Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Második esély a boldogságra a kóma és a válás után

Két kisgyerekkel új párt találni nagy kihívás, de nem reménytelen. Kollai Bogi súlyos betegsége, a két hónapig tartó kómában töltött időszak, és a fájdalmas válása után sem adta fel a reményt, hogy kapjon még egy esélyt az élettől a kiegyensúlyozott és örömteli párkapcsolathoz. Nem zárta magára az ajtót, nem feledkezett bele az önsajnálatba, hanem amikor eljött az idő, tovább lépett. Tudta és érezte, képes a családi boldogságra, tanult a múlt hibáiból, csak meg kellett találnia ehhez a megfelelő társat.

Hol romlott el férjével, gyermekei apjával a kapcsolatuk? Kollai Bogi már nem igen emlékszik rá. Az biztos, hogy nem egyik napról a másikra történt. Ahogy teltek az évek, egyre jobban eltávolodtak egymástól, más irányba változtak. Ami a kapcsolatuk elején örömet okozott nekik elromlott, amit a másikban szerettek, idegesítővé vált számukra. Egy súlyos betegség kellett ahhoz, hogy meghozzák a döntést: útjaik elválnak, mindketten máshol keressik a boldogságot.

Bogi megharcolt a második esélyért egy boldog párkapcsolatra. ( Fotó: depositphotos)

Boldog kezdet, majd a szomorú hétköznapok

Igazi kamasz szerelem volt az övék, ami egy év után véget ért. Az egyetemi évek alatt a két fiatal útjai újra keresztezték egymást és kapcsolatukat ott folytatták, ahol anno abbamaradt. Bogi már karon ülő babájával vette át a jogi diplomáját, rá három évre pedig megszületett a második gyerekük is. A fiatal, kisgyermekes családok klasszikus életét élték, a férj feladata volt, hogy az anyagi keretek biztosítsa a család számára, a feleség pedig otthon a gyerekekkel foglalatoskodott. Csakhogy ennek a munkamegosztásnak az lett a következménye, hogy egyre távolabb kerültek egymástól. Sűrűsödtek a viták, veszekedések, a férj menekült otthonról, Bogi pedig csak nyelt és nyelt. Lelkileg nagyon megviselte ez a helyzet, de a két kisgyerek mellett nem volt ideje, lehetősége a változtatásra. Szüleitől, barátaitól eltávolodva, magányosan reménykedett, hogy a helyzet magától megváltozik majd. A változást végül a lány autoimmun betegségének berobbanása hozta meg, aminek következtében kómába esett, és hónapokig tartott, míg megtanult újra járni, beszélni.

Kollai Bogi igazi túlélő ( Fotó: Kis Niki)

Élet a kóma után

Bogi egyik percről a másikra lett rosszul. A liftbe még éppen betolta a babakocsit, amikor egy epilepsziás roham a földre terítette. A liftből már a szomszédok szedték ki, akik azonnal hívták a mentőket. A kórházban megállapították, hogy a génjeiben kódolt autoimmun betegsége robbant be, aminek a következtében néhány nap múlva Bogi kómába esett. Az orvosok hetekig küzdöttek az életéért, szerencsére sikerrel: két hónap után magához tért és hatalmas önfegyelemmel vágott bele a rehabilitáció kemény időszakába Férje végig mellette állt, de a szerelmük kihunyt lángját nem tudták újra izzítani. Amikor a férj bejelentette, hogy elköltözik, Bogi sírt, toporzékolt, nem bírt mit kezdeni ezzel a bejelentéssel. Pedig tudta, hogy házasságuk így végződik majd, csak még nem volt felkészülve rá.

Újrakezés

Bogi nem tudta elképzelni, mit hoz számára a holnap, de egyben biztos volt: nem akar besavanyodni a gyerekeit egyedül nevelő anyuka szerepébe. Vár rá még szerelem, lesz még boldog család körülötte és elhatározta, ezért mindent meg is tesz. Nyolc évig kereste a nagy őt, a társkeresés összes formáját kipróbálta. Két hosszabb kapcsolat és rengeteg sikertelen randizás után télen egy internetes társkereső oldalon összefutott egy kedves fiatalemberrel, aki, mint kiderült, csak rá várt. Két hónap ismeretség után összeházasodtak és Bogi februárra várja közös gyermeküket.

Ha érdekel részletesebben Kati mitiváló története, kattints rá a erre a linkre és hallgasd meg a vele készült podcast beszélgetést a Mert megérdemlem című sorozatban.

Ezt is olvasd el!

50 felett visszanyertem az elfelejtett nőiességem

Anyává válni másként, az utolsó pillanatban

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?