Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Ők az idei Glamour jelöltek! Már szavazhatsz!

Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg exkluzív díjkiosztó gáláját a GLAMOUR március 17-én . A Glamour WOTY 2016 jelöltjei között idén olyan hírességek is helyet kaptak a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek mezőnyében, mint Tóth Vera, Balsai Móni, a NUBU, Vágó Réka, Gubik Ági vagy Csobot Adél. Emellett a legfrissebb, közösségi média sztárja kategóriában olyan nevek szállnak versenybe, mint Iszak Eszter, Dukai Regina, Kulcsár Edina, Debreczeni Zita, valamint Caramel felesége, Szilágyi Szilvi. Második újdonságként pedig a legmenőbb hazai lakberendezőket is díjazza a magazin.

A nagyszabású Woman of the Year díjkiosztót 2009 óta rendezi meg az egyik legnépszerűbb női magazin, hangsúlyozva a jelöltek szépség, divat, szórakoztatás és egyéb területen elért eredményeit. Idén tavasszal a Várkert Bazár ad majd otthont az események, ahol első alkalommal a közösségi média legnépszerűbb szereplőjét is díjazza a magazin.

Az öt jelölt között az olvasók Dukai Reginára is szavazhatnak, aki elárulta: régi álma volt, hogy egy ilyen nívós női lap is elismerje a munkáját.

Dukai Regina

„Nagyon megtisztelő, különösen azért, mert annyi mindennel foglalkozom, így nehéz egyetlen kategóriába sorolni, az új mezőny azonban lehetőséget ad arra, hogy kapjak egyfajta visszajelzést arról, hogy jó az, amit csinálok. Arról nem is beszélve, hogy a közösségi médiának nagyon erős véleményformáló szerepe van, így lehetetlen kihagyni egy ilyen versenyből” – fogalmazott a híresség, akinek szépségtippjeit naponta tízezrek követik.

Horányi Juli

A legjobb énekesnő díj várományosa Horányi Juli, Pátkai Rozina, Csobot Adél, Dallos Boglárka, valamint Tóth Vera, aki a külső és a belső harmónia megteremtésében látja a szépség kulcsát.

Tóth Vera

„Nőnek lenni nehéz dolog: önbizalom és a lelki harmónia nélkül mit sem ér egy jó smink. Ha sikerül egy nőnek egyensúlyba hozni ezeket, akkor lehet igazán szép” – fejtette ki az előadó, aki a jelölését szintén egyfajta visszaigazolásnak tartja. „A művészek, énekesek, divatterezők felelősségteljes munkát végeznek, fontos, hogy tudják, elismerik, amit csinálnak. Ez nagyon jó érzés” – tette hozzá Vera.

Gubik Ágnes

Balsai Móni – aki Gryllus Dorka, Gubik Ági, Ónodi Eszter és Földes Eszter mellett a legjobb színésznő kategória esélyese – úgy véli, a jelölés nem csak neki, hanem alkotótársainak is szól.

„A jelöltek között egytől egyig elhivatott és kivételes tehetségű színésznők szerepelnek. Büszkeséggel tölt el, hogy közöttük lehetek” – árulta el, majd hozzátette a színpadon kívül a természetesség híve. „Egyre inkább érzem magamon, hogy vissza kell fordulni a természethez, a tiszta forráshoz, mert a szépség nem a maszkon múlik. A nőiség megélésének sok-sok oldala van, ami azonban az első és talán legfontosabb, hogy szeresd és fogadd el önmagad, ahogy vagy” – vallja a színésznő.

A NUBU a legjobb divattervező kategóriában

 Szavazz te is kedvenceidre március 7-ig, a woty.glamouronline.hu oldalon!


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?