Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Hogyan kezelhetjük hatékonyan a pigmentfoltokat?

A pigmentfoltokat sokan összekeverik a szeplőkkel, s való igaz, a két bőrelszíneződés bizonyos szintig nagyon is hasonlít egymásra. Alapvető különbség a kettő között, hogy míg a szeplők főként fiatalokon, kis átmérővel jelentkeznek, addig a pigmentfoltok inkább idősebb korban alakulnak ki, és egészen nagyok, akár 10 milliméteresek is lehetnek.

Az egyenletes, homogénszínű bőr esztétikus látványa, sokak számára vonzó. Ez feltehetően összefügg a fiatalság és az egészség képzetével is, hiszen az idősödő bőrön jellemzőbbek a pigmentfoltok, és számos betegség is járhat a pigmentáció zavarával.

A szeplő inkább a fiatalokra jellemző - Kép: Wikimedia

„Az öregedés során a pigmenttermelődés folyamata is veszít tökéletességéből, így kialakulhatnak kisebb-nagyobb pigmentfoltok és a pigmenttermelés kimerüléséből adódó színhiányos területek is. Egyéni hajlam kérdése, hogy kinél milyen intenzitással és mennyi idő után jelentkeznek a különféle elszíneződések a bőrön - árulta el Kürti Éva, a Fytofontana Stem Cells szépségszakértője, aki azt is hozzátette, hogy az elszíneződés olykor nagyobb területet is érinthet. - A probléma jellemző módon a fehérebb, világosabb bőrön jelentkezik, de természetesen örökletes tényezők, hormonális változások és a környezeti hatások, főként a túlzott napozás is közrejátszhatnak kialakulásában.

Mivel a bőrben lévő festékanyag fontos szerepet játszik a nap károsító hatásának kivédésében, a fokozott napsugárzás pigmenttermelésre készteti a bőrt. Ha a pigmentáció folyamata nem egyenletes, akkor bizonyos helyeken sokkal gyorsabban termelődik a festékanyag, míg máshol kevésbé, így egyre kifejezettebbé válnak a különbségek. „Eleinte a bőr kifakulásával eltűnhetnek ezek a foltok, de egy idő után egyre erősebbé válnak, hiszen mindig már egy kis színkülönbségről indul újra a folyamat” - meséli Kürti Éva, aki azt is elárulja, mit tehetünk ellene.

Van anyajegyed? Figyelj rá!
Van, akin egy sincs, van, akinek az egész testét beborítják a különböző színű, felszínű és formájú jóindulatú elváltozások. Az anyajegyek egy része már születésünkkor megtalálható rajtunk, de többségük később alakul ki, s vannak olyan betegségek is, amelyek pigmentált elváltozások megjelenésével járnak.

„A pigment halványító termékek általában enzimgátlás útján fogják vissza a festékanyag termelődésének folyamatát. Ennek köszönhetően alakult ki az az általános nézet, hogy nyáron egyénre szabott, de erőteljes fényvédelemmel védjük a bőrt az UV-sugárzással szemben, ősztől tavaszig pedig halványítsuk a pigmentfoltokat! A Fytofontana Stem Cells őssejtes termékcsalád pigmenthalványító emulziója 25-ös fényvédő faktorral védi a bőrt a napsugárzás pigmentfokozó hatása ellen, ezért nappali alkalmazása javasolt, és a nyári hétköznapokon is használható. Éjszakára jól kombinálható a pigmenthalványító szérummal, mely nem tartalmaz faktort.” A korszerű pigmenthalványító összetevők hatását tovább fokozza a bőrmegújító őssejtes komplex. Célja a bőr fiatalosabb működése, melyhez hozzátartozik az egészségesebb pigmentációs folyamat is. A szérum és a 25-ös fényvédelemmel rendelkező emulzió együtt is használható, éjszakai és nappali bőrápolásra. Hatásukat megalapozza a gyógynövény-kivonatokat tartalmazó kétfázisú arclemosó, amely szintét tartalmaz depigmentációs összetevőt. A kéz foltjaira egy speciális bőrfiatalító, bőrmegújító emulziót fejlesztettek ki, pigmenthalványító komponensekkel.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?