Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Napcsókolta smink

Nyáron némiképp változtatnunk kell a sminkelési rutinunkon, hiszen a nagy melegben nem esnek jól bőrünknek a nehéz festékek, krémek. Ehelyett inkább a könnyebb érzetű, gyorsan elkészíthető sminkekre szavazzunk. Szabó Doris, az AVON magyarországi sminkmestere most elárulja, hogyan készíthetünk magunknak egyszerű, ám abszolút nyár-kompatibilis festést.

Nyári smink, Kép: Avon

Nyáron nem csupán kevesebb ruhát öltünk magunkra, de sminkkészletünket is érdemes az öltözékünkhöz hasonlóan könnyíteni. Ilyenkor ugyanis fontos, hogy ne készítsünk magunknak erős sminket, hiszen a melegben a festékréteg túlságosan nehéznek érződhet, és könnyen el is kenődhet. Ráadásul ilyenkor arcunk is szép, bronzos színben pompázik, amit vétek lenne vastag alapozóréteg mögé rejteni. Íme a 7 aranyszabály:

Hidratálás: A sűrűbb, téli krémünket cseréljük egy könnyű formulájú darabra, ami nem zsírosítja az arcbőrt. Keress olyan géles-algást-chia magkivonatosat, mely nem nehezíti el a bőrt, gyorsan felszívódik, tökéletesen hidratál. A táplálóbb krémeket ebben az évszakban hagyjuk meg estére, hisz azok egyébként is alvás közben tudják legjobban kifejteni hatásukat.

Napvédelem: Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mivel arcunkon vékony a bőr, így könnyebben leéghet, éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítani annak védelmére. Keresd az 50-es fényvédő faktorút arcra és testre egyaránt. Legyen mindig a táskánkban is, hogy bármikor elővehesd, ha szükség van rá.

Könnyű fedés: Ha alapozóra van szükség, feltétlenül olyat válassz, amelyik kevésbé sűrű, jól fed, és a káros sugaraktól is véd. Ezek egy lépésben ápolják és hidratálják a bőrt, egységesítik annak tónusát, óvják arcunkat a nap káros sugaraitól is.

Szemek finom árnyalása: Szemünk hangsúlyozásáról természetesen nyáron sem szabad megfeledkezni. Az elkenődés megelőzése érdekében ehhez válasszunk krémes szemhéjfestéket valamilyen igéző árnyalatban, amely intenzív és hosszan tartó színt kölcsönöz szemhéjunknak. Amennyiben ennél erősebben szeretnénk szemeinket hangsúlyozni, a fekete szemceruza helyett most válasszuk folyékony szemhéjtust, és keretezzük szemeinket vibráló nyári színekkel. Végül pedig nem hiányozhat a szempillaspirál sem, az sem baj, ha vízálló!

Neonos pillantás
Ragyogó, egészséges arcbőr, kicsi színnel megspékelt füstös szem, dupla tuskihúzás – röviden ez az igazi, nyári, dögös sminkdivat! Kipróbáltam, tedd ezt te is! Kicsi gyakorlással biztosan menni fog – ezt már a LeMaquillage sminkese ígéri!

Üde, ragyogó arcbőr: Ehhez két dologra van szükségünk - egy halvány pírt adó pirosítóra, amellyel orcánknak adunk egy kis színt, illetve egy ragyogó highlighterre, amellyel arccsontunkat emeljük ki. A még szebb eredmény érdekében az arccsontokon kívül hangsúlyozhatjuk a járomcsontot, szemöldökcsontot, és az orr élét is a highlighter segítségével. Ezáltal teljes lesz az összhang, és a legújabb trendeket követve gyönyörűen kiemelhetjük bőrünk természetes szépségét.

Bronzosítás minden mennyiségben: A bronzosítás örök sláger marad minden nyáron, hiszen gyönyörű látványt nyújt, ahogy az apró csillámszemcsék megcsillannak arcunkon a napfényben, és kiemelik bőrünk barnaságát. Ehhez egy nagyobb fejű púder-, vagy pirosító ecset segítségével a barnító árnyalatot sepregető mozdulatokkal vigyük fel a halánték, az áll, a hajtő vonalára és az orrnyeregre. Az eredmény akkor a leglátványosabb, ha nem éles vonalak határolják, hogy merre haladtunk az ecsetünkkel, hanem egy leheletnyi bronzos tónus jelenik meg az arc kiemelkedő részein, mintha csak a nap csókolta volna meg ezeket a területeket. Az üdeség fokozásának érdekében tehetünk egy kis pirosítót az arcunk almácskáira.

Gyümölcsösen színes, ragyogó ajkak: Nyáron a matt finisű rúzsok helyett ismét a fényes darabok kerülnek előtérbe. A gyümölcs-kivonatúak nemcsak ragyogó színnel vonják be az ajkakat, de ápolják is azokat.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?