Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Rácz Jenő étterme ismét nem nyílt meg

A tavaszi nyitást mára tolta el a séf, de a szigorítások miatt ismét el kellett napolnia étterme premierjét.

Egy Insta posztban osztotta meg bánatát Rácz Jenő, mely szerint: ma nem nyithat ki a régóta tervezgetett étterme.

Múlt héten még lelkesen invitálta az embereket a megnyitóra, de a Rumour - szóbeszéd - ismét zárva marad. A séf számára annál is inkább szomorú ez a tény, mert eredetileg már tavasz óta kóstolhatnánk a remek fogásokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ràcz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés,

Azzal kezdi, hogy nagyon köszöni a sok üzenet, amit azzal kapcsolatban kapott, hogy milyen helyzetbe kerül a magyar gazdaság, a vendéglátóipar és nem utolsó sorban ő maga.

"A mai este lett volna az éttermem megnyitója, és ez már sajnos a második alkalom, hogy ez nem lehetséges a koronavírus miatt. Nagyon-nagyon sajnálom, borzasztó szomorú a helyzet Magyarországon, nem csak a vendéglátóiparban, alapvetően minden iparágban. Nem tudom, mikor nyithatunk ki, nem tudom, mi a következő lépés, azt tudom, hogy a lelkesedésünk ugyanolyan, mint idáig. Tegnap csináltunk egy próbaestét, ahol a kollégákat leültettük az asztalhoz, de főztünk is együtt, és annyira jó érzés volt 2.5 év után újra egy konyhában, ráadásul a saját konyhámban dolgozni. Imádom az életemet, jó képernyőn lenni, de nekem nagyon hiányzott már, hogy a konyhában legyek.

Az otthonomban. Mert én ott érzem igazán otthon magam."

A továbbiakban arról beszélt, hogy a foglásokat átteszik, de természetesen, aki úgy dönt, ezzel nem élne, annak az előlegeket visszautalják.

Fontosnak tartja, hogy a csapatában tartsa a lelket, hogy az embereit biztonságban tudja tartani, úgy egészségügyileg, mint anyagiak terén.

Úgy búcsúzott: "Kitartás Magyarországnak, kitartást a vendéglátásnak!"

Talán szerelme, Dóri képes őt megvigasztalni, mert a Nyerő Párosban még közelebb kerültek egymáshoz, sőt, tegnap óta folyik a találgatás, hogy kedvese kezén nem eljegyzési gyűrű van-e?

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Imàdom amikor vègre itthon vagyok veletek❤️ @gydorejj

Ràcz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés,

Rácz Jenő ezekre a kommentekre nem reagál, de azt  többször kinyilvánította már, hogy felőle jöhetne az esküvő és főleg a gyerekek. 

A témában még itt olvashatsz: 

Dráma a Konyhafőnök VIP-ban

Vérben úszott a konyha

Rácz Jenőék győztek a Nyerő Párosban

Nem túl népszerűek Jenőék a Villában

Rácz Jenő a Superman

 

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?