Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Szív és lélek ékszerbe álmodva

Szív és lélek ékszerbe álmodva – ez jellemzi Komáromi Kata, vagyis a KOKA Design alkotásait. Az ékszertervező munkái mára fogalommá váltak Egerben. Egyet jelentenek a minőséggel, a karakteres stílusjegyekkel és a személyre szabott ékszerekkel egyaránt.

Komáromi Kata már több mint húsz éve készíti gyönyörű munkáit Eger szívében. Az elismert ékszertervező elárulta, amióta csak az eszét tudja, ékszerekkel akart foglalkozni. Őriz egy családi anekdotát is erről.

"Gyerekoromban a nagymamám gyakran felvette diktafonra a beszélgetéseinket. Egyik alkalommal megkérdezte, hogy mi akarok lenni, és még kicsit selypítve mondtam, hogy „ékszejész”. Miután az összes felmenőm építész, mindenkinek egyértelmű volt, hogy én is az akarok lenni, így azt is hallották ki a szavaimból. A nagymamám jött rá, hogy valójában azt mondom, hogy ékszerész. Megkérdezte, hogy tudom-e mit csinál egy ékszerész? Erre rávágtam, hogy persze: „kojonát” – emlékezett vissza a tervező.

Indiai kollekció

Komáromi Katát mindig is vonzották a kreatív tevékenységek: járt rajzszakkörbe, varrt és kötött, sőt bőrrel is foglalkozott. Mindegyik anyag a keze alatt új életet nyert. Ahogyan telt az idő, egyre jobban foglalkoztatta a fém, ennek a megmunkálását is meg akarta tanulni.

"Meghatározó élmény volt, amikor apukámmal Eger belvárosban sétáltunk. Sokszor kértem, hogy nézzük meg a Fazola-kaput, mert az engem teljesen lenyűgözött. Kíváncsivá tett, hogyan lehet egy ennyire kemény anyagból ilyen gyönyörű, áttört, légies alkotást készíteni – innen indult kíváncsisága a fém iránt."

Havasi gyopár

Nagyon hamar elkezdett ékszereket készíteni mindenből, ami a keze ügyébe akadt. Csupán 12 éves volt, amikor először megmutatta a nagyközönségnek is a munkáit.

"Pont a napokban találtam meg életem első ékszerpályázatát, ami egy bőrből és vörösrézből készült alkotás volt. Többfunkciós ékszert készítettem, amit hajcsatként, válldíszként és sál kitűzőjeként is lehet viselni. Azon már látszik, hogy tudatosan megtervezett darab volt. A rám jellemző formajegyek már akkor is fellelhetőek voltak."

Az ékszertervező számára az alkotás szabadsága mindig is fontos volt. Az első pillanatoktól kezdve egy olyan galériát akart létrehozni, ahol a saját tervezésű ékszereit tudja értékesíteni. Tucatáruval teli töltött ékszerboltot sosem akart.

"A bennem megszülető ékszertervek mindig túlburjánzó, színes, ornamentikus alkotások. Nagy örömmel tölt el, hogy ma már él az a fogalom, hogy KOKÁS egy ékszer, a vásárlóimtól gyakran hallom ezt. Elég karakteres, figyelemfelhívó a stílusom. Büszke vagyok arra, hogy a galériámban jó a légkör, a vevőkért vagyunk, és nem akarjuk a szakmát misztikumként kezelni. Néha beengedem a vevőket a műhelybe, hogy láthassák, hogyan készülnek az ékszerek. Nyáron pedig a galéria udvarán sokan megfordulnak, és az ablakból kíváncsiskodva fotózzák, ahogy dolgozom. Szívesen megmutatom a műhelyem titkait, úgy érzem, ez bizalmat ébreszt az emberekben."

Kata számára egy tárgy vagy egy élmény is új inspirációt adhat. Ékszerként születhet benne újjá egy szobor formavilága épp úgy, mint egy zenemű, amit a fia játszik el a zongorán.

"Úgy érzem, ha 210 évig élnék, akkor sem érne véget az alkotói folyamat, ami a gondolataimban folyamatosan zajlik. Újabb és újabb tervek születnek meg bennem, attól nem tartok, hogy valaha is elfogynak az ötleteim. Szeretem a szakmámat, és a legnagyobb öröm számomra az, amikor alkothatok" – emelte ki Komáromi Kata.

 

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?