Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Gyermekek, dalok, szerelem

Csemer Boglárka, művésznevén Boggie,  Parfüm című dalának videoklipjével vált világszerte ismertté. Ő képviselte Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben a Wars for Nothing című dalával. Eddig három lemeze jelent meg, most dolgozik a negyediken. Hogyan vészelte át az elmúlt másfél év nehézségeit, miről ír dalokat mostanában? Ezekről és a művészlét - magánélet kényes egyensúlyáról is beszélgettünk.

Boggie-t tíz éve ismerem. Akkor figyeltem fel rá, amikor klasszikus ének- és zongora tanulmányok után kilépett a nagyközönség elé.  Személyisége, egyedi hangja, finom, visszafogott megjelenése üdítő változatosság volt a harsányságban. Kíváncsi voltam, ez a törékeny lány hogyan boldogul a könnyűzene kíméletlen világában. Azóta bebizonyította: remekül!

 

Boggie, sugárzik róla a harmónia, fotó: Trokán Nóra

Már 2011-ben, Japánkert című dalával  elnyerte a Magyar Jazz Szövetség különdíját a Jazzy dalversenyen. 2013-ban megjelent első nagylemeze, ami itthon az eladási lista negyedik helyéig jutott, és a harmadik helyen indított az amerikai Billboard magazin jazz album rangsorában. A 2013-as év végén jelent meg Parfüm című videoklipje, ami a letarolta az internetet. Egy nap alatt több százezren nézték meg a világ 150 országában. A videót mára több, mint 13,5 millióan látták!

 

https://www.youtube.com/watch?v=5qrGOi41iwE

 

Az egész zeneiparban csend volt az elmúlt másfél évben. Te hogyan élted meg/ túl a kényszerű pihenőt?

 A lehető legjobbkor, egy éve született Imola, a második kislányom. Az én szakmám „normál esetben” folyamatosan pörög, nehéz kiszakadni, leállni. Folyamatos versenyhelyzet van, jelen kell lenni, új dalokkal kijönni, koncertezni. Na, most ez a Covid miatt egy nyugodt és befelé fordulós babázásra sikeredett, aminek örülök. Két gyerekkel, a nagyobbik, Lenke négy éves, teljesen másfajta időbeosztást kellett kialakítanom, máshogy kellett beosztanom az energiáimat. Szerencsés vagyok, hogy így tapasztalhattam meg, milyen a két gyerekes lét, hogy gyakorlatilag leállt a szakmám.

Az alkotó energiák azonban nem állnak le egy művésznél, mik az új terveid?

Szeretnék új lemezt készíteni. Az elmúlt tíz évben készítettem három nagylemezt. Most dolgozom a negyediken. De már annak a terhét se teszem magamra, hogy ennek idén kell mindenáron megjelennie. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy nagyon-nagyon jó dalokat írjak, és amikor összeáll nyolc-tíz olyan szám, amit szívesen rögzítek, na, akkor majd megjelenik a nagylemez. Úgyhogy most dalonként haladok, ahogy ezt a kétgyermekes tempóm jólesően megengedi. Nem szeretném, hogy a gyerekeimnek egy idegbeteg anyukája legyen, aki görcsösen lemezt akar csinálni. Mert arra azért rájöttem már, hogyha én lelkileg nem vagyok egyben, akkor az egész családi harmónia borul.

"Ha lelkileg nem vagyok egyben, akkor az egész családi harmónia borul" Fotó: Várai Enikő

 

A Parfüm klip, az Eurovízió hangos sikere és a csendesebb időszakok váltakozása közben hogyan találod meg a művészi egyensúlyt?

