Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Mad Mask: a vagány egészségügyi védőfelszerelés

A köztelező maszkviselet pár művészt megihletet, úgy döntöttek, hogy nem hajlandók az egyen egészségügyi maszkok unalmába belepusztulni, és nekiálltak megdizájnolni ezt a sajátos ruhadarabot. Ebből lett a Mad Mask.

Kalácska Zsanett dizájner a járvány megjelenés után sokáig ódzkodott még a gondolatától is annak, hogy maszk tervezésbe kezdjen, mert – mint mondja - szinte mindenki tervezett, varrt, aki ezen a területen élt és mozgott.

Ráadásul úgy vélte, hogy energiát fektetni egy olyan dologba, amit valójában senki sem szeret, csak muszájból visel, nem különösképpen motiváló. De aztán valamiképp’ mégis meggyőzte magát.

Nem szokványos megoldás. Kép: Kalácska Zsanett

 

Kiderült ugyanis, hogy a korában ideiglenesnek gondolt helyzet sokkal tovább fog tartani, és ezek a kezdetben utált eszközök még sokáig velünk is maradhatnak. Végül belevágott, de azzal a „hátsó” gondolattal, hogy ne csak egy szimpla viseleti tárgy készüljön, de legyen valamiféle eszmeiség is mögötte; legyen szerethető, kedvvel viseljék az emberek, ha már egyszer muszáj.

Kalácska Zsanett, mint mondja, egyszerre kedveli a rejtőzködést és a feltűnést, a különleges megjelenést, a szokatlan öltözékeket, a vad sminkeket, szeret átlényegülni, valaki más bőrébe bújni.

Egy maszk pedig erre tökéletesen alkalmas.

Akinek nem életbevágó, hogy orvosi maszkot viseljen, az bármilyent hordhat, és akkor már miért ne lehetne az mondjuk csinos? Vagy éppen vagány? Az első saját darab megvarrása után biztos volt benne Zsanett, hogy pozitívan hat a közérzetre, ha egy mutatós darabot visel az ember.

Ahogy készültek az első darabok, vitt bele humort, különböző stílusjegyeket, kreatív felületnek kezdte tekinteni magát a maszkot. A saját mintás maszkok gondolata már akkor felmerült, amikor az első darabok készültek. Ezen a ponton csatlakozott hozzá párja, Triff Adorján és mintatervezésbe, gyártásszervezésbe kezdtek. Érkezett aztán Schmiedhoffer Dia is, aki fotózásban, beszerzésben, de mintatervezésben is segíti a munkájukat.

Tervezés közben aztán eszébe jutott Kalácskának, hogy rengeteg tehetséges művész barátjuk van, akik mind be is kapcsolódhatnának a kezdeményezésbe, és a munkáik milyen jól mutatnának a maszkokon.

Pillanatok alatt létrejött az első kollekció, azzal a céllal, hogy limitált, magyar művészek által tervezett maszkok segítségével kölcsönösen felhívják a figyelmet egymás munkáira és egyúttal szerethetőbbé is tegyék a maszkviselést.

A Mad Mask Facebook oldalán meg lehet tekinteni a résztvevő művészek munkáit.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?