Elvis Presley 1935 január 8-án született és máig nem múlt a népszerűsége, bár már 44 éve meghalt. Igaz, hogy meghalt-e azt sokan vitatják, egyesek látni vélték eldugott szigeteken, mások szerint az ufók vitték magukkal - de ezek az abszurditások megszokottak legendák esetében. Márpedig Elvis kétségtelenül az egyik valaha élt legnagyobb legenda.
A 'Király' dalai most is épp olyan hallgatottak, mint életében, sőt egyik slágerének - Little less conversítion - újrakevert változata 2002-ben ismét a toplisták élére került.
Így aztán nem meglepő, hogy sokáig ő volt a halálában is legjobban kereső sztár, és most is csak azért áll az ötödik helyen a listán, mert a koronavírus-járvány miatt hónapokra be kellett zárni Gracelandet. Édesanyjáról elnevezett egykori memphisi otthona ugyanis Elvis halála óta emlékmúzeumként működik. Ezt a döntést egykori felesége, Priscilla Presley hozta meg, aki kezelője volt közös lányuk örökségének, és bizony az ötlet meglehetősen gyümölcsözőnek bizonyult. Normál esetben mintegy százezer látogatója van a birtoknak és ez, valamint az ajándéktárgyak forgalmazása több mint 10 millió dollár bevételt hoz Lisa-Marie Presley-nek évente.
És akkor még nem beszéltünk a jogdíjakról: ugyanis még mindig Elvis a legtöbb lemezt eladott szólóénekes a világon, megelőzve Michael Jacksont is. Van is miből válogatni, hiszen 22 stúdióalbumot és 6 koncertfelvételt adott ki pályafutása során, de filmjeiből is válogathatunk bőven: 31 játékfilmben szerepelt.
Hogy mi a sikerének titka? Az a megmagyarázhatatlan kisugárzás, amivel olyan kevesek születnek erre a világra, és amit Simon Covell x-faktornak nevezett el. Ilyen Elvis elképesztő mozgása, a hangja, lebiggyesztett szája, mosolya, a humora, félárbócra eresztett pillantása, a belőle áradó szexualitás.
Elvis rengeteg előadót ihletett meg. Freddie Mercury hozzá írta a Crazy little thing called love című számát, John Lennon azt nyilatkozta, a Heartbreak hotel volt rá a legnagyobb hatással zenei pályáján, Jacko a mozdulatait utánozta.
Mi is lehetne méltóbb emlékezés az egyik legzseniálisabb énekesre, mint meghallgatni a legjobb számait. Ha ismered, azért, ha nem, azért, hogy megszeresd. Mert garantáltan meg fogod szeretni!
Elvis ugyanis generációkon és nemeken átívelő géniusz.
Válogatásunk erősen szubjektív és nőknek kifejezetten a megtekintést ajánljuk meghallgatás helyett!
- Az egyik legerotikusabb száma:
https://www.youtube.com/watch?v=OSeyfWTLnWg
2. Ezt a dalt Priscillával történt válásuk után írta:
3. Nincs jó buli nélküle:
4. Egy filmjelenet:
https://www.youtube.com/watch?v=PU5xxh5UX4U
5. A hetvenes évek nagy slágere:
https://www.youtube.com/watch?v=2Ox1Tore9nw