Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Peller Mariann: „Az angyalok nem mesefigurák, itt vannak velünk”

 Amikor azon gondolkoztunk, kinek a karácsonyába vigyük el az olvasókat, azért is választottuk Peller Mariannt, az RTL Klub Reggeli műsorvezetőjét, mert azt gondoltuk, kedves történeteket fog majd nekünk mesélni fenyőfáról és angyalkákról, de épp az utóbbiak apropóján végül sokkal többet kaptunk tőle.

  • Van rólad egy sok évvel ezelőtti emlékem. Akkor kerültél az RTL-hez és volt egy nagy sajtótájékoztató, ahol többek között bemutattak téged is. Amikor pedig eljutottunk a szokásos, csevegős fogadáshoz, te mindenkihez odamentél és bemutatkoztál. Amire persze mondhatjuk, hogy jól felfogott érdeked volt, de én azt gondoltam: milyen kedves ez a lány! És azóta is figyellek, maradtál-e ez a kedves lány, és mindig jólesőn állapítom meg, hogy abszolúte.

  • Jaj de édes vagy! Hát remélem, hogy nem lettem rossz fej. De ez nem megjátszás, én szeretem az embereket, nekem ez nem kapcsolatépítés, tényleg ilyen vagyok. Meg hát milyen lett volna, ha közben megjátszós, nyafka nővé válok.

    Megtartotta természetességét        Fotó: Facebook/Peller Mariann Műsorvezető

  • Van olyan, akivel megtörtént…

  • Hát igen. De szerintem engem a közeg is megtart.
  • Úgy érted, a Reggeli stábja?

  • Az is, meg általában a szakma is. Lehet, hogy pusztán szerencsém van, de én klassz emberekkel dolgozom, és most nem csak műsorvezető kollégákra gondolok, hanem azokra is, akik az adásban nem látszódnak. Nagyon összetartók vagyunk, nagyon szeretjük egymást. Álomcsapat!
  • Mivel nem ti választjátok, kivel dolgoztok, nem volt még olyan, akivel nem jött az a bizonyos kémia? Persze nem nevekre vagyok kíváncsi, hanem érzetekre.

  • Inkább azt mondanám, olyan volt, akivel meg kellett szoknunk egymást. Megtanulni, hogyan reagál a másik, mik az erősségei, gyengeségei, mi a ritmusa, milyen a humora, de én ezt is inkább érdekes kihívásként kezeltem, semmint kellemetlenségként. És ehhez mindig elég is volt max. két nap. Őszintén mondom, hogy nagyon szeretek mindenkivel párban lenni. Azért is, mert én is más vagyok Annával, mint Gerivel, vagy Márkkal, szóval belőlem is mást hoz ki az adott partner és ezt nagyon élvezem.
  • Ha végigveszem a névsort, csak te és Papp Gergő vagytok eredendően műsorvezetők.

  • Ez nem baj, sőt!
  • Nem is úgy értettem, hanem, hogy nincs-e benned néha olyan érzés, te ehhez jobban értesz? Szoktál-e kritikával élni?

  • Ha azt érzem, segítség lehet, amit mondok, akkor nagyon kedvesen, finoman közlöm, de ez inkább csak a kezdők esetében érvényes. A többiek már kiforrottak, jól csinálják.

Azt gondolom, hogy ez amúgy sem papír dolga, hanem tehetségé, rátermettségé, szóval ilyen értelemben egy percig eszembe nem jutna, hogy én több vagyok bárkinél is. Ugyanakkor büszkeséggel tölt el, hogy ez a szakmám, erről van diplomám, ez ad egyfajta magabiztosságot. De semmire se mennék vele, ha nem gyakorolhatnám a hivatásom, vagyis a kiegyensúlyozott karrierhez a tehetségen kívül kell még egy jó adag szerencse is.

  • Nekem az nagyon tetszett, ahogyan az Életünk történetében felvállaltad, hogy neked igenis rosszul esett, hogy először az Annát hívták a Reggelibe. Noha nyilván megvan ennek a miértje, hiszen ő és Miki a Nyerő Páros győzteseként kerültek oda. De nem sokan mernek ilyen őszinték lenni.

