel együtt ő és párja lett az abszolút nyertes, 6/6 jó válasszal. A vesztes pár pedig ismét Heni és Gergő volt, akik nem tudtak összehozni 6 egymást fedő feleletet. Heni elképesztően csalódott volt, nem is azért, mert szinte pénz nélkül maradtak, hanem azért, mert ennyire elbeszéltek egymás mellett.
Felkavaró vallomások

A nap igazi izgalmát az este hozta, ugyanis a pároknak levelet kellett írniuk életük egyik titkáról, a többieknek pedig ki kellett találni, ki írta azt. Az első levél Jenőéké volt, amiből megtudtuk, hogy a sztárséf már készen áll az apaságra, Dórin múlik, mikor lesz gyerek.
A második levélben Bogi és Peti azt írta le, attól tartanak, hogy a külvilág nem hiszi el a boldogságukat, pedig ők olyanok, mint két kamasz, akik az első szerelmüket élik.
Harmadikként Zoliék vallottak arról, hogy többször volt válságban a házasságuk és végül párterápiával mentették meg azt. Meglepő volt, hogy Zoli maga javasolta, hogy keressenek fel szakembert, hiszen ez a férfiakra nem jellemző. Sokan velük együtt sírtak, mert senki se gondolta volna, hogy a harmonikus pár mögött ilyen kemény időszak áll.
És a sírás tovább folytatódott, amikor Heniék tárták fel, hogy néhány hónappal ezelőtt boldogan várták a babájukat, de elveszítették, mert méhen kívüli terhesség volt.
Még a mindig macsó Gergő is sírt, miközben tragédiájukról beszéltek, de Heni azt mondta, míg más párokat szétszakít egy ilyen trauma, őket közelebb hozta egymáshoz.
A hangulatot két sor oldotta fel: „érzelmileg és szexuálisan is szabadon élünk, a saját szabályaink szerint.” Mindenki biztos volt abban, hogy ezt a csapodár Miki írta, de Máté és Kíra jelentkezett. Elmondták, hogy nyitott kapcsolatban élnek, és megengedik a másiknak, hogy szerelmes legyen, mert hisznek abban, hogy ők mindig visszatalálnak egymáshoz.
A döbbenet, a meghatódás és a kételkedés egyszerre volt jelen vallomásuk alatt. De ők kiálltak az elveik mellett. Máté így fogalmazta meg:
A legönzetlenebb szerelem az, amikor hagyod, hogy a szerelmed szerelmes legyen valaki másba.
A villa meglehetősen felbolydult a leveleket követően, pedig sajnos Mikiék, Bencéék és Krisztiánék vallomását nem is láthattuk az adásban. A párok legtöbbet Mátéék apropóján beszélgettek, de Heniék is terítékre kerültek - méghozzá nem a a legjobb értelemben. Máris elindult a taktikázás? Alighanem!