Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Ufó lopakodott a táskámba

Kilencven másodperc alatt Sophia Lorent varázsolok belőled - ígérte egy kedves hölgy, amikor arra kért, teszteljem egy új szépségápoló berendezésüket.  Zűrös, pörgős egy újságíró élete, kevés időm marad a kozmetikusra, az arcápolásra, gondoltam, kipróbálom, hiszen nem jelenhetek meg sehol nyúzott arccal. Jött is az alkalom, egy kétnapos sajtóesemény Szentgotthárdon és Stájerországban. Sok remek programunk volt, és nekem mindenütt toppon kellett lennem - mindezt kevés és könnyű csomaggal. Sok külföldi forgatás után ebben már rutinom van...

Csak teljesen tiszta bőrön használd! Kép: szelfi

Több mint négyórás buszozás után érkeztünk meg egy stájer sonkamanufaktúrába. Megnéztük, miért szeretik a malacok Mozartot, végigkóstoltuk a sonkákat, majd egy csokimúzeum következett, ahol velem együtt megszámlálhatatlan Gombóc Artúr kóstolta végig a világ minden tájáról érkezett kakaóbabból készült édességeket. Szentgotthárd elegáns termálszállójában wellnessprogram következett, szóval jól elfáradtam. Fél kilenckor kezdődött a vacsora, így gyorsan rendbe kellett szednem magam, és tudtam, ott lapul a táskámban egy kis repülő csészealj, egy kis ufó, ami majd Sophia Lorent varázsol belőlem. Remek, itt a premier. Egy USB-csatlakozóval már otthon feltöltöttem a laptopomról(, de ez a telefontöltőröl is ment volna). Ráraktam egy kis ginzenggel és olívaolajjal áitatott párnácskát, az esti kezelőmaszkot, és már ketyegett is a 90 perc...

A kézben is könnyen elférő ufó először felmelegíti a bört, hogy megnyíljanak a pórusok. Ezután zizegni kezd, azzel jutnak a bőrbe a hatóanyagok. A másfél perc alatt háromféle LED-fény árad belőle. A vörös eltünteti az öregedés jeleit, és stimulálja a kollagéntermelést, a zöld élettelivé teszi a halvány arcszínt, és kiegyenlíti a bőr tónusát, a kék elpusztítja a pattanásokat kiváltó baktériumokat, és stimulálja a vérkeringést.

Ilyen, amikor már fiatalon elkezded! Kép: foreo

Mit mondjak, úgy néztem ki, mint máskor egy húszperces masszázs után! Jöhetett egy gyors, finom smink, vacsora, hosszú beszélgetés, borkóstolás, ismerkedés. Egyszóval nem sokat aludtunk, mert reggeli után máris indultunk Őriszetnpéterre, a tökfesztiválra. Ott sem nézhetek ki akárhogy, és akkor ismét bevetettem az én kis ufómat, de reggel már a hialuronsavval és vörös algával átitatott nappali párnácska következett. 90 másodperc alatt újra jól éreztem magam a bőrömben. Jöhetettek a tökök, az újabb programok, a buszozás... Este 8 felé értem haza, de a bőröm még akkor is feszes, kellemes tapintású volt, a reggeli smink pedig tökéletesen mutatott.

Azt még el sem mondtam, hogy később kiderült, hogy az én kis ufóm még a telefonommal is beszélget egy applikáció segítségével. Szóval, ufó nélkül egy tappottat se! Ilyen rohanós, ám de már nem túl fiatal nőnek, mint én, ez egy szuper cucc! Sőt, megsúgom, karácsonyra a barátnőim is ilyet kapnak! Rájuk fér!

Forgasd vissza az idő kerekét, azután nézz tükörbe!
Könnyebb gubbasztani egy nagy fotelben, és merengeni esetlegesen megkopott szépségünkön? …A csudába! Én azt mondom, inkább küzdj érte! Pattanj fel, hallgasd meg, mit ajánl a szakember! Tudd meg, bárki számára elérhető a fiatalosabb, frissebb, szebb bőr, ha megfogadod Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mesterének, gyógykozmetikusának tanácsait, és na hagyd, hogy elcsúfítson a csúnya őszi idő!

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?