  • Én mindig őszinte vagyok, de ebben a helyzetben partnerem volt az Anna. Ő nyaggatott, amikor megkapta a felkérést, hogy mondjam ki, hogy ne legyen ez elhallgatott feszültség közöttünk. Egyébként sincs olyan, amit nem beszélünk meg - ahogy ezt is elmondtuk Fridinél -, mi tényleg mindent, de mindent megosztunk egymással, viszont ez egy kényes szituáció volt, hiszen miközben örültem a testvérem lehetőségének, nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy: és én? Megkönnyebbültem, amikor ez kimondatott, az pedig, hogy most már jó ideje együtt dolgozunk, az igazi boldogság.
Annával együtt a Reggeliben            Fotó: Facebook/Peller Anna Fan Club

  •  A szerkesztők gyakran élnek is a ti kettősötökkel, és ott Anna az, aki többet ironizál veled, frocliz téged, miközben Friderikusznál azt mondtátok, te vagy a keményebb.

  • Az adok-kapok mindig megy közöttünk, de ez kedves évődés. Viszont, ha arról van szó, hogy véleményt kell formálni, ki kell állni valamiért/valakiért, magunkért, abban én vagyok a határozottabb. Anna ebben (még) nem olyan jó, de már fejlődik, dolgozik magán sokat. Nekem fontos, hogy se engem, se őt ne nézze senki baleknak, de az is fontos, hogy ezt ne durván közöljem, igyekszem mindig szépen megfogalmazni az álláspontomat.

  • Ebben segít téged a spiritualitás?

  • Egyértelműen. Mindenben segít.
  • Mikor, vagy miből ismerted fel, hogy ez a te utad?

  • Nem egyszeri felismerés volt. Több olyan történés volt az életemben, ami erre lökött engem. Kislányként elkezdett érdekelni a vallás. Én kértem, hogy járhassak hittanra, mert érdekesnek találtam a bibliai történeteket. Pár évvel később volt egy pajzsmirigy műtétem, aminél valahogy jött egy érzés, hogy nem lesz semmi baj, ezt a göböt én teremtettem magamnak, és ha kiveszik, a betegségnek vége – és így is lett. Aztán huszonkét éves koromban találkoztam egy angyalokkal kommunikáló nővel és ez volt a legfontosabb lépcsőfok, mert ekkor csodálkoztam rá arra, hogy az angyalok nem mesefigurák, hanem itt vannak velünk, és ha megkérjük őket, akkor segítenek nekünk. Egyszerűen kinyílt számomra egy új világ. Ezt követően már tudatosan végeztem el azokat a tanfolyamokat, amelyekkel nemcsak a tudásom, de én magam is több lettem.
  • Ezzel a tudással mindenre van megoldásod?

  • Á, dehogy! Még egy gurunak sincs mindenre megoldása. Aki földi emberként éli az életét, az nem tudja kikapcsolni az egóját, és bizonyos helyzetekben egyébként szükség is van rá, mert nem érnénk oda időben a munkahelyünkre, nem végeznénk el a dolgunkat, sőt az egó lehet életmentő is egy veszélyhelyzetben. De sokszor elvakít és átveszi a hatalmat fölöttünk. Ilyenkor nagyon káros. Mindaz, amit eddig magamévá tettem, az erősít engem. Jobban megismertem magam, aminek egyenes következménye, hogy jobban is tudom irányítani az életemet, a reakcióimat. De az önismeret legalább ennyit ad a másik oldalon is, mert abban mélyen hiszek, hogy minden mindennel és mindenki mindenkivel össze van kötve. Tehát, ha én ártok – és egy letámadás az akkor is bántó, ha igazam van -, akkor az visszaüt rám. Tudod, a sokat emlegetett karma. Tehát ez egy állandó tanulási folyamat, egy folytonos fejlődés, ami újabb és újabb feladatokkal épít engem.
A spiritualitás számára vezérelv     Fotó: Facebook/Peller Mariann Műsorvezető

  • Nem érzed azt néha, hogy köszönöm, nem kérek több feladatot? Bevallom, engem meg tud őrjíteni, hogy amikor nagy kulimász van az életemben, mások azzal próbálják elütni: ne bánd, ebből is tanulsz!

