Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Elmúltál 30? Íme 5 fontos szépségtanács, neked!

Az öregedés nem megállítható, folyamata azonban nagymértékben lassítható. A bőr korai öregedését már néhány egyszerű trükkel, odafigyeléssel és megelőzéssel megakadályozhatjuk.

A 30-as életévekben a bőr tartószerkezete viszonylag még erős, megereszkedése még csak kezdetleges, ám szépen lassan megjelennek az első ráncok. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk bőrünk aktuális állapotával, mert így tudunk megfelelő ápolásáról gondoskodni, ezért érdemes rendszeresen bőrdiagnosztikát végeztetnünk.

A bőr táplálása elengedhetetlen

„Harmincas éveinkben bőrünk tapintása megváltozhat, színe pedig egyenetlenebbé válhat, mialatt a felhám egyre szárazabb és vastagabb lesz. Ebben az életkorban az elsődleges cél a bőr kiszáradásának és az ebből fakadó ráncok keletkezésének megakadályozása. A zsíros és a kevésbé zsíros, az alipikus bőr is lehet száraz érzetű, ilyenkor a bőrdiagnosztika kiemelten fontos, mivel teljesen eltérően kell pótolni a vizet a zsíros bőrűeknél, mint amikor túl kevés a faggyú a bőrön. A bőr tartószerkezete még általában erős, a megereszkedése még nem látványos, de az öregedési folyamatok már elkezdődnek, az első ráncok és a fénykárok már megjelennek, a hajszálerek és pigmentfoltok is előrejelzik a későbbi problémákat. Érdemes a napi arcápolási rutinba a hidratálás mellé, olyan intenzív termékeket, szérumokat beépíteni, amelyek aktív öregedésgátló összetevőket tartalmaznak. Az összetevők között lehetőleg szerepeljenek a réz-peptidek, és matrixyl-peptidek, ezek az anyagok ugyanis a kollagén újratermelődéséhez szükségesek, így növelik a kollagénrostok mennyiségét, elősegítve ezzel a bőr rugalmasságának megőrzését” – tanácsolja Borbély-Szoják Zsanett, a Royal Clinics Orvos-esztétikai Központ szépségápolási szakértője, aki szerint ha az egyensúlyi folyamatok megbomlanak, tehát a természetes bőrfelszíni emulzió minősége megváltozik, vagy ennek hiánya áll fenn, akkor a bőr hamarabb kezd el öregedni. Ezért a normális faggyúműködést, a hidratációt és a bőrlégzést mindig vissza kell állítani.

„Ha korai bőröregedést tapasztalok, akkor a biostimuláló kezeléseket ajánlom kúraszerűen, amelyek természetes hatásúak és tökéletesek az öregedési folyamatok megállítására” – mondja Borbély-Szoják Zsanett, hozzátéve, hogy 30 után az éjszakai táplálás is egyre nagyobb szerepet játszik bőrünk minőségének, állapotának fenntartásában. Itt elsősorban nem, illetve nem csak hidratáló készítmények használata ajánlott, hanem olyan maszkok, pakolások és krémek alkalmazása, amelyek a bőr táplálásához és regenerálásához szükséges vitaminokat és alkotóenzimeket is tartalmazzák.

Mit tegyünk rosacea esetén?
30 fölött gyakori a rosacea és különböző gyulladások megjelenése, amelyek visszatérő vagy folyamatosan jelenlevő bőrpírt és kitágult hajszálereket okoznak. Rosaceás bőrnél ajánlott kerülni a drasztikus kozmetikai kezeléseket, bizonyos illatanyagokat, valamint alkohol, borsmenta, eukaliptusz- és szegfűszegolaj fogyasztását. Hatásos lehet a C-vitaminos peeling, amely a bőr felső rétegeinek lehámlasztásával újítja meg bőrünket, miközben feltölti a számára nélkülözhetetlen vitaminokkal és folyadékkal. Egy ilyen kezelés csupán fél órát vesz igénybe, így a legelfoglaltabbak is könnyen beépíthetik mindennapjaikba.

A bőr öregedésgátlása ott kezdődik, hogy megvédjük a káros sugaraktól, méghozzá nem is kifejezetten az UVB, hanem sokkal inkább az UVA sugaraktól, amelyek a bőr mélyebb rétegeibe hatolva rengeteg szabadgyököt képeznek pont azon a területen, ahol a fiatalságért, feszességért, rugalmasságért és hidratáltságért felelős alkotóelemek találhatók. A szépségápolási szakértő szerint a stabil C-vitamin, a zöld tea, az ubikinon, a SOD enzim képesek semlegesíteni a napsugarak hatása által termelődő szabadgyököket.

„Ebben az életkorban a bőr már jelentősen veszít víztartalmából, ezért a cél a szárazságból fakadó ráncok megakadályozása és a szem alatti szarkalábak kialakulásának csökkentése. A karikákat rosszabb esetben okozhatja a genetika, de akár betegség, fáradtság vagy életmódbeli okok is jelentős hatással lehetnek kialakulásukra. Akár néhány életmódbeli változtatással, egy kis odafigyeléssel már javítható az állapot: például elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű alvás, rengeteg friss zöldség és gyümölcs, valamint folyadék bevitele, ezek mellett a nikotin és az alkohol mellőzése. Fontos, hogy helyileg is alkalmazzunk magas C-vitamin- és vízmegkötő faktorokat is tartalmazó szemránckrémet vagy vitaminos tápláló pakolást az arcon, hiszen ez a leghatékonyabb mód a szarkalábak kialakulásának csökkentésére. A legmodernebb eljárások közül a szemkörnyék érzékeny bőrét ápoló és megújító EyeCell dermaroller-kezelést ajánlom ebben az életkorban, amely kifejezetten a szemkörnyékre gyártott mini dermaroller segítségével gyors és hatékony megújulást végez a fáradt, táskás vagy karikás szemkörnyéken” – mondja Borbély-Szoják Zsanett.

Így lehet szép a problémás bőr is!
Itt a báli szezon, most még fontosabb, hogy jól nézzünk ki. Acne, foltos festékhiány, rosacea, pigmentfoltok. Csak néhány a leggyakoribb bőrproblémák közül, amelyek nagy lelki terhet jelenthetnek. A makulátlan arcbőr kevesek kiváltsága, de létezik egy speciális smink, aminek segítségével – megfelelő technikával alkalmazva – bárki tökéletes külsőt varázsolhat magának.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?