Az elmúlt tíz évben tényleg megéltem nagyon-nagyon nagy sikereket, amik hirtelen felröpítettek az űrbe. Ilyen volt a Parfüm, és az Eurovízió is. De volt alkalmam azt is megtapasztalni, milyen az, amikor nem én folyok a csapból, nincs annyi megkeresés, nincs annyi interjú, nincs annyi koncert. Azt mondják, egy karriert minimum 8 évben lehet jól vizsgálni, mert abban már vannak hullámhegyek és völgyek.  Örülök, hogy ezeket megéltem. Különbséget tudok tenni a pillanatnyi népszerűség és a fontos, előremutató siker között. Azokra szeretnék most figyelni, akiket úgy nevezek, hogy koncertre járó közönség. Akik nemcsak addig érdeklődnek irántam, amíg a tévében látnak, hanem ott vannak a előadásaimon. Ma már bárkiből lehet 5-15 perces sztár, meg tud szerezni ilyen-olyan hírnevet. De amikor 3-5 ezer forintos jegyárral teltházat tudok csinálni, számomra már az a siker. Azon dolgozunk a munkatársaimmal, hogy olyan produkciót csináljunk, ami maradandó élményt szerez, amire szívesen költenek az emberek. Ez a nehezebb út a lájkok világában.

Miről szólnak az új dalok? Mi az, ami most foglalkoztat?

Tudatosan dolgozom azon, hogy úgy frissítsem a hangzást és a témákat, hogy meg tudjam tartani azt a fajta minőséget, amit eddig is képviselt a zeném. Lesz egy dal, ami arról a nyomasztó jelenségről szól, hogy ma már nem tudsz hitel nélkül ezen a földön létezni. Arra  szeretném felhívni a figyelmet, hogy a világ nagyrésze el van adósodva. Nemcsak állami szinten, hanem az egyes emberek szintjén is. Közben a közösségi média a jólét hazug képét mutatja, nem a valóságot.  A jelenre való reflektálás eddig is jellemző volt a dalaimra, ezt is tükörnek szánom. A Boggie-s karakterjegyek, az akusztikus hangszerek mellett új, friss hangszereléssel kísérletezünk.

Boggie és a stáb a Füst klip forgatásán, fotó:Nagy Judit

Nemrég már egy klipet is forgattál az új albumhoz, melyik dalt választottad ehhez?

A Füst című dalt, amit a szerelem, és sokkal több inspirált. A füst szó nem is hangzik el a dalszövegben. A kísértés allegóriájaként vonul végig a dalon.  A refrénben így hangzik: "Szépre száll, de nézni vétek. Kérlek árnyék, szólj a fénynek..." Szerintem nagyon szép. Szeretem a rejtett utalásokat egy dalszövegben, ezt egyébként Kemény Zsófival közösen írtuk. A kísértések tulajdonképpen áramlások, melyek minden párkapcsolatban felüthetik a fejüket. Meg kell tanulni őket a helyén kezelni. Szerintem egy hosszú párkapcsolat legfontosabb titka az a kommunikáció. Csak és kizárólag akkor lehet továbblépni, feldolgozni helyzeteket, hogyha beszélünk róla. Amint titkaid vannak, már elkezdesz kevesebbet kommunikálni, már nem mersz a másik szemébe nézni, és akkor szép lassan elsodródtok egymás mellett és a kísértésből nem 'Füst' lesz, amit szépen elfújsz, hanem több.

Térjünk vissza a zenéhez. Mikor hallhatunk koncerten?

 Május 29-én lesz az első fellépésem a vírushelyzet után, Veszprémben a Hang-villában, ami egy jótékonysági est a kórházi dolgozóknak. Júniusban Grecsó Krisztián íróval lépünk fel közös irodalmi-zenés műsorunkkal Kiskunhalason, majd júliusban Pécsett.  Kapolcson a sanzon-estemmel szerepelek. Addig is dolgozunk a Füst klipen. Szilágyi Fanni rendezőtől már megkaptam a nyers-vágott anyagot. Egy-két hét, míg képben-hangban elnyeri a végső formáját. Júniusban már a közönség is láthatja.

A dal akusztikus verziója, amit a nappalinkban vettünk fel, már elérhető:

https://www.youtube.com/watch?v=3n0Y2IdMAj4

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?