  • Néha? Mindig! Ez teljesen normális! És tudod, miért? Mert ezt csak akkor vagyunk képesek felfogni, amikor túl vagyunk az adott dolgon. Ugyanis sajnos az a rossz hírem van, hogy ez a mondat igaz. De amikor benne vagyunk valami rossz helyzetben, akkor nem tanulni akarunk, meg épülni és fejlődni, hanem magunk mögött tudni az egészet. Ez ösztönös és természetes. Amíg te lefelé mész az örvényben nem érdekel, mit profitálsz majd belőle, csak az érdekel, legyen vége! Nem akarod, hogy fájjon! Pedig fájnia kell. Meg kell ezt is élnünk. Mert nem azért vagyunk ezen a Földön, hogy baromi jól érezzük magunkat. Az csak pillanatokra adatik meg, hogy azt érezd: mégis van értelme ennek az egész életnek nevezett dolognak. Olyan ez, mint egy jutalomfalat. Viszont, ha nagyon szenvedsz, mindig jusson eszedbe, hogy ezt te vállaltad.
  • Nem szeretnélek megbántani, de ez a másik, amivel engem ki lehet kergetni a világból, hogy minden rosszra én szerződtem. Én válogattam ki életem szereplőit, én intéztem magamnak mindent, amit elszenvedek. Pedig szerintem senki sem önmaga ellensége.

  • Hát persze. De a tanulás az nem egy negatív előjelű dolog. Az én hitem szerint – és itt hangsúlyos, hogy ez az én világlátásom – ez úgy van, hogy mielőtt leszülettem, leültem a vezetőimmel és megbeszélem velük, ki mikor és miért érkezik az életembe. Mit fog hozni és vinni és ezek által én majd hogyan fejlődöm.
  • És amikor meghal egy pár hónapos baba? Amikor valaki elveszíti az otthonát? Ki ír alá egy ilyen ’szerződést’?

  • Az anyuka, apuka is ’aláírta’, sőt a baba is, hogy ő most ezt fogja tanítani. Az elengedést. Egyébként ez a legnehezebb. Ha mindenki mindent el tudna engedni, sokkal boldogabb lenne a világ.
  • A koronvírus-járvánnyal mi a helyzet? Ez az emberiség közös vállalása?

Nagyon messziről kellene kezdenem, de egy biztos: egy időszámítás véget ért és kezdődik egy új. Az emberiség az utolsó percben van ahhoz, hogy átalakítsa a hozzáállását. Hogy ne a pénz legyen az isten. Hogy tisztelje a Földet. Hogy felfogja, minden cselekedetnek következménye van. Hogy nem szabad egymást bántani. Ha ezt mindenki belátná, jöhetne egy új aranykor, de szerintem ez sajnos nem lesz… Illetve ha mégis, addig még nagyon sokat kell tanulnunk. Csak ismételni tudom magam: az élet tanulás. Feladatok sokasága és az ebből való okulás.

  • Akkor lényegében mindegy, mit csinálok, meg van írva az életem és semerre se törhetek ki belőle?

  • Egyfelől igaz, hogy nincsenek véletlenek, azonban tiéd a szabad akarat. Mert azt viszont már te döntöd el, hogy milyen mélységig mászol bele, hogy a különböző variánsokból melyiket választod.  És ezek azok, amik tanítanak téged, de ezt már csak visszanézve tudod értékelni, az adott szituációban a megoldást keressük, és sokszor a legkönnyebb ellenállás felé megyünk, ám akkor nem végeztük el a feladatot, ezért megkapjuk újra. És akkor nézünk az égre, hogy miért?
  • Nézünk bizony! És miért?

  • Ez az a bizonyos karma. Te most nyilván egy kedves, becsületes, jó ember vagy, és nem érted, miért jön a rengeteg rossz. Sokan érzik ezt. Erre pedig az a válaszom, hogy alighanem előző életedben követtél ez olyan dolgokat, amikért most kell vállalnod a felelősséget.
  • De ez nem fair! Mert arra ugye nem emlékszem, plusz az ottani gaztetteimet nem hozom helyre a jelenkori bűnhődésemmel. Miért nem lehet ott korrigálni?

