Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Ők 2017 legszebb magyar gyerekei

Idén 14. alkalommal került megrendezésre a Little Miss & Mister Hungary gyermekszépség és tehetségkutató verseny. Az országos előválogatóról 40 gyermek jutott tovább a döntőre, közülük választottak győzteseket.

Múlt hétvégén 14. alkalommal került megrendezésre a Little Miss & Mister Hungary a Siófokon. A gyermekszépség és tehetségkutató verseny döntőjébe negyvenen jutottak be országos előválogatók által.

A 4 és 18 év közötti gyerekek a döntő előtt felkészítő táboron vettek részt a Balaton mellett. Ez idő alatt szakértők segítségével sajátították el a színpadi mozgással kapcsolatos ismereteket, valamint ellátogattak a Zamárdi Kalandparkba, és egy fotózáson is részt vettek, ahol Mercedes veterán autócsodák mellett pózolhattak a Mercedes-Benz Siófok jóvoltából.

A döntő egy nagyszabású gálaműsor keretein belül zajlott Siófokon, amelynek műsorvezetője az Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsorból ismert nagyszájú kislány, Kaiser Csinszka volt. A zsűriben mások mellett Kiszel Tünde és kislánya, Romhányi Judit, a Ce Plaza Hotel marketing igazgatója, valamint Kovács Miklós, a Mercedes-Benz Siófok tulajdonosa értékelték a kifutón sétáló kicsiket.

A Little Miss & Mister Hungary 2017. abszolút győztesei: Li Tiffany 7 éves, Nagy Boglárka 4 éves, Timár Alina 9 éves és Nagy Lili 11 éves kislányok illetve Varga Zalán 4 éves és Alföldi Bence 11 éves kisfiú lettek.

A verseny fő szervezője, Bartalovics Ildikó elmondta: a hiedelmekkel ellentétben a szépségversenyek pozitívan hatnak a gyerekekre. Önbizalmat kapnak, barátságot kötnek, illetve egy napig királynők lehetnek, hiszen náluk minden gyermek koronát kap. A Little Miss & Mister Hungary 2017. versenyen minden korosztálynak külön kategória győzteseket is hirdettek, akik Görögországba utaznak képviselni Magyarországot. A korosztályos első helyezettek:

Görögország mellett hamarosan egy bulgáriai világversenyen is bemutatkoznak a magyar gyerekek. Ide a Mini Miss Hungary 2017 címet szerzett Menyhárt Lola, a Little Mister Hungary 2017 címet szerzett Sándor János Vilmos, Varga Zalán, valamint Nagy Lili és Turi Roxána utaznak majd.

"A gyerekek már nagyon készülnek a világversenyre, angolul tanulnak és tervezik a ruhájukat. Nekem két kislányom is megy majd: Roxána és Alexa imádják a szépségversenyeket, nagyon lelkesek minden alkalommal" - mondta Turi Eszter, aki az édesanyák számára rendezett versenyen is elindult. (Fotók: Paprika Christian)

Jól vagyok. Okos vagyok. Sok pénzem van
Mit jelent a gyermekek számára az önbizalom fogalma? Az ő magabiztosságukat mi határozza meg? Hogyan érzik magukat a különböző helyzetekben? – erre volt kíváncsi a Cartoon Network legutóbbi kutatása. A te gyerekednek vajon mekkora az önbizalma?

 

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?