Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Magyar divattervező ruhájában szerepelt Christina Aguilera

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.

Kép: Wanda Martin

Kis-Juhász Fábiánt gyerekkora óta foglalkoztatta a divat világa. Elmondása szerint 4-5 éves lehetett, amikor elkezdett hercegnőket és különböző női karaktereket báli ruhákban lerajzolni, majd később ez organikusan átfejlődött azzá, hogy kézzel fogható tárgyakká, ruhákká fejlessze őket.

- Először csak papírból vagdostam ki dolgokat, aztán a nagymamám tanított meg pici ruhákat varrni a játékaimnak. Fiatalon eldöntöttem, hogy Londonban tanulom meg a szakmát, mert olyan neves tervezők és művészek nyomdokába akartam lépni, mint John Galliano, Vivienne Westwood vagy Alexander McQueen, akik inspiráltak a tanulmányaim során - fogalmazott a divattervező.

Miután lediplomázott, Kis-Juhász Fábiánt megkereste egy nagyon jó nevű showroom, akikkel le is szerződött. Az ő klienseik között vannak olyan stylistok és magazinok, akik Christina Aguilera kaliberű emberek dolgoznak együtt. A magyar divatszakember mégis meglepődött, amikor a sztárénekesnőt az ő ruhájában fotózták.

- Christina már sokszor megújította önmagát, sok stílusban láthattuk, ezért el sem tudtam képzelni, hogy milyen kontextusban használná az én ruháimat. Azon még jobban meglepődtem, hogy végül használták is a darabot, mert nagy világsztárok esetében a stylistok sok darabot behívnak, de ez még nem garantálja, hogy az ügyfelüknek mindegyik tetszeni fog - magyarázta.

Kis-Juhász Fábián ruhái, Kép: Wanda Martin

A szóban forgó darab egy piros, áttetsző tüll kabát, ami Kis-Juhász Fábián diplomakollekciójának a része, amit különböző démonizált női archetípusok ihlettek, nagyon sok kézzel festett és hímzett áttetsző ruhanemű található benne.

A divattervező most egy új kollekción dolgozik, amiben lesznek kommerszebb darabok is, de közben megpróbálja azokat izgalmassá tenni.

- Nem könnyű olyat kreálni, ami egyszerre különleges és releváns, de eladható és imponál a vevőknek is. Ez a kihívás az egészben - tette hozzá Kis-Juhász Fábián.

Mint mondta, emellett dolgozik egy izgalmas megrendelésen egy hírességnek, de erről szeptemberig nem árulhat el részleteket.

Így néz ki, aki idén menő akar lenni Rómában

Hologramos ruhák hódítanak idén az olasz fővárosban! A ruhát és a topot a Couture Fashion Weeken mutatták be a napokban. Alexandre Vauthier modelljeiben a világ egyik legismertebb, legbefolyásosabb divatbloggere állt kamerák elé.  


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?