  • Vagy, mert nem derült ki, vagy nem vállaltad a felelősséget. De nem is így kell nézned! Ne vezeklésnek, vagy büntetésnek fogd fel, hanem tanulásnak. Ez a cél! Tanulni jöttünk. Megnézzük az érem másik oldalát.

  • Tulajdonképpen az emberiségnek kellene egy szemléletváltás, a tekintetben, hogy az élet nem valami boldog mámor egy yachton ringatózva, szerelemben, gazdagságban, annyit zabálva, amennyit akarsz és mégse hízol, stb.

  • Így ahogy mondod! Mert valóban nem ez az élet! Ez egy illúzió… És azoknak sem ilyen az életük, akikről azt gondoljuk, hogy gondtalanul élnek. Mert nekik is megvannak a feladataik, csak esetleg nem látunk bele, mert hogyan is látnánk…
  • Amit belőled látok: boldog házasságban élsz, csodás gyerekeid vannak és gyönyörűen karcsú lettél.

  • Na igen. De tudod, mennyi, meló van ebben?! A karcsúságom rengeteg lemondással járt és jár, a férjemmel való kapcsolatunkra is nagyon tudatosan figyelek, ahogyan a fiaimra is. Ami nem azt jelenti, hogy nincsenek vitáink Gyurival, nem azt jelenti, hogy sosem vagyok türelmetlen a gyerekekkel. Az egyensúlyt megtartani nagyon nehéz, de maximálisan törekszem rá.
  • Anyaként hogyan tudod elfogadni, hogy a fiaidnak is van ’szerződésük’, miközben szülőként minden rossztól meg akarjuk őket óvni.

  • Én máshogy működöm. Részben persze meg akarom védeni őket én is, de azét nekik is tapasztalniuk kell. Mondok egy nagyon egyszerű példát. A nagyobbik fiammal beszélgettünk múltkor a jóról és rosszról, és annyira bölcs volt! Ő mondta ki: ’Tudom anya, kell a rossz is, mert abból tanulunk. Én például sosem fogok többet a forró sütőhöz menni, mert megégette az ujjam.” Megzabáltam!
  • A férjed együtt megy veled ezen a spirituális úton?

  • Ő a legnagyobb szkeptikus. És én nem is akarom meggyőzni semmiről! Ezzel együtt néha megkér, hogy ingázzak ki valamit… Imádom! Az Utazás a lelked körül című műsorom ötletéért pedig abszolúte lelkesedett, ahogyan a regényemért is.
  • A könyvedben azokat olvashatjuk, amiket most elmondtál?

  • Nem, de majd a következőben már igen. A Végtelen kísértés az első könyvem, ami arról szól, hogyan befolyásol minket a karma, az előző életeink. Egy szerelmi háromszögön keresztül mutatom meg, hogyan tudjuk letenni a karmikus terheinket és elérni a teljességet.
  • Te már elérted?

Dehogy! Nap mint nap tanulok, tapasztalok, szembesülök én is. Nehogy azt hidd, hogy ez nekem könnyű. Rengeteg sírás, önmarcangolás, fájdalom ér engem is ezen az úton… De ez az élet.
Imádja a karácsonyt Fotó: @rakoalex

  • Karácsonykor mintha közelebbi kapcsolódásunk lenne az angyalokhoz. Neked, akinek egész évben az életed részei, adnak valami pluszt a karácsonyhoz?

  • Mivel én tényleg napi kapcsolatban vagyok velük, ilyen értelemben nem, de imádom a karácsonyt! Amit gyerekként éreztem, azt most a fiaimon látom – hogy mennyire várják a fát, az ajándékokat, a vacsoránkat, amire természetesen én sütök-főzök. Aztán megyünk másnap a szüleimhez, Annáékhoz. És ezt mind szeretem magam is, de így felnőttként sokkal jobban érzem az ünnep lényegét. Hogy ez egy olyan pillanat, amikor lejött közénk a szeretet és Krisztus képében megtestesült itt a Földön. Ez számomra a karácsony üzenete és szeretem megélni, ahogyan ez átjár mindnyájunkat.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?