Az már csütörtökön eldőlt, hogy a döntőt Heni és Gergő fogja megvívni a top 3 valamelyik párosával. Bár az egész napot tekintve harmadikként végeztek, az utolsó próbát ők teljesítették leggyorsabban, és ezzel megkapták belépőjüket a fináléba.
Kegyetlen feladat
Hogy pénteken Máténak, Kírának, Dórinak és Jenőnek milyen brutális játékban kell bizonyítania álhatatosságát, arra senki se számított. Az esküvői szettbe öltöztetett párosokat felállították egy dobogóra és lényegében semmi mást nem kellett csinálniuk, mint egy helyben ácsorogni. Csakhogy közben ömlött rájuk a jéghideg víz és még szélgép is fújta őket.
A párbaj alatt percről-percre változott, ki bírja jobban. Borzasztó volt még csak nézni is, mit kell kiállniuk - Heni el is sírta magát versenytársai szenvedését látva. Meglepő módon, mindkét oldalon a lányok voltak kitartóbbak. Jenő többször is fel akarta adni, de Dóri biztatta. Mi tagadás, ők nem beszéltek szépen ellenfeleikről, de egy ponton mégis azt mondta Jenő: ha Mátéék ott állnak majd Heniékkel, ő rájuk fog szavazni, mert annyira tiszteli őket a teljesítményükért. A másik oldalon látszólag Máté adta az energiát Kírának: énekelt neki, beszélt hozzá, de talán épp ezért, vagy - mint később elmondta - azért, mert igyekezett felfogni a szelet Kíra elöl, ő fáradt ki, és 107 perc után, ha nem is a törölközőt, de bedobták a csokrot - vagyis feladták a küzdelmet.
Az este egyik legszebb pillanata volt az, amikor az átfagyott négyes sírva összeölelkezett.
A stúdióban közben összegyűlt a széria összes versenyzője, csak a top 3 hiányzott. Amikor Sebestyén Balázs bejelentette, hogy most érkezik a harmadik helyezett, egyesek arcán megkönnyebbülés volt látható, másokén sajnálkozás, hogy Máté és Kíra lépett be.
Párnacsata
Hamarosan csatlakozott a társasághoz a négy döntős is, de mielőtt elindult volna a szavazás, még egy játék várt rájuk, egy párnacsata, amivel feltornázhatták az addig megnyert összeget, bár igazi tétje nem volt a dolognak, mert 1.6 milió forint volt a különbség a két pár között. És mivel ebben a feladatban is Dóri volt a szerencsésebb, Jenőnek pedig a memóriája volt jobb, mint Gergőé, így Supermanék több mint 4 millió forinttal zárták a versenyt. Ami azért is volt lényeges, mert szavazategyenlőség esetén mindig a pénz dönt - és mindkét pár szoros eredményre számított.
Különös érvek
A voksolást Puskás Petiék kezdték, Jenőéknek adva a szavazatukat, majd ugyanígy tettek Zámbó Krisztiánék is. Egyre izgalmasabb volt a helyzet, hiszen világossá vált, hogy ha Dudás Mikiék is így döntenek, akkor már csak szavazategyenlőség lehet, és Jenőék nyernek - a több pénz okán. És ez bizony így is lett. Az igazán döbbenetes az volt, hogy Czutor Zoliék és Szalay Bencéék is Jenőket választották, ráadásul az összes pár nagyon érdekes miérteket tett a szavazat mellé. Amikor pedig Járaiékhoz ért a sor, Máté olyan szépen beszélt, hogy Jenő meg is könnyezte. Sírt Kíra is, aki úgy fogalmazott:
aki a legméltóbb a Nyerő Páros címre, az, ha nem mi, akkor Jenő és Dóri!
Abszolút győzelem - abszolút vereség
Vagyis Heniék egyetlen szavazatot se kaptak... A műsor történetében még sosem fordult elő, hogy egy pár 6:0 arányban győzzön!
Heniéken nem látszódott a csalódás, noha nyilván nem erre számítottak, de úgy tűnik, hogy a taktikázás nem mindig 'nyerő'. Ugyanakkor az is meglepő, hogy éppen az a pár nyert, akikkel az elején senki sem szimpatizált, sőt sok támadás is érte őket: Jenőt azért, ahogy kedvesével beszélt; Dórit azért, mert hagyja ezt. Akárhogy is, Dóri és Jenő felhőtlenül boldogok voltak, és az örök elégedetlen Jenő is belátta, hogy ennél tökéletesebben nem lehetett volna győzni!
Tehát 2020 Nyerő Párosa:
Rácz Jenő és Gyuricza Dóra
2. helyezett: Dér Heni és Bakos Gergő
3. helyezett: Járai Máté és Járai Kíra
Mi már nagyon várjuk a következő szériát!
A Nyerő Párosról még itt írtunk:
Elindult a vetélkedő - Máris megvan a két legellenszenvesbb pár
Drámai pillanatok a Nyerő Párosban
Megvan a Top 3 - Babáék, Supermanék és Makiék