Ma már nemcsak a nők fürdőszobájában, de a férfiak fiókjaiban is ott pihen 1-2 kozmetikum, hiába mindenkinek más-más véleménye van ezekről a termékekről. Ennek ellenére - főként a nagyvárosokban élők - a férfiak bőre sincs kevésbé kitéve a káros hatásoknak, ezért ha másért nem is, hát emiatt rákényszerülnek 1-2 hatásos termék beszerzésére. Gondolhatnánk ezt naivan, ám a Picodi felmérése rávilágít, ennél ma már többről van szó.
Miközben mi nők évente több mint 80 ezer forintot költünk kozmetikumokra, a férfiak költségvetése ennek kicsivel több mint a fele, 44 ezer forint. Ugyanakkor nemcsak kevesebbet, de kevesebb termékre is költenek, ami nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy számos, nők által használt termékre nincs szükségük. Nem festik a körmüket, nem sminkelnek, így gyakorlatilag csak a bőr- és hajápolásra alkalmas termékekre van szükségük.
Kevesebb kozmetikum is van a tulajdonukban, összesen 8 darab, amiből 6-ot rendszeresen használnak is. Érdekesség, hogy 66 százaléka saját magának vásárolja a kozmetikumait és 34 százalék azok aránya, aki bevallotta, hogy a partnere vagy az édesanyja által vásárolt termékeket használja.
A magyar férfiak, akár a nők is, szeretik a kozmetikumaikat akciósan vásárolni, 48 százalékuk kedvezményes áron igyekszik beszerezni a szükséges termékeket. Míg közel a másik a fele csak akkor vásárol, amikor elfogy (40 százalék), valljuk be ez egy teljesen logikus magatartás. És csak a férfiak egy kis hányada az, aki kedvtelésből vásárol kozmetikumokat, ez 12 százalék. A nőkkel ellentétben a férfiaknak nem az ár a legmeghatározóbb tényező, ami szerint kozmetikumokat választanak, hanem a márka 55 százalékuknak fő szempont a vásárlás során. Ezután az ár 52 százaléknak meghatározó, majd a saját személyes preferenciák 22 százalékuknál számítanak. A barátok és influenszerek véleménye által a nőkhöz hasonlóan csak nagyon kis mértékben hagyják magukat befolyásolni.
Talán a márka fontossága miatt is, a férfiak nagyobb többsége választja csak a prémium kozmetikumokat, ez az arány itt 37 százalék. Viszont közel ugyanilyen arányban kerülik a luxustermékeket és közel negyede a pasiknak néha-néha kiválaszt magának egy-egy luxusterméket.
Ami a környezettudatos választást illeti, a férfiak majdnem fele, 47 százaléka egyáltalán nem vásárol ilyen termékeket, nem is szempont ez náluk a vásárlás során. 40 százalékuk azonban úgy nyilatkozott, hogy ha elfogadható számára az ár, akkor környezetbarát termékek mellett dönt. A férfiaknak pedig csupán 13 százaléka az, aki ártól függetlenül inkább környezettudatos termékek mellett teszi le a